Kereső toggle

Küzdelem a sztálini sötétséggel

125 éve született Mihail Afanaszjevics Bulgakov

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A szovjet-orosz közélet visszásságait groteszk módon ábrázoló írásai, szatirikus színdarabjai épphogy napvilágot láttak (ha egyáltalán