Kereső toggle

Nyelvében él…

Lomb Kató – Egy lingvista története (1909–2003)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tudta a Kedves Olvasó, hogy a világ egyik első szinkrontolmácsa is magyar volt? Az először kémiából és fizikából doktoráló Lomb Kató későbbi pályafutása során összesen 16 nyelvet sajátított el, noha fiatalkorában tanárai rásütötték a bélyeget: nincs tehetsége az idegen nyelvekhez…

„Sokat gondolok mostanában egy Jókai-novellára. Gyermekkoromban olvastam; az új válogatásokban nem akadtam nyomára. Hőse egy fiatal orosz lány, akinek – néhány fogolytársával együtt – sikerül kimenekülnie a cári ólombányák rabságából. A kis csapat étlen-szomjan kóborol Szibéria úttalan útjain, és már-már reményvesztetten könyörög segítségért a különböző istenekhez, amikor a vadon mélyén elhagyatott sírra bukkannak. A lányka térdre veti magát előtte és felkiált: »O dan olik pükatidel volapüken!« (Fejből idézem, talán hibásan. Kérem, hogy aki jobban tud volapükül, lektorálja.) A többiek is letérdelnek: azt hiszik, hogy társuk új, könyörületesebb istent fedezett fel. Pedig a lányka csak volapük tanárjának ad hálát, aki megtanította erre az idiómára: a sírfelirat pontosan leírja volapükül a tajgából kive­zető utat. A kis társaság megmenekül” – írja a fenti sorokat az Így tanulok nyelveket című könyvében Lomb Kató, akit életének több kritikus szakaszában szintén a nyelvtudása mentett meg.

A 20. század egyik közismert poliglottja (többnyelvű személye), leánykori nevén Szilárd Katalin 1909-ben született Pécsett, egy vagyonosnak nemigen nevezhető értelmiségi család gyermekeként. Az anyagi hátrány hamar iskolai lemaradásokat is produkált: Katalin kortársnőit már otthon németül taníttatták, amit a Szilárd család az anyagiakra való tekintettel nem engedhetett meg magának. A kezdeti lemaradás behozhatatlannak tűnt: még az érettségi bizonyítványában is csupán az „elégséges” fokozatot érte el idegen nyelvből. A középiskolában „nyelvantitalentumnak” titulált Katalin azonosult a kritikákkal: egyetemi évei alatt nem fordított nagy energiát idegen nyelvek elsajátítására, helyette a természettudományok rejtelmeibe ásta bele magát.

A nyelvek iránti tűz lángra lobbanásához egy hétköznapi fordulat vezetett: nővére egyik tankönyvét lapozgatva latin közmondásokra bukkant, melyekkel nem tudott betelni, úgy lenyű­gözte a nyelv dallamos hangzásvilága. Elmondása szerint ekkor szeretett bele az idegen nyelvekbe. A lappangó nyelvzseni színre lépé­séhez azonban még jó pár évet várni kellett.

Tanulmányai befejeztével a pályakezdők tipikus aggodalmával találta magát szemben: az akkori gazdasági állapotokat felmérve nem sok esélyt adott diplomájának a munkaerő­piacon. A felismerést gyors és radikális pályamódosítás követte: elhatározta, hogy nyelvtanár lesz. A korábban már előtérbe került latin, német és francia nyelv helyett végül egy új nyelv, az angol tanítását választotta. „Franciából több tanár akadt a főváros­ban, mint tanítvány” – indokolta meglepő döntését.

Nem mindennapi módszert alkalmazott az első autodidakta módon tanult nyelv – az ő esetében az angol – elsajátítására. Fogott egy könyvet, és átrágta magát rajta, a könyv olvasása közben igyekezett feltárni a nyelvtani szerkezetek összefüggését, és egy szótár segítségével elsajátítani a szókészletet. Hogy valami „szakmai” is legyen tudásában, a biztonság kedvéért még egy nyelvkönyvet is beszerzett. Pályája kezdetén csupán pár leckével járt előrébb tanítványainál.

Katalin férje, Lomb Frigyes a 40-es évekre megkerülhetetlen név lett a szakmában: az elektromérnök-tulajdonos budapesti üzemében kulcsfontosságú hadi termékeket gyártottak, ezért a náci vezetőség még a legterheltebb időszakban is engedélyezte zavartalan működésü­ket. Katónak a második világháború kritikus időszakában vidéken kellett bujkálnia kétéves kisfiukkal. A bombatámadások idején az óvóhelyen azonban bőven akadt ideje arra, hogy egy új nyelvet sajátítson el: történetesen az oroszt. A német megszállás idején az orosztanulás életveszélyes vállalkozásnak bizonyult. Ezért az elszánt hölgy kreatív módon rejtette el titkos ismeretszerzését a kíváncsi pillantások elől: az olvasandó orosz oldalakat egy német könyv lapjai közé helyezte. Ha valaki arra járt, csupán német oldalakat látott Kató ölében, de amint magára maradt, visszalapozott az orosz részekhez. Így történt, hogy a szovjet csapatok bevonulásakor már folyékonyan beszélte a nyelvet.

Életének nagy fordulatát is e tudásának köszönheti: 1945-ben kisfiával együtt visszajött az ostrom utáni, romokban heverő fővárosba, megélhetést keresve. Bekopogott az egyetlen épületbe, melyből némi fény szűrő­dött ki, és a gyanakodva ajtót nyitó férfival határozottan közölte: tud oroszul. Az épület történetesen a városháza volt, Lomb Kató néhány percen belül az önkormányzat orosz nyelvű tolmácsa lett, két év elteltével pedig már a minisztériumban dolgozott.

A német, francia, angol, orosz azonban csak a kezdet volt. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni: vajon könyvet bújó nyelvtanulási módszere egy olyan nyelvnél is beválik-e, melynek semmilyen nyelvrokonát nem ismeri, nincsenek asszociációt segítő, hasonlóan csengő szavak? Így keltette fel érdeklődését például a kínai nyelv. A nyelvtanfolyamra való bejutáshoz – mint korábbi hasonló helyzetekben – elszántságára most is szüksége volt.

A benyújtott jelentkezési kérelemre semmiféle hivatalos visszajelzés nem érkezett, mintegy véletlenül jutott el hozzá a hír: az iskolában már rég zajlik az oktatás! Kató nem hagyta annyiban a dolgot, személyesen kereste fel az egyetem épületét, ahol hosszas bolyongás után végül rátalált a tanfolyam­vezetőre, és így a sokadik nyelvi kurzus kezdetét vette. Két évvel később már ő tolmácsolt a Magyarországra érkező kínai delegációnak, és fordította magyarra kedvenc kínai könyveit.

A nyelvek iránti lelkes ambíciója mindig egy nagy adag bátorsággal is párosult. „Valamelyik elégedett delegátus megkérdezte, hogy hajlandó lennék-e tolmácsolni az egyik nyugatnémet konferencián is. Boldogan mondtam igent, és amikor az írásbeli meghívás is megérkezett, úgy éreztem, hogy illik a meghívók nyelvét elsajátítani” – vagyis némettudását intenzíven felturbózta. Ilyen és ehhez hasonló epizódok vitték előre karrierjét. Az évek során számos nagynevű szervezeti felkérése mellett Rákosi Mátyásnak is tolmácsolt, kapcsolatuk azonban távolságtartó volt.

Ugyan éveken át dolgozott tolmácsként, külföldre csupán 1954-ben jutott el először, amikor Csehszlovákiába utaztak. Onnantól azonban nem volt megállás: tolmács pályafutása alatt az Egyenlítőtől az északi sarkkörig, Európa, Afrika, Ázsia országaiban rendre megfordult. Az élményekkel, kapcsolatokkal és új tapasztalatokkal gazdagított utazó életmód természetesen komoly erőfeszítést és áldozatokat követelt egy – munkája során akár 3-4 nyelvet egyszerre váltogató – tolmács részéről.

„Sokan kérdezhetnénk, hogy miért nem zsúfoltabb a tolmácspálya, ha egyszer ennyi érdekes élményt kínál. A magyarázat, azt hiszem, egyszerű: a »követel« oldalon is igen sok minden szerepel, elsősorban villámgyors gondolattársítási képesség, azután rendíthetetlen nyugalom, jó idegrendszer és mindenekelőtt sohasem szűnő készség a tanulásra. A tolmács évente 30-40 alkalommal »vizsgázik« – nemzetközi zsűri előtt – olyan, egymástól távol eső tantárgyakból, mint az agydaganatok diagnosztikája és a matematikai modellek alkalmazása a mezőgazdasági tervezésben, hőre lágyuló anyagok mechanikai sajátságai vagy az aleatorikus zene távlati fejlődése” – írja Így tanulok nyelveket című könyvében.

Lomb Kató nevéhez fűződik az első magyar szinkrontolmácsstáb működése is. Korában a szimultán tolmácsolást lehetetlennek tartották – a Katóról elnevezett „Lomb-csoport” azonban hamar rácáfolt a hiedelmekre. Nyugati kollégáikhoz képest kevesebb bérért dolgoztak, ezért a nemzetközi konferenciákon és rendezvényeken kézről kézre adták őket. A sűrű utazások és tolmácsolások közepette szabadidejében könyveket fordított, illetve írt. Négy saját könyvet adott ki: Így tanulok nyelveket, Egy tolmács a világ körül, Nyelvekről jut eszembe…, Bábeli harmónia – Interjúk Európa híres soknyelvű embereivel címekkel.

Egy szinkrontolmácsot – legyen akármilyen felkészült – érhetik meglepetések fordítás közben. Hát még, ha csak tessék-lássék beszéli a célnyelvet! Talpraesett honleá­nyunk is bővölködött megmosolyogtató történetekkel karrierje során. Íme az egyik: „Életemben először próbálkoztam japánra való tolmácsolással: a ferihegyi repülő­téren fogadtunk egy delegációt. A magyar vendéglátókat közszeretetben álló, de szóvirágos stílusáról ismert, idős politikusunk vezette. Abban az időben tudásomból még nemigen tellett többre, mint hogy „japán jó, magyar jó, éljen!”, de a mondat, amellyel karrieremnek el kellett volna indulnia, így hangzott: »A konkolyhintők fekete serege hiába próbálja homályba borítani a japán és magyar nép közötti barátság felhőtlen égboltozatát«” – emlékszik vissza egyik könyvében.

A magát „lingvistaként” definiáló asszony 25 év leforgása alatt tíz nyelven beszélt, hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat. (Hogy pontosan ki a lingvista? Ahogy a koreográfus sem azonos a balett-táncossal, a lingvistát sem szabad összekeverni a nyelvésszel vagy filológussal! Egy nyelvész feladata, hogy feltárja és kutassa egy nyelv és adott kultúra kapcsolatát, nyelvelméleti kérdésekre választ adjon. Egy széles látó­körű, művelt lingvista pedig az, aki elsajátít nyelveket – akár gyakorlati célok, akár személyes ambíciók vezérlik.) A nyelvtanulás elsődleges céljának az örömszerzést tartja, a román nyelvhez is – saját szavaival élve – a „nyelvi kalandozás ösztöne” vezette. A lelkesedés olyan erőteljes volt, hogy pár hét leforgása alatt több Sebastian-regényt is elolvasott. Idős korában még egy utolsó nyelvet elsajátított: a modern héber, azaz az ivrit rejtelmeibe ásta bele magát.

A nyelvtanulás sikerének kulcsát a megfelelő motiváció mellett a szorgalomban és az elszántságban látta, és persze a magyarok számára komoly erőfeszítést igénylő gátlások levetkőzésében.

„Tanulságos és felemelő, szívderítő és elgondolkodtató élményekben gazdag a tolmács élete. Talán egyetlen szín hiányzik csak az érzelmek palettájáról: fárasztónak már találtam a mesterségemet, unalmasnak még soha” – foglalta össze életét.

A 94 évet megélt Lomb Kató utolsó éveiben is friss szellemmel örvendeztette meg beszélge­tő­partnereit. Elméje majd’ egy évszázados épségét a folyamatos tanulásnak tudja be.

Lomb Kató és férje nem mindennapi története hiteles bizonyítéka annak, milyen sorsfordító tényező lehet az ember életében a kiváló szaktudás, ha egészséges ambícióval párosul. Munkájuknak köszönhetően túlélték a vészkorszakot, a legkritikusabb éveknek is a nyerteseivé váltak, és folyamatosan emelkedő pályájukat a változékony ideológiai szelek sem tudták derékba törni.

Olvasson tovább:

  • Aki a stábfotókról lemaradt

    Színdarabokból, filmekbŐl sokáig emlékszünk egy-egy dalra vagy klasszikussá vált párbeszédre, de a legritkább esetben gondolkodunk azon, kik és hogyan alkotnak a színfalak mögött.
  • Az autóbiztonság atyja:

    Nevéhez több mint 2500 találmány köthető.
  • A kiskakas gyémánt félkrajcárja

    Néhány érintés az okostelefon képernyőjén, és már indul is a YouTube-on a kedvenc mese a mai gyerkőcök tenyerében — 3D-s figurákkal. És természetesen színesben.