Kereső toggle

„Százszor is megbántam, hogy pap lettem”

Nyírő József, a misztikus hungarista

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A Nemzeti Könyvtár hitvallása, hogy aki író, azt íróként ítéljük meg, és ne politikusként! Nyírő József kétségtelenül a legrosszabb politikai táborba, a nyilasok közé keveredett, de ettől függetlenül az egyik legfontosabb magyar író marad” – hangsúlyozta Kerényi Imre, a kultuszkönyvtár felelős miniszterelnöki megbízottja. De vajon lehet-e függetleníteni egymástól az írói érdemeket és a hungarizmust?

A magyar írott kultúra „legjavát” összegyűjtő Nemzeti Könyvtár pár hete Wass Alberttel, Bayer Zsolttal, Jókai Annával, Csoóri Sándorral és Nyírő Józseffel bővült. Tormay Cécile és Herczeg Ferenc már korábban bekerült a „legjavába”. A nagy rehabilitációs kísérlet arra készteti az olvasót, hogy leemelje a polcról a ’45 után indexre tett „zűrös politikai mellékvágányokra tévedt szerzőket”, elfelejtse nyíltan antiszemita, fajgyűlölő és rasszista szólamaikat, és belemerüljön „a nemzeti érzést erősítő időtálló műveikbe”.

„Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok, és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a Bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket.

A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!” – Radnóti Miklós így idézi Naplójában Nyírő Józsefet, aki az 1941-es weimari költőnapon Magyarországot képviselte. Nyírőt az egyik legrangosabb szerzőként tartotta számon a Horthy-rendszer. A székelység sorsát legautentikusabban ábrázoló írót 1940-ben Corvin-koszorúval jutalmazták. 1942-től szerkesztette a Magyar Erő című háborús propagandát szolgáló lapot.

Az író a megalakulása óta szimpatizált a Nyilaskeresztes Párttal, ám annak nem volt tagja. „1944. október 16-a után is »behívott erdélyi képviselőként« volt jelen az úgynevezett nyilas parlamentben. Budapest ostromakor a Szálasi-kormány tagjaival (és Wass Albert gróffal) Szombathelyre, később Sopronba és Kőszegre, majd a visszavonuló hitleri hadsereggel Bajorországba menekült” – írta róla a Hetekben Szemenyei-Kiss Tamás (Vita egy urna felett – Nyírő József, a megbízható hungarista. Hetek, 2012. május 25.) 

Székely felsőbbrendűség

Nyírő József népszerűségében nagy szerepet játszott, hogy Trianon traumája felerősítette az anyaországban maradtak rajongását az elszakított magyarság, kiváltképp pedig Erdély iránt. Az 1889-ben Székelyzsomboron született író nyíltan hirdette a székely felsőbbrendűséget: „mi, székelyek, mennyivel különbek vagyunk, mint a zsidók”; „soha nép igazságosabban és szebben meg nem testesítette a földet, mint ők” (mármint a székelyek) – írta.

Nyírő 1924-ben Jézusfaragó ember című, a Tejútról leereszkedő Csaba királyfi népéről írt sajátos hangú elbeszéléseivel robbant be a köztudatba. Az elbeszélések egyszerre keltették fel a kortárs irodalmi és politikai elit érdeklődését az addig ismeretlen szerző iránt, aki a kolozsvári Keleti Újság munkatársa volt.

Szövegei a magyar hiedelemvilág, javarészt a székelység babonaságait őrzik, egyszerre ragadják magukkal és borzongatják meg a 21. századi materializmuson edzett olvasót. A Nyírő-művek védjegye ugyanis a spiritualitás és a miszticizmus. Csudálókő című novellája – melynek alcíme: Barlangmisztikum – például egy pokoljárást vizionál.

Nyírő elbeszélései gyönyörű székely nyelvjárásban íródtak. Lenyűgöző természeti képekkel festi le az eldugott kis falvakat, és rendkívüli emberismerettel rajzolja meg a már-már meseszerű, mégis nagyon is valós karaktereit. Szenvedély és erő lüktet lírai soraiban. „Mikor majd esti remegés száll át a faleveleken, finom és sokbeszédű búcsúzás a naptól – és édes nedvet sírnak az álomtalan kelyhek” – írja. Munkái Mikszáth Kálmán korai műveit, A jó palócokat és a Tót atyafiakat idézik, ám Nyírőnek nem sikerül Mikszáth írói teljesítményét megközelítenie.

Nyírő Józsefről legtöbbet az Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényéből tudhat meg az olvasó. Az említett művet adja ki a Nemzeti Könyvtár, és erre hivatkozik Kerényi Imre is. Szerinte az opus gyógyír lehet szerzője nyilas szerepvállalására. Az olvasó pedig feloldozhatja Nyírőt politikai tévedésének következményei alól.

1930-ban Schöpflin Aladár a Nyugat hasábjain a következő szavakkal méltatta a regényt. „Az Isten igája alatt egy katolikus pap gyötrődik, aki hívő lélek, hisz mindenben, ami hinni való, Istenben, egyházban, az erkölcsi és világi törvényekben, csak egyben nem tud hinni: a saját papi hivatásában. Tiszta érzéssel ment, mint félig serdült fiú a szemináriumba, de nem hivatásból. Inkább azért, mert szegény özvegy anyján, testvérein akart segíteni. (…) Amint azonban kikerül mint fiatal pap a világba, folytonos összeütközésbe jut azokkal a valóságokkal, melyek körülveszik. Látja és nem bírja közömbösen látni a székely falu népének romlását, melyet a gondozására rendelt hatóságok bürökratikus közönnyel tűrnek, felháborodik ez ellen, és nem hogy segíteni tudna, hanem még az egyházi hatóságtól is megrovást kap. Átéli a faluban a háború kitörését, az első izgalmas hónapokat, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a csak hasukkal és erszényükkel törődő gonosz papokat, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román imperiumot, a magyar sors veszendőségét.”

Nyírő Józsefet valóban a kényszer zavarja papneveldébe. Anyagi nehézségek elől menekül oda, és családját akarja eltartani későbbi jövedelméből. Elszegényedett kisnemesi családból származik, édesapja korán meghal. Regényében alteregója, Hargithay József gyötrődik a szemináriumban. Állandó lelkiismeret-furdalás kínozza amiatt, hogy nincs fentről elhívása, ráadásul a testi vággyal is meg kell küzdenie.  Az utóbbi annyira hatalmába keríti, hogy a Szent Cecíliát ábrázoló kép iránt is szerelemre gyullad. „Testi kárhozat színes aljasságai látományként lebegtek, erős fizikai valósággá tették a női testet.” 

Hiába próbálja „véresre maratni” testét, nem tud szabadulni „a pusztító, képzelt szerelmektől”. Rettegését még jobban fokozza az, amikor egy negyedéves hitbuzgó teológushallgató hirtelen meghal. „Ha ő, aki szívvel-lélekkel akarta a papi hivatást, így járt, milyen büntetés vár rám?!” – gyötrődik éjszakánként a fiatal szeminarista. A halálfélelem és a pokol víziói veszik körül cellája magányában. „Elrejtőztem, mint virágbimbóba zárt csend” – emlékezik vissza Nyírő életének erre a nehéz időszakára, amelyben egyetlen vigasztalást talál, az írást.  A középkori kódexmásoló szerzetesekhez hasonlóan, gyertyafénynél veti papírra első történeteit. Ugyancsak életének ebben a periódusában talál rá Assisi Szent Ferenc életútjára és tanításaira, melyeknek teljesen a hatása alá kerül. Ha Nyírő írásművészetét tanulmányozzuk, egyértelműen láthatjuk, hogy panteizmusának jelentős része Assisi tanításaiból táplálkozik.

Pogány miszticizmus

A gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi Pázmáneumban végzett tanulmányai után 1912-ben szentelték pappá. Előbb Nagyszebenben hittantanár, majd 1915-től a Kolozs vármegyei Kide község plébánosa. „Istentől, embertől, mindenkitől elhagyatva százszor is megbántam, hogy pap lettem” – ezekkel a sorokkal kezdi Nyírő Kidén töltött lelkipásztori pályájának elbeszélését. Az eldugott hegyi falvacskában a fiatal katolikus pap szemtől-szembe találja magát a nyomorral. Az első világháború borzalmai, szegénység, nincstelenség, kiszolgáltatottság megviselik.

Látja a mezőgazdasági munkából hazatérő asszonyokat, akik nemegyszer a földeken hozzák világra gyermekeiket, és este, ahogy hazajönnek a mezőről, az újszülött ott ordít a kötényükben; átérzi a Bukarestben robotért könyörgő székely fiúk, hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák fájdalmát. Tehetetlen, nem tudja enyhíteni a szenvedésüket.

Az Isten igájában legmegrázóbb története a gyilkos Lajkó törvénytelen kislányának temetéséről szól. A falu által megbélyegzett apa és a házasságon kívül született gyermek tragédiája ez. A lányt a temető szélére engedik csak temetni, és a rozoga kis koporsó szétesik, mikor a sír mélyére ér. Szerencsétlen Lajkó utána ugrik a sírba, ott üvölt. „Nem tudtam enyhíteni a fájdalmán. Nem írhattam a nevére a kislányát. Hol van a Jóisten?! Sehol sincsen maradásom!” – kiabál kétségbeesetten a lelkipásztor.

Későbbi elbeszéléseinek erőteljes folklorisztikus jegyeit is a kolozsi faluban gyűjti össze. Az Egyszerű című elbeszélésben leírja annak a székely bácsinak az esetét, akit 12 éve meghalt felesége látogatott meg azzal a hírrel, hogy holnap délelőtt meg fog halni. Az idős székely kihívja magához a papot, hogy az föladja neki az utolsó kenetet. Nyírő mosolyogva legyint az öreg beszédére, és elfogja a rémület, amikor az pontban 11-kor holtan esik össze. A kidei plébános félelme a következő: „Még az kellene, hogy ezek között a parasztok között babonás legyek.” Ahogy egyre jobban osztozik a nyomorgó székelység sorsában, magára veszi fájdalmukat, úgy lesz úrrá tanult, felvilágosult lelkén az ősi hiedelemvilág. Elbeszéléseiben pedig már ott találjuk a természetfelettit, a sorsromboló sötét, okkult erőket. Nyírő hitvilágában a kereszténység elemei keverednek a pogánysággal. Ez a fajta kettősség jellemzi életművét.

A papi hivatással küszködő Nyírő a következő esküt teszi a kis Árpád-kori templomban: „Kitartok helyemen, ahová az Úr szolgálata állított, el nem hagyom, és ha bé nem tartanám: föld engemet elnyeljen, minden féreg rajtam hízzék, minden bánat bennem lakjék”. 1919-ben mégis kilép a szent kötelékből. „Halálosan szeretek egy lányt, és feleségül veszem. Isten és az emberek előtt becsülettel.” Bedő Ilona hű társa marad egész életén keresztül.

A kiugrott pap először molnárként keresi kenyerét, az 1924-ben bekövetkezett irodalmi sikere után azonban már csak az írásból él. Önéletrajzi könyve után megírja Uz Bence című könyvét, melyet Tamási Áron Ábeljével szoktak párhuzamba állítani. Uz Bence havasi pásztor és táltos is egyben. Nyírő egyre inkább eltolódik a babonaság és a hiedelmek felé. Hun rovásírás, székely felsőbbrendűség, helyettesítő teológia mind markánsan megjelennek könyveiben.

Nyírő József írói munkássága sokban rokonságot mutat Wass Albertével. Mindketten a pogány hiedelemvilágból építkeznek, erőteljes, magával ragadó természeti képekkel dolgoznak, a mágia és a varázslat uralja szövegeiket, nemegyszer használnak mesés elemeket. Mindkét író a székely mítosz rabja. Az emigrációban született műveiben (A zöld csillag; Íme, az emberek!) szintén „az igazi magyarról, nem a fertőződöttről, a büszke, honalapító, igaz magyarról” ír. Eközben a menekülttáborok világát tárja az olvasó elé, azokét a táborokét, ahová jobbára csendőrök, bírók, katonák kerültek, akik kénytelenek voltak elhagyni Magyarországot 1945-ben. Ezek „a jóravaló fajvédők” pedig tovább éltették a hungarizmust és szervezték Szálasi pártjának utóéletét.

A Nyírő Józsefről elterjedt legendák egyike szerint élete végén Spanyolországban kolostorba vonult, hogy vezekeljen bűneiért. Sajnos ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az író 1950-ben Madrid közelébe költözött. A Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársaként politikai kommentárokat írt és aktív szerepet vállalt a nyilas-hungarista emigráció munkájában. 1953-ban halt meg.

Halálos ágyán írta A túlvilág küszöbén című esszéjét, melynek csak töredékei maradtak fent. Ebben az írásában sem találjuk nyomát a bűnbánatnak.

Olvasson tovább: