Kereső toggle

Vörös róka, kék róka

MIÉP: itt a tér

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Dísz magyar Fotó: MTI

A Csurka fivérek alaposan kivették részüket a Magyar
Igazság és Élet Pártja március 15-i ünnepségéből: a
színész, László, a Szabó család cím? rádiójáték
"Lacija" szavalt, míg testvére, a drámaíró és vezér,
István, szónokolt.

A Hősök terén több tízezer ember gyűlt össze, hogy
szembesüljön "a magyar igazsággal". A hét vezér
lovasszobra alatt felállított színpad tág teret adott a MIÉP
176 képviselőjelöltjének és a burkolt idegengyűlöletnek.

"A kozmopolitizmus Soros-gyomra emészti fel a magyar
földet" – vágott a dolgok közepébe az első felszólaló,
Göd polgármestere, majd "Mit nem akar a magyar" kezdet? 12
pontját olvasta fel. A lendületes kezdéshez képest kissé
unalmasra és zavarosra sikeredett Hegedűs Lóránt református
püspök köszöntője

– akár egy vasárnap délelőtti prédikáció –, de a
történelmi megemlékezésből percek alatt politikai
gyűléssé alakuló esemény a téren marasztalta a tömeget.

A MIÉP oly mértékben biztos a parlamentbe való bejutásában,
hogy már a bizottsági helyeket is elosztották egymás
között, sőt: a jelöltek néhány perces bemutatkozó
beszédet is tartottak. "Ki kell venni a pénzt a bankokból,
és így hárommillió munkahelyet lehet teremteni"– vázolta
sajátos, a rendőrség által eddig bankrablásként definiált
gazdaságpolitikai elképzeléseit a gazdasági bizottságba
szánt Gidai Erzsébet, aki egyébként a MIÉP
miniszterelnök-jelöltje. "Amíg nem lesz a kezünkben a
média és a sajtó, addig nem lesz itt semmi"– nyújtott
bepillantást a demokráciáról alkotott nézeteibe a
sajtószabadság ünnepén Csete György építész, a jövő
kulturális bizottságának reménybeli tagja. "A magyarság
élettere Magyarország"– kölcsönözte mondandójához a
történelemből jól ismert kifejezést Szabó Lukács, a párt
alelnöke.

Ezek után pénzgyűjtés következett. A MIÉP nagyon szegény
– tudtuk meg a műsorvezetőtől –, ezért örömmel fogad
minden támogatást, "akár egy-két korsó sör árát is".
A világos, őszinte felhívás nehéz választás elé
állította a jelenlévők jelentős részét.

A segélyakciót a képviselőjelöltek eskütétele követte.
Ekkor kisebb incidens zavarta meg a rendet: az egyik néző
fennhangon ismételni kezdte az eskü szövegét, elvonva a
figyelmet a színpadon zajló történelmi eseményről.
Szerencsére egy megtermett biztonsági őr gyorsan ott termett,
és lélekjelenlétét mindvégig megőrizve, halk, de
határozott hangon felszólította a rendbontót tevékenysége
felfüggesztésére: "Fogd be a pofádat, mert kiverem a
fogadat!" Eközben a képviselőjelöltek a szabadság,
testvériség, egyenlőség jelszavakat igyekeztek hibátlanul
kimondani. A renitens azonnal elnémult, az ünnepség
folytatódott. A tömeg Csurkát akarta. A hangulat fokozása
érdekében előbb Csurka László elszavalta a "Lovaspóló a
Vérmezőn" cím? verset, majd a MIÉP elnöke, Csurka István
lépett a színpadra: "A jelenlegi kormány célja az, hogy
kipusztuljunk – mondta. – Ami körülvesz bennünket, az
mindenestül rossz. A pénz világbirodalmának elnyomottai
vagyunk" – folytatta tárgyszer? helyzetelemzését a
vezér. A hangulat fokozódott. Bekiabálások hallatszottak,
transzparensek emelkedtek a magasba: "Vörös róka, kék
róka, lesz még nektek táncóra!" Mellettünk elégedetten
jegyezték meg: a MIÉP már eddig is sokat tett a magyar
költészet felemeléséért.

"Kamatrabszolgaságban élünk – csattant Csurka –, kamatot
fizet a magyar, ha beteg, ha iskolába jár, ha kenyeret vesz."
Miután a MIÉP-et elfelejtették értesíteni arról, hogy az
adósság nagy részét a kormány a mostani ciklusban
visszafizette, az elnök változatlanul azt ígéri: pártja
leállítja az államadósság törlesztését, és
"kamatmentes életet biztosít minden tisztességes,
keresztény, magyar embernek". A parazita idegenek életét
viszont meg fogják keseríteni – ígérte a szónok. Hogy ki a
magyar és ki a keresztény? "Az, aki annak vallja magát,
olyan, mint mi, és úgy gondolkodik, mint mi" – hallhattuk
definícióját. A pártprogram megvalósításának részletei
homályban maradtak, ellenben Csurka biztosította
közönségét, hogy "Petőfi, Jókai, Kossuth az égből
gyönyörködik a MIÉP- gyűlésben."

Az elnök ezen a délutánon – a jól ismert nemzetiszocialista
szlogenek hangoztatása ellenére is – árnyéka volt korábbi
önmagának, fáradt öregember benyomását keltette. Beszéde
végén a magyarok istenére esküdött. A hallgatóság
elvonulását Nagy Géza tárogatójátéka kísérte.

A forradalom 150. évfordulójának előestéjén a
volt kecskeméti zsinagóga épületében tartotta egyik ünnepi
megemlékezését a MIÉP. Csurka István pártelnök a
történelmi eseményhez kapcsolódva bemutatta a párt
választási programját, amelyből kiderült: továbbra is
céljaik közé tartozik az ország megtisztítása az
idegenektől, a belső ellenséggel való kíméletlen
leszámolás, az elrabolt nemzeti vagyon visszaszerzése,
valamint az ország elcsatolt kétharmadának visszafoglalása. A
rendezvényen díszvendégként jelen volt Katona László,
Kecskemét város polgármestere is, aki 1994-ben
függetlenként, MDF–MIÉP támogatással került a város
élére. Lapunk kérdésére, miszerint tervezi-e a MIÉP által
kitűzött célok megvalósítását, a polgármester minden
szélsőségtől elhatárolódó választ adott, ugyanakkor
elmondta: a párt "radikális nemzeti" irányvonalát és a
neki nyújtott támogatást továbbra is elfogadja.

Olvasson tovább: