hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emel a kormány

1998. 11. 14.
A kormány 30 milliárd forinttal többet szán jövőre a pedagógusok béremelésére, mint az idén – közölte a kabinet ülése után Pokorni Zoltán oktatási miniszter. Mint elmondta, 1999-ben – 10 százalékos inflációt feltételezve – 7,5 százalékkal emelkedik majd az oktatók reálbére. A pedagógusok keresete így éves átlagban 17,5 százalékkal nőne. Ezek után Borókai Gábor szóvivő a kormány négy fontosabb kérdésben hozott döntéséről szólt. A kabinet a matricás díjfizetési mód bevezetését javasolja az M3-as autópályán. Elképzeléseik szerint az éves autópályahasználati díj jövő év január elsejétől 20 ezer forint, a havi díj 2200 forint, az egyedi díjtétel pedig kilométerenként 9 forint plusz áfa lenne. A kabinet úgy látja, hogy az M7-es autópálya nincs abban az állapotban, hogy használatáért díjat lehetne szedni, a magánkézben lévő sztrádák ügyét pedig nem tudja befolyásolni. Terveik között szerepel, egy kb. 60 milliárd forintos hitelkeretből, új autópályák építése. Borókai a menekültkérdéssel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány azonnali hatállyal hazatérésre kéri fel azokat az ideiglenes menedéket élvezőket, akik horvát területről érkeztek Magyarországra a délszláv háború idején. A bosznia-hercegovinaiak helyzetét 1999. június 30-ig kell rendezni, a Kis-Jugoszláviából érkezettek pedig egyéni elbírálásban részesülnek. A kabinet az alkotmány módosítását kezdeményezi a NATO-csatlakozás miatt. A javaslat szerint magyar illetve NATO-kötelékbe tartozó külföldi erők békeidőben a kormány felhatalmazása alapján is átléphetik a határt, részt vehetnek közös, szakmai célú szárazföldi és légtérben történő gyakorlatokon. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!