hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Perrel egymásnak

1998. 10. 10.
A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége büntető-feljelentést tesz Lendvai Ildikó, az MSZP budapesti szervezetének elnöke ellen – jelentette be Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője. A feljelentés indoka így szól: "A szocialista politikus vasárnap nagy nyilvánosság előtt – a Magyar Televízió esti híradásában – azzal rémítette a magyar közvéleményt, hogy antidemokratikus erők előretörése veszélyezteti Budapestet." Lendvai Ildikó szerint ez a lépés újabb jele annak, hogy a kisgazda politikusok "néha-néha elvétik a demokratikus illemszabályokat". "Derűs csodálkozással" fogadta azt a hírt, hogy a Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége feljelentést tesz ellene. – Ugyanakkor nem lep meg a bejelentés, hiszen szintén kisgazdapárti politikus már nyújtott be olyan törvényjavaslatot, amely a sajtóban megjelent véleménykülönbségek megítélésébe is a bíróságot vonná be – jegyezte meg Pokol Béla előterjesztésére utalva. – Állok elébe a feljelentésnek, sőt, ha sor kerül rá, magam fogom kérni mentelmi jogom felfüggesztését – fűzte hozzá Lendvai Ildikó, és leszögezte: fenntartja azt a véleményét, hogy az elmúlt időszakban voltak olyan jelek, amelyek aggodalomra adnak okot az önkormányzati demokrácia sérelme miatt. (MTI)
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!