hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Albacomp vezér szabadlábon

1998. 11. 28.
Szabadlábra helyezte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az Albacomp Rt. még júniusban őrizetbe vett vezérigazgatóját és helyettesét. A honi számítógépes birodalom két prominens egyéniségét különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. A megyei rendőr-főkapitányság szűkszavú közleménye szerint azonban november 23-tól megszűntek a fogva tartás okai.

Még tavaly februárban került a szolnoki rendőrök látókörébe a székesfehérvári
székhely? Albacomp Rt., mivel tudomásukra jutott, hogy fiktív gazdasági társaságok
számítástechnikai alkatrészeket csempésztek be az országba, amelyekből egy jelentős
készletet az Albacomp is vásárolt. Az ügylet során ráadásul felmerült az a gyanú
is, hogy a vezetők a társaság vagyonának egy részét a sajátjukként kezelték,
valamint hogy a csempészáru után az áfát is jogtalanul igényelték vissza.

Fentiek alapján június 23-án előzetes letartóztatásba került Minárovics János és
társa. Azóta a nyomozóhatóság kétszer tett előterjesztést fogva tartásuk
meghosszabbítására, mivel fennállt a veszély, hogy a vezetők szabadlábra helyezésük
esetén elhagyhatják az országot. A legutóbbi fogva tartási kérelem november 26-án járt
le. A fogva tartás okainak megszüntetéséről dr. Lőrinczi Györgyöt, a nyomozás törvényességi
felügyeletét gyakorló ügyészt kérdeztük. A főügyészhelyettes elmondta: noha a két
igazgató 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható, családi és üzleti szálak
is kötik őket az országhoz, ezért szökésük veszélye minimális. Az sem lehet fogva
tartásuk indoka, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén összebeszélnének.
Az utóbbi napokban tett részletes vallomásaik ezt a veszélyt is minimálisra csökkentették.
(Kormos Ferenc)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!