Kereső toggle

Törnek-zúznak az egyetemisták

Mátyás király Veszprémben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy szokványosnak ígérkező októberi hétköznap véget
értek a csendes esték Veszprém szívében. Azóta menetrend
szerint hajnali ötig dübörög a zene a helybéli egyetemisták
szórakozóhelyén, a diákcentrumban. Záróra után pedig a
több száz – már kellő hő- és alkoholfokú – fiatal
kirajzik az utcákra, ahol kukákat döntögetnek, ablakokat
törnek be és ordibálnak.

Nem csoda, hogy a felbőszült polgárok levélben fordultak a
polgármesterhez, végre tegyen valamit. Dióssy László pedig
nem volt rest, s afféle helybéli Mátyás királyként,
álruhába öltözve, a saját szemével bizonyosodott meg a
tényekről.

"Én ugyan liberális politikusnak tartom magam, de azt
gondolom, ez már túlmegy minden határon" – mondja Dióssy
László, akit idén az év polgármesterének is
megválasztottak. Az önkormányzat tavaly mintegy 20 millió
forintot adott az egyetemnek felújításokra, aminek nagy
részét a diákcentrum létrehozására fordították. Úgy
gondolták, kell egy hely, ahol a fiatalok szórakozhatnak. Akkor
senki nem látta előre, hogy ez lesz belőle. Ráadásul az
egyik városatyát ismeretlen személyek életveszélyesen
megfenyegették, miután azok szószólója lett, akik már
megelégelték a veszprémi diákcentrum körüli állapotokat.

A polgármester, hogy saját szemével győződjön meg róla, mi
is történik a 65 ezer fős városban – Mátyás király
példáját követve –, egyik éjszaka inkognitóban jelent meg
a fiatalság körében. A hatás nem is maradt el. "Ha az
egyetem nem intézkedik, akkor kénytelenek vagyunk a
legszigorúbb intézkedéseket megtenni" – jelentette ki
drákói szigorral az este átélt élmények hatása alatt
Dióssy polgármester.

A diákok persze másként értékelik a kialakult helyzetet.
"Kész röhej lenne, ha bezárnák a diákcentrumot" –
fejtette ki lapunknak Muraközi Péter, a klub vezetője, aki
úgy véli: attól, hogy lakat kerül az ajtóra, még senki nem
fogja befogni a száját. Ha nem itt, akkor másutt fognak
randalírozni az egyetem ifjú polgárai. Mint mondja, a bulikat
azért tették hétköznapokra, hogy legalább a hétvégén ne
zavarják a lakók nyugalmát. Arról pedig nem hallott, hogy
megfenyegették volna az egyik városatyát. Szerinte az egész
csak egy választási fogás. A városatyák szerint ez az eset
az egyetem működését is minősíti. Kérdés ugyanis, hogy ha
minden hétköznap hajnali ötig dugig van a klub, akkor ki jár
be másnap az előadásokra és szemináriumokra.

Olvasson tovább: