Kereső toggle

Mennyi víz folyik még le a Dunán?

Nincs megegyezés a szlovákokkal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hét elején úgy tűnt, a Bős ügyében tárgyaló magyar
és szlovák delegáció megállapodott a nullszaldós
megoldásban. Nemcsók János államtitkár röviddel később
pontosítani kényszerült saját bejelentését nem végleges
döntésről van szó, csupán előzetes megállapodásról. Erre
kényszerítette őt a szlovák fél keddi egyértelm? cáfolata
is. A megállapodás híre heves vitákat váltott ki a politikai
pártok és az érintett települések körében.

Igazi szenzációval indult a hét a magyar és a szlovák
küldöttség megállapodásra jutott a Bőst érintő fontos
kérdésekben – legalábbis ezt nyilatkozta Nemcsók János
államtitkár. A küldöttségvezető állításai szerint a
felek jó szándékú megállapodást kötöttek arról, hogy
egyikük sem igényel a másikkal szemben kártérítést.
Egyezségre jutottak továbbá abban is, hogy a Szigetköz az
ökológiailag szükséges vízmennyiséget kapja, egyben azonban
gondoskodni kell a dunakiliti víztározó feltöltéséről is.
Mindez – hangsúlyozta Nemcsók – biztosítaná a bősi
erőm? üzemeltetése mellett az Öreg-Duna hajózhatóságát.
Az államtitkár a hét folyamán azzal pontosította nagy vihart
kiváltó bejelentését, hogy a tárgyalásokat még korántsem
lehet befejezettnek tekinteni: a két fél csak azt vállalta,
hogy nem fordul a hágai a bírósághoz, amíg végleges
döntések nem születnek. Ezt a szlovák fél is
megerősítette. Az esetleges keretmegállapodás nyomán a
legnagyobb vitát az okozza, hogy a szlovák vízi erőm?
működtetéséhez mindenképpen szükséges lesz a Duna
magyarországi szakaszának duzzasztása is. Szent-Iványi
István, az SZDSZ frakcióvezetője a parlamentben napirend
előtt az előzetes megállapodás kapcsán kijelentette, hogy az
kényszerpályára helyezi a következő kormányt és
parlamentet. Mindez azért veszélyes, mert sem a kormány, sem
szakértői nem rendelkeznek még olyan információkkal, amely
alapján felelős, hosszú távú döntést lehetne hozni. A
kormány jelenleg nincs döntési helyzetben, mivel a megfelelő
hatástanulmányok még nem készültek el. Az sem tisztázott
még – szögezte le Szent-Iványi –, hogy a
keretmegállapodás mekkora összeget emészt fel. Pokorni
Zoltán (Fidesz – MPP) "ócska alkotmányjogi trükknek"
minősítette a megállapodást, mondván a kormány valódi
célja a vízi erőm? mindenáron való felépítése. Az MSZP
politikusai viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a Fidesz
"kampánytémát csinál" a bősi ügyből. A Dunakanyar
környéki önkormányzatok vezetői is hallatták hangjukat,
mivel még mindig nem került sor a térség kártalanítására.
Nagymaros közel 1,1 milliárd forint, Kismaros pedig 70 millió
forint kárt szenvedett az eddigi építkezések és bontások
során. A nagyobb baj azonban – ahogy Krepsz Ferenc, Zebegény
polgármestere fogalmazott –, hogy ,,hivatkozva a nagymarosi
térség későbbi rendezésére, leállították a Dunakanyarhoz
kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket".

Olvasson tovább: