hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyermekét kitette a mínuszba

1998. 11. 28.
Egészséges újszülöttet találtak Budapesten a III. kerületi Varga István Szakközépiskola előtti parkban. A bokor alá rejtett síró kisfiúra egy kutyáját sétáltató járókelő lett figyelmes, aki miután magával vitte Juhász Gyula utcai lakására, értesítette a rendőrséget.



Marci az inkubátorban. Egészséges    Fotó: MTI

A gyermeket a mentők a Schöpf-Mérei kórházba szállították. Mint azt Seress Tóth
Emőke, a kórház gazdasági igazgatója elmondta: a kisbaba hétfőn 14.40-kor érkezett
meg a koraszülött-osztályra, ahol 48 órára inkubátorba került. A szükséges vizsgálatok
elvégzése után megállapították, hogy a nővérek által Őszi Márton névre
keresztelt újszülött teljesen egészséges. A kórház munkatársai értesítették a
Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetet, valamint a Gyámhivatalt, így a kisfiú az
anyakönyvezést követő 2-3 héten belül nevelőszülőkhöz fog kerülni. A rendőrség
emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt nyomozást indított az ismeretlen anya
ellen, aki valószínűleg közvetlenül a szülés után pólyába csavarta gyermeke
meztelen testét, majd egyedül vagy segítséggel egy bokor alá rejtette.

A gyermek egyébként egészen biztos, hogy nem az Őszi Marci névvel kényszerül felnőni,
mivel az örökbefogadás után maga a gyámhivatal is kéri, hogy múltjára nem utaló
nevet adjanak a nevelőszülők a picinek. A kórházban és a médiák szerkesztőségénél
több tucat család is érdeklődött az örökbefogadás módja felől. (Szobota Zoltán/Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!