Kereső toggle

A „legbőszebb honleány”

200 éve született gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Minden nagyformátumú férfi mögött áll egy nagyszerű nő – tartja a közkeletű mondás. Ez az első miniszterelnökünk, Batthyány Lajos esetében különösen helytálló: feleségéről, Zichy Antóniáról mindenekelőtt férje mártíromsága, a hozzá való, semmilyen áldozattól és fenyegetéstől vissza nem riadó, hűséges kitartása, harcostársi mentalitása, mélységes, élethosszig tartó gyásza ismert. A reformkor legnépszerűbb asszonya, az ország első first ladyje kiérdemelte a „legbőszebb honleány” címet is.

A régi dunántúli főnemesi család sarja, Zichy Antónia 1816. július 14-én született Pozsonyban. Édesapja gróf Zichy Károly Vas vármegye főispánhelyettese és császári-királyi kamarás volt, aki 1825-től részt vett az országgyűléseken, rengeteget jótékonykodott, betegeket, szegényeket támogatott, bevezette birtokain a magyar nyelvű ügyintézést, és magyar iskolát is alapított. Antóniának különleges élet adatott, amelyre azonban árnyékként nehezedett, hogy 1825-ben elvesztette édesanyját. Antónia egész életében megfogadta édesanyja végrendeletében hozzá írt sorait: „A kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést.”

1833 decemberében Antónia Pozsonyban egy bálon találkozott gróf Batthyány Lajossal, aki éppen Törökországba készült, ám szerelme végül az országban tartotta. A huszonhét éves gróf egy év múlva már feleségül is vette a mindössze tizennyolc éves Antóniát. Az ifjú pár 1835-ben beutazta egész Nyugat-Európát. Szerelmükből három leánygyermek született, de csak ketten élték meg a felnőttkort: Emília és Ilona, míg a kis Antónia kétévesen meghalt, ahogy első fiúgyermekük Ákos is 1845-ben, váratlanul. A halálozások okozta veszteségek különösen gróf Batthyány Lajost viselték meg, de két év múlva megszületett Elemér fiuk, aki hosszú életű lett. A család a legtöbb időt Ikervárott töltötte.

Politikai szereplés

Batthyány gróf 1839-ben kezdett el nyilvánosan politizálni a pozsonyi országgyűlésen felesége ösztönzésére. Gróf Zichy Antónia családi kötelességei ellátása mellett férje politikai segítőtársa lett, az ülésteremben is képes volt alakítani az ügyek menetét, persze csak a karzatról: az ellenzéki beszédek után tapsot kezdeményezett, hogy érezhetővé tegye a reformpárti hangulatot, a felszólalni vágyó konzervatív politikusoknak pedig kezét az ajkára téve jelezte, hogy ha ott akarnak lenni az estélyén, jobb, ha hallgatnak.

A Védegyletben

Látványosan tüntetett férje politikai nézetei mellett az országgyűlésen, a pesti színházban vagy akár különböző bálokon. A személyisége eszköz volt a liberális nemesség egybekovácsolásához, amelynek tevékeny szervezőjévé is vált. Támogatta a honi gazdasági kezdeményezéseket, rendszeresen adakozott jótékony célokra, a negyvenes években pesti szalonja a társadalmi élet központja lett.

Antónia a – Kossuth Lajos javaslatára – megalakult Védegylet hangos támogatójaként testvérével, Karolinával magyaros ruhában propagálta a hazai termékeket. Az asszony cserébe rendkívüli életet kapott az első szabadon választott miniszterelnök, gróf Batthyány

Lajostól. Tisztelői közé tartozott Deák Ferenc, Klapka György, Teleki László, és személyisége még az arisztokratákat nem kedvelő Petőfi Sándort is ámulatba ejtette: olyannyira, hogy róla és húgáról még dicsérő verset is írt.

Nehézségek

Batthyány a szabadságharc kitörésekor a horvátok ellen fegyvert fogott, nemzetőrnek állt. 1848. június 13-án a Vasvármegyei Nemzetőrség zászlaját Antónia avatta fel. Windischgrätz csapatai ellen védekezésül beállt földet talicskázni.

1849. január 9-én az Antónia húgánál, Karolinánál töltött vacsora közben tartóztatták le férjét felségárulás vádjával – amelyre később, a halála utáni házkutatás során sem találtak bizonyítékot. Antónia ekkor még reménykedett, hogy férjét hamarosan szabadon engedik. Megtervezte szöktetését is: inasnak öltözve kellett volna felesége társaságában elhagynia a várost, de Batthyány ezt a lehetőséget elutasította: „Jó lovon, karddal a kézben”, ezt szívesen vállalná – mondta feleségének –, de „asszony mögé bújva” nem.

Antónia hetente kétszer látogathatta meg férjét a börtönben, ahova gyermekeiket is bevihette. Batthyányt végül 1849 szeptemberében kötél általi halálra ítélték Ferenc József osztrák császár és Zsófia főhercegné nyomására. Az ítéletet végül fegyveres sortűzzel hajtották végre 1849. október 6-án.

Batthyány és felesége ekkor láthatták egymást utoljára. Két őr állt szorosan mellettük, ezért csak suttogva beszélhettek. „Inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk (…) Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni” – emlékezett Antónia. Visszaemlékezéséből ismerjük férje szavait is: „Köszönöm minden jóságodat, mindig jó angyalom voltál, bocsáss meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked – és békülj ki Caroline-nel is. Bocsásd meg neki is.” Antóniának volt is miért megbocsátani: ugyanis húga hosszú évek óta férje szeretője volt, még közös gyermekük is született a románcból.

Hűség

Antónia a bajba jutott állapotban is odaadó társa maradt férjének, leveleivel vigasztalta őt. Férje búcsúlevelének engedelmeskedve harminchárom évesen elhagyta az országot: Genfbe utazott gyermekeivel együtt, ahol az emigráció éveiben bár látványos politikai aktivitás nélkül élt, mégis neves politikusokból alakult kis csoport körülötte. Támogatta a különböző országokba emigrált politikusokat: Teleki Lászlót, Horváth Mihályt, Vukovics Sebőt, Mészáros Lázárt.

Majd később Párizsban, végül Zürich mellett telepedett le a család, ám állandó osztrák megfigyelés alatt tartották őket. Antónia nem érezte jól magát, a titkosszolgálat kontrollja miatt nem bírt sokáig külföldön maradni, noha megélhetésüket a Zichy-vagyon biztosította.

1856 elején hazaköltözött, majd Dákán vásárolt egy kisebb kastélyt. Férje akaratához ragaszkodva, nem kért vissza semmit az osztrák államtól.

Az ellenállás szimbóluma

Antónia az önkényuralom elutasításának jelképe lett, közben leányait is magyar családok sarjaihoz adta feleségül, esküvőjük szinte az osztrák uralom elleni tiltakozásnak számított. Ugyanakkor fiát, Elemér grófot megakadályozta abban, hogy feleségül vegye Erzsébet királyné unokahúgát, Marie Louise von Wallersee-t.

Antónia élete végéig sokat jótékonykodott, különösen az 1863–66-os országos ínség idején a rászorulók segélyezéséből vette ki a részét. Damjanich János özvegyével megalapította a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületét, mely tulajdonképpen honleányképző intézet volt, gazdag és szegény lányok számára. 1864 szeptemberében a Vasárnapi Újság a következőkkel számolt be az egylet feladatáról: „Anyagi és erkölcsi eszközökkel és szép példákkal honleányi, női és háziasszonyi tekintetben hatni, buzdítani és gyámolítani mindazon körökben, mely a férfiúi működés és az intézkedés határán kívül esik.” A célkitűzésből világos, hogy a Magyar Gazdasszonyok Egylete hazafias feladatokat is magára vállalt a praktikus feladatok (szegény és árva leányok segélyezése és nevelése, kiállítások szervezése) mellett.

A kiegyezés után

A kiegyezés után Antónia nem változtatott nézetein. 1866 nyarán nyitotta meg árvaházát és elemi polgári iskoláját a Három dob (ma Damjanich) utcában. 1870-ben az iskolát sikerült bővíteniük, majd ennek utóda lett Cinkotán a mai Szerb Antal Gimnázium. Ferenc József király koronázása után visszavonult a nyilvánosságtól, de nem tett semmilyen erkölcsi engedményt a hatalomnak. A mindig gyászruhát viselő, de sohasem panaszkodó Antónia 1888. szeptember 29-én hunyt el Dákán.

Kevés olyan first ladyvel találkozhatunk a történelemben, aki azon kívül, hogy férjének méltó és hűséges társa volt, még nagy politikai hatást is gyakorolt környezetére. Zichy Antónia mindenképpen ilyen asszony volt. Története azt mutatja: hogyan lehet a politikai vagy személyes befolyást kiépíteni még akkor is, ha a jogi-társadalmi berendezkedés erre elvileg kevés lehetőséget biztosít.

Olvasson tovább: