Kereső toggle

„A démonaimmal táncolok”

Miért adta föl a Linkin Park frontembere?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az ölte meg, amiért rajongtunk érte: a saját démonjai” – gyászolta világhírű együttese a rockzene legújabb tragédiáját, Chester Benningtont. A „dühös fiú”, miután tizenöt éven át milliókkal osztotta meg sötét árnyaival folytatott személyes harcát, végül engedett ennek a belső hangnak, és laká-sán fölakasztotta magát. Végzetes magányában már nem számított neki sem a siker, sem a családja, sem a tízezres koncertek rajongása, egyedül az a depressziós kényszergondolat, ami áthatotta a zenéjét: élni egyszerűen értelmetlen.

„A démonjaimmal táncolok, és már a határaimon járok. Viharfelhők gyűlnek körülöttem, és a hullámok átcsapnak fölöttem. Halluciná-ciók törnek rám, de föl akarok ébredni. Azt mondod, minden rendben lesz. Azt mondod, ma este megbocsátanak nekem, de engem senki nem menthet meg!” – ezzel a dallal búcsúzott a Linkin Park frontembere, Chester Bennington hatvanmillió rajongójától, akiket sokkolt a hír, hogy a fájdalmát és dühét velük éveken át közösen ordító sztár váratlanul felakasztotta magát saját otthonában. A gondosan kivitelezett és végrehajtott kiugrása a szerinte minden részletében élhetetlen világ süllyedő hajójából mérhetetlen zavart és értetlenséget okozott a közönségében, mivel eddig úgy tekintettek rá, mint aki erőt és harci szellemet ad az élet sötét „démonjaival” szemben. „Hát ez rohadt egy rémálom”, „Te adtál eddig erőt nekem, mit tegyek most?”, „Úgy érzem, mindenki elmegy körülöttem, és most te is, Chester!” – reagáltak sorban a

Facebook-oldalán a követői, akik egyszerre gyászolták és kérdezték maguk között: hogyan tehette ezt?

Pedig két héttel korábban még Birminghamben adott nagykoncertet, amelynek végén az őt körbefogó embertömeg karjai között énekelte bánatos hangon, hogy „Rémülten zuhanok a sötétbe”. A melankolikus hangulatban ringatózó stadion együtt hullámzott Chesterrel, akit sikolyok és éltetések között akart megérinteni a körülötte forgó közönség. Nem véletlenül nyilatkozta magabiztosan az MTV-nek, hogy „nekünk vannak a Földön a legjobb rajongóink”. Ezt tapasztalhatta meg Sopronban is, a VOLT Fesztiválon, ahova több évnyi várakozás után ment el élete utolsó, tragikus turnéja során. Bár életműve záró akkordja a rajongók és a kritikusok szerint is kifejezetten gyengén sikerült, a 45 ezres tömeg mégis büszkén feszített az együttes pólójában és festette arcára az ikonikus Linkin Park szimbólumot. „Ritkán látni annyi önfeledten boldog embert Magyarországon” – vonta le a következtetést a látványból a 444.hu

tudósítója. Legtöbbjükben még a 2001-ben berobbanó Hybrid Theory gyújtotta meg a lángot, és még 15 évvel később is emlékeztek tinédzserkoruk egykori tökéletes hangzású, félig metál, félig popos üvöltésére.

A „dühös fiúk” imázs ragadta magával a szüleik elől szobájukba zárkózó, magányukban felhúzott hangerővel „One Step Closer”-t bömböltető kamaszok millióit, akik velük vészelték át a meg nem értett fiatalok – kereskedelmileg remekül fölhasználható – éveit.

A 70 millió eladott album, 4 milliárd YouTube-megtekintés és a Grammy- díjak mellett még a szakma is elismerően beszélt róluk, mint egy kategória (nu-metál) úttörőiről. A frontembert többen a valaha élt egyik legtehetségesebb vokalistának tartották. Azonban sem ez, sem a színpadra föláradó lelkesedés nem számított neki azon a nyomasztó csütörtök hajnalon, amikor egy fél üveg szeszesital lehajtása után úgy döntött, kezébe veszi a kötelet.

A miértre, amit hat gyerek és egy 30 milliárd dolláros vagyon is tovább terhelt, először maga a Linkin Park adott választ. Búcsúztató közleményükben a drámát feloldandó, vagy legalábbis enyhítendő, úgy fogalmaztak, hogy Chestert az ölte meg, amiről korábban annyit énekelt, és amiért annyian szerették: a saját démonjai. A feszes turnéi során tett kilengéseit, visszatérő alkoholizmusát és drogfüggőségét közvetlen közelről átélő együttese szokatlanul konkrétan fogalmaz: „Azok a démonok, akik végül elragadtak közülünk, mindig is a természeted részei voltak. De mégis, az ezekről a démonokról való éneked miatt szeretett téged mindenki.” Maga Chester is elismerte, hogy rendszerint a sötét gondolatok inspirálják, ezért is alapította meg projektjét, a Death by Sunrise-t (Halál napfelkeltekor), aminek depressziós és komor dallamait már a Linkin Park repertoárja sem bírta el. Valószínűleg halála előtt is ez hajtotta, ugyanis sorra posztolta ki a Twitteren, mennyire kreatív hangulatban van az „önálló szer-zeményei közben”: „Már hat új dalt írtam, és mindegyiket imádom” – örvendezett. 

De kik voltak ezek a „démonok”, akik hajtották, inspirálták, majd megölték Chestert? Amiben mindenki egyetért, hogy tragédiájának forrása a kiskorában elszenvedett abúzus volt. Hétéves korától egészen tizenhárom éves koráig rendszeresen molesztálta egy idősebb fiú, akivel a családja szoros kapcsolatban állt. „Megvert és erővel kényszerített, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem akartam, ez pedig lerombolta az önbizalmamat” – írta le szenvedését a Kerrang! zenei magazinnak 2008-ban. Apja ráadásul rendőr volt, és a gyermekbántalmazási és erőszak csoportban dolgozott, mégse tudott arról, hogy saját családjában öt éven át molesztálták a fiát. Igaz, Chester szerint nem is nagyon érdekelte, mivel tinédzserkorában apja elvált, és otthagyta a családot.

A „démonok” azóta üldözték; elmondása szerint reggel alig látta értelmét fölkelni az ágyból, utálta az életet, és folyamatosan depressziós gondolatok gyötörték, amiből csak a zene és a fájdalom dühös kiéneklése szabadította föl: „Zene nélkül ma 100 százalék, hogy már nem élnék.” A zenéje viszont úgy tűnik, konzerválta is az állapotát, mivel – hasonlóan az együt-tese gyászbeszédéhez – maga is elismerte, hogy mentális problémája egyben az őt körülvevő iparág és persze saját maga bevételét is szolgálta. „Ezek az érzelmek inspirálták a dalaimat, a szövegeimet és adták el milliószámra a lemezemet, nyertek nekem Grammy-díjat, és kerestem velük brutálisan sok pénzt” – kommentálta cinikusan a showbiznisz ellentmondásait. Bár folyamatosan gyötrődött ebben a sötét és félelemmel teli világban, mind a dalai, mind a sikere bent tartotta, sőt kifejezetten vonzódott is hozzá. A Fűrész című világhírű horrorsorozat rajongójaként vállalta, hogy részt vesz a hetedik, záró epizód forgatásán, amiben teljes átéléssel adta elő egy mellékszereplő három percen át tartó brutális halálát. „Teljesen izgalomba jöttem tőle” – kommentálta később a látványt és a forgatást az MTV-nek.

