Kereső toggle

Magyar-angol derbi

Ráérős urak passziója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 



Fazakas Szabolcs és Szász Domokos játék közben. A
miniszter belelát a kártyákba
Fotó:
Vörös Szilárd

Barátságos bridzsparti a Gellért Szálló különtermében.
Az angol Lordok Háza prominenseit látja vendégül – a
szerény reményekkel csatába induló – magyar honatyák
válogatottja. Mikor odaérünk, már terítenek – no nem
étkezéshez, hanem a játékhoz. Men in black: néhány sötét
öltönyös – és fontos – úriember beszélget egymással.
Köztük Szappanos Géza, a Magyar Bridzsszövetség elnöke, aki
szerint a második világháború után – érthető okokból
– nemigen támogatták a korábban igen népszerű sportot.
Igen, sportot, mert míg a sakk most küzd az olimpiai játékok
közé való bekerüléséért, a bridzs már régóta
résztvevője az ötkarikás küzdelmeknek. Hogy mi adja a
szépségét? Szappanos Géza szerint az életszer?
szituációk: az, hogy itt a szerencse gyakorlatilag semmilyen
szerepet nem játszik.

A terembe időközben beszivárognak a magyarok. Fazakas Szabolcs
ipari miniszter és egyben csapatkapitány, a kisgazda Tímár
György, Szász Domokos és Molnár Péter szabaddemokrata
képviselők, valamint a fővárosi SZDSZ-frakció két
erőssége: Székely Gábor és Böhm András. Ám a britek még
sehol. Tímár egyébként többnek tartja a bridzset egyszer?
sportnál. "Példát mutat – mondja –, hogyan lehet
úriemberként viselkedni. Egyébként a parlamentben én is így
próbálok tenni. Nagyon nem szeretem, amikor úgy mondanak
véleményt valakiről, hogy közben tisztában vannak
állításuk valótlanságával."

Persze tudvalevő, hogy a bridzs – úgymond – az angolok
játéka, úgyhogy az eredmény nem is annyira fontos. Közben
megérkeznek a vendégek. Barátságos angol arcok, inkább az
ötvenen túlról. A férfiak angolosan elegánsak, a feleségek
közül többen Thatcher-frizurát hordanak. Kik is játszanak az
ellenfél csapatában? A nevek nem fontosak, csak a titulusok: a
lord, a márki, a vikomt ugyanúgy megtalálható a
vendéglistán, mint a patinásabb csengés? őrgróf. Hamarosan
asztalhoz is ülnek a tapasztalt angolok és a bátor magyarok.
Elkezdődnek a partik, és kissé megbomlik az elegancia: a
zakók lekerülnek a szék támlájára. Lehet, hogy a bridzs
angol sport, de nekünk is van speciális szórakozásunk:
hirtelen egy mobiltelefon csipog, a fejek érdeklődően
fordulnak a zaj irányába. Mellesleg egy pisszenést is alig
hallani. Az egyik angol felsőházibeli asztalán ott gőzölög
a tradicionális ital, pedig öt óra már régen elmúlt. A honi
ipari miniszter pedig Szász Domokos mellett kibicel – a
Koalíciós Egyeztető Tanács sem működhetne
gördülékenyebben.

Másfél óra múlva sorra állnak fel a játékosok, hiszen
szünetre még ebben a kemény sportban is szükség van. A
félidő eredménye szinte sokkoló – az angoloknak. A magyar
csapat olyan különbséggel vezet, hogyha labdarúgásról lenne
szó, legalább 6–0 lenne a javunkra.

Az angolok eközben már a spájzban vannak! Egy kis asztalon
étvágygerjesztő szendvicsek sorjáznak, s a vendégek vidáman
falatoznak, mintha nem tudnák, hogy ma ők állják a cehet.
Közben Szász Domokost, a parti főszervezőjét csípem el:
"Jól megy a csapatnak, olyannyira, hogy az elején a játékot
nem vállaló Fazakas Szabolcs a második félidőben már
asztalhoz ül." Itt megszakad a beszélgetés, hozzánk lép
Molnár Péter, aki még zöldfülűnek számít ebben a
sportágban. Hogy tartsák a helyes irányt, megkérdezi
Szásztól, mi az összesített "félidei" eredmény. A
szünetnek vége, a játékosok visszaülnek, de a párok
megcserélődnek. Változatlan hevességgel zajlik az
angol–magyar. A parlamenti közvetítések miatt kiábrándult
honpolgároknak némileg vigasztalást nyújthat, hogy
kultúremberségből a magyar politikusok leckét adtak
hagyománytisztelő angol kollégáiknak: felsőház ide vagy
oda, a húsz mérkőzés mindegyikét a magyar csapat nyerte meg.
Mit nekünk hát felsőház!

Olvasson tovább: