Kereső toggle

Elutasított gyűlölet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Fővárosi Bíróság elutasította Kunszabó Ferencnek, a Hunnia cím? lap
főszerkesztőjének keresetét, melyben több millió forintot követelt a Fővárosi
Ügyészségtől, a B\'né B\'rit nev? emberi jogi és karitatív szervezettől,
valamint Gadó Györgytől.

1994 előtt jelent meg a Hunnia cím? kis példányszámú újságban egy írás,
melyben a szerző, Padányi Viktor ausztráliai történész azt állította: a holocaust
összes áldozata mindössze négyszázezer fő volt, ebből alig tízezer származott
Magyarországról. Gadó György akkori honatya egy országgyűlési felszólalásában
ezt szóvá tette mint a holocaust tagadását, és javasolta, hogy járjanak el a kiadó,
azaz a Hunnia Kft. ellen a BTK 156. – az úgynevezett "gyűlöletkeltés-ellenes"
– paragrafusa alapján. A B\'né B\'rit szervezet szintén feljelentést tett. A
rendőrség megkezdte a vizsgálatot, és megállapították: valóban bűncselekmény
történt. A bíróság azonban felmentette Kunszabóékat, mivel a szólásszabadságot
erősebben védendő értéknek találták a kisebbségi jogok érvényesítésénél.
Ezek után Kunszabóék kártérítési pert indítottak. Kunszabó a tárgyaláson
kijelentette: "Ha valaki mást rágalmaz, üldöz, meghurcoltat, azért felelnie
kell." "A BTK az első per óta megváltozott, ne firtassuk, hogy a jelenlegi jogi
helyzetben is fel lehetne-e menteni Kunszabóékat"– mondta a tárgyaláson a B\'né
B\'rit képviselője. "A büntetőeljárás nem okozott anyagi kárt a Hunniának, sőt
az idő alatt megnövekedett a felvásárolt lapok száma"– mondta el a Heteknek a
főügyészség "ügyvédje". A kártérítési követelés összege egyébként
időről időre változott. Gadó képviselője leszögezte, hogy védencének
állampolgári kötelessége volt felemelni a szavát az újságcikk ellen. A bíróság
elutasította a Hunnia kártérítési kérelmét.

Olvasson tovább: