hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pengeváltások az alakuló megyei önkormányzatokban

1998. 11. 07.
A héten a legtöbb megyében megalakultak a megyei önkormányzatok, és megválasztották ezek vezetőit. A székfoglaló beszédekből, nyilvános vitákból, illetve háttér-tájékoztatókból arra lehet következteti, hogy mozgalmas évek várnak e grémiumokra.

Heves megyében az előzetes megállapodások ellenére sem kapta meg a kellő számú
szavazatot a közgyűlés alelnöki tisztére Horváth Gábor, az FKgP jelöltje. A többi
jelölt megegyezés szerint elfoglalhatta tisztét, így Sós Tamás (MSZP) mint elnök,
Halász Károly (Fidesz), dr. Bajusz Imre (SZDSZ) és dr. Jakab István (Összefogás
Heves Megyéért), mint alelnökök.

Balázs József (Fidesz – MPP) frakcióvezető az ülést követő bemutatkozó sajtótájékoztatón
kijelentette: bár a Fidesz a mandátumok számát tekintve a második legnagyobb képviselőcsoportot
alkotja, a szavazatok számát tekintve nyertesnek érzi magát, hiszen több száz
vokssal kapott többet az MSZP-nél. Éppen ezért aggasztónak tartják, hogy miközben
az SZDSZ háromtagú frakciója egy alelnököt, egy bizottsági elnököt és hat bizottsági
helyet kapott, addig ehhez képest pártjának szerényebb mozgástér jutott.

Tolna megyében ellenben az MSZP és SZDSZ politikusai érezték sértőnek az új elnök,
Koltai Tamás (Fidesz) szavait, aki kifejtette: "legújabbkori történelmünkben először
adatott meg, hogy nem kommunista vagy posztkommunista szervezetek kormányozzák szűkebb
pátriánkat." (199o–1994 között az elnöki tisztet az MDF színeiben Priger József
töltötte be – a szerk.) Koltai, miközben köszönetet mondott a választási bizottság
munkájának kiemelte: "Akik bent ültek a szavazatszámláló bizottságokban figyelték
az ellenfél Rodolfó-kezeit, nehogy megismétlődjék még egyszer az, ami 1947-ben a kék
cédulás választásokon." Az MSZP, illetve az SZDSZ helyi prominensei mindezen
kijelentéseket felháborítónak találták. A közgyűlés főállású alelnöke Tímár
László (MDF) lett, míg a társadalmi megbízatású alelnök Tollár Tibor (FKgP).

A baranyai helyzetet jól tükrözi a helyi újság tudósításának a címe, amely
szerint "Izgalmas négy év várható" a megyei közgyűlésben. Itt az MSZP-SZDSZ és
néhány civilszervezet koalíciója került mindössze két szavazattal többségbe a
Fidesz-vezette polgári koalícióval szemben. Így dr. Kékes Ferenc (MSZP) lett az elnök,
Bokor Béla (Civil frakció) és Pörös Béla (SZDSZ) lettek az alelnökök. A Fidesz –
MPP, az MDF, az FKgP, és a Polgári Kör-frakció véleménye szerint a megye baloldali
vezetése mellett nehéz lesz a polgári kormányzattól – eredményes lobbizás révén
– támogatásokat szerezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!