A témával kapcsolatban megkerestük Dr. Síklaki István szociálpszichológust is, aki a Big Brother kapcsán foglalkozott a celeblétnek a személyiség fejlődésre gyakorolt negatív hatásaival. Bár konkrét információ és diagnózis hiányában kívülről nem lehet egyértelmű megállapításokat tenni, mind Chester szavai, mind a körülmények arra utalnak, hogy a Linkin Park frontembere súlyosan depressziós volt. A „súlyos” jelző itt ennek a mentális betegségnek a legmélyebb szintjére utal. Ezt tipikusan olyan értetlenség veszi körül, mint ami az énekes tragédiája körül is tapasztalható. Egy súlyosan depressziós beteget rendszerint nem ért meg a környezete, gyógyítása rendkívül nehéz, mert sem a siker, sem pedig a jó családi és baráti kapcsolatok nem elegendőek az őket börtönbe záró fekete-fehér valóság áttöréséhez. Szerinte az is teljesen reális, hogy Chester megtervezte és fegyelmezetten végrehajtotta önmaga felakasztását. Számára ugyanis ez egy megfontolt döntés lehetett, ami arra irányult, hogy véget vessen a szenvedésének.

Dr. Walter Pöldinger elismert pszichiáterprofesszor, egy bázeli egyete-men írt tanulmányában kiemeli, hogy a súlyos depressziót olyan kényszeres negatív gondolati körök kísérik, amelyek teljesen leuralhatják a beteg elméjét, és számára a világ beszűkül egy sokszor irracionális gondolati és érzelmi állapotba. A nap közben kapott pozitív visszacsatolások ugyan képesek estére akár egészen elviselhetővé tenni az életet, reggelre mindez összeomlik, mert a betegséget kísérő alvási zavarok miatt mind lelkileg, mind fizikailag meggyötörten ébred. Ez egybecseng Chesternek a The Mirror magazinban adott utolsó interjújával, ahol elmondta, hogy a reggelek a legrosszabbak, „démonjai” pedig ekkor gyötrik a legjobban. „Belül ilyenkor úgy érzem, a világ csupa borzalom, és mindenki, akit csak ismerek benne, kizárólag gyötrelmet él át. Az élet számomra egyszerűen undorítóvá és élvezhetetlenné válik” – fogalmazott.

Ezek a hangulati és gondolati viharok azonban nem csupán az előadót, hanem a közönségét is megterhelhették. Egy apa a Facebook-oldalán leírta, hogy fia odavolt a zenéjéért, és még a háziállatát is róluk nevezte el. Ennek a rajongásnak azonban tragikus vége lett, ugyanis a srác később az albumuk hallgatása közben megölte magát a mosdóban. Ez persze egyedi eset, és az öngyilkosságnak több háttéroka is lehet, azonban a kommentek alapján már megállapítható, hogy legtöbben saját negatív érzelmeik visszhangjaként tekintettek a depressziós hangulatú dalokra. Erre jutott az angol The Independent magazin is, amely a rajongókra gyakorolt hatás mellett az úgynevezett midlife-krízist is vizsgálta, mint a Chester öngyilkosságához vezető okot. A válások, kapcsolati törések és az ebből fakadó öngyilkosságok „átlagéletkora” 45 év, márpedig a fronténekes idén 41 éves volt, tehát szerintük pont belépett a „veszélyzónába”.

A kérdésre, hogy miért pont most győzték le a „démonjai”, a választ a legjobb barátja, Chris Cornell énekes halála adja, aki idén májusban fölakasztotta magát. Márpedig az öngyilkossági láncolat egy jól ismert veszélyfaktor: Chesterre erősen hatott a közvetlen környezetében történt tragédia. Temetésén ő maga énekelte el számára Leonard Cohen ikonikus dalát, a Hallelujah-t, majd ezt követően megtörten elmondta, mennyire „nem tudja elképzelni az életét a barátja nélkül”. Egyedül az vigasztalta, hogy talán van egy „másik élet” a halál után, ahol végre nyugalmat találhat. Ennek a „talánnak” a kényszergondolata végül benne is megfoganhatott, legalábbis erre utal, hogy halálát tudatosan Cornell születésnapjára időzítette. Ez egyben azt is jelenti, hogy napokon keresztül tudatosan készült az önmaga számára kijelölt végzetre.

Olvasson tovább: