hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tesztelendő képviselők

1998. 06. 20.
Szeptemberben kezdődik a 211 új parlamenti képviselő átvilágítása – jelentette ki Hodászi Zoltán, az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottság elnöke. Az elmúlt négy év alatt a bizottság 600 ellenőrzést végzett.

A testület tagjai azt vizsgálták, hogy a törvény hatálya alá tartozó személyek
nem voltak-e III/III-as ügynökök, vagy a nyilaskeresztes párt tagjai, illetve
teljesítettek-e karhatalmi szolgálatot 1956–57-ben. "Fontos tisztséget betöltő
személy" a köztársasági elnök, a kormány tagjai, a parlamenti képviselők, az
állami televízió és rádió elnökei, és sokan mások. A vizsgálat tárgyát
képező 600 esetből 20 és 30 közötti azon személyek száma, akiket a bizottság
érintettnek talált. A törvény humánus jellegét hangsúlyozza, hogy a már nem
"érintetlen" illetővel először a nyilvánosság kizárásával közlik az
eredményt, és lehetőséget adnak neki a tisztségéről való önkéntes lemondásra.
Amenynyiben él a lehetőséggel, semmilyen további szankciótól nem kell tartania. Aki
viszont nem tesz eleget a vizsgálóbizottság diszkrét felhívásának, annak nevét
nyilvánosságra hozzák. Az elmúlt években nyolc személy vált ismertté mint a
törvény által érintett: Horn Gyula, Gál Zoltán, Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter,
Nyers Rezső, Csehák Judit, Vankó Magdolna és Keresztes K. Sándor. Az első hét
személy szocialista, utóbbi kereszténydemokrata politikus. A lemondásra
felszólítottak közül Horn, Gál és Szűrös az új parlamentnek is tagja, akárcsak a
szintén ügynökmúltú, néhány évvel ezelőtt önmagát "leleplező" Csurka
István. Őket a bizottság az Alkotmány értelmében újra fel fogja szólítani a
lemondásra. Azok az érintettek, akik viszont a csendben távozást választották, két
év elteltével minden további nélkül újra betölthetnek "egyes fontos
tisztségeket", hiszen az átvilágítási kötelezettség 2000 júniusától
megszűnik.


A pártok jó része "bebiztosítva", nehogy már a törvényhozói munka
során derüljön ki az ügynöki múlt, előre nyilatkoztatták a jelöltjeiket. A
legenyhébb az ilyen tortúra az MSZP-nél volt, ahol mindenkinek ki kellett töltenie egy
olyan etikai és vagyoni nyilatkozatot, amiben vállalta, hogy a "jog és erkölcs"
követelményeinek megfelel, de esetleges ügynöki múltra nem kérdeztek rá. Zalai
Mária országos irodavezető szerint azért az etikai nyilatkozat többet jelent annál,
hogy volt-e valaki ügynök vagy sem. A jelen kori MDF jelöltállítási kérdőíve a
legszigorúbb: konkrétan rákérdez a múlt "homályos pontjaira". Nevezetesen, hogy
volt-e munkásőr, ügynök, avagy MSZMP-ben vezető beosztású tisztségviselő az
országgyűlési képviselőjelölt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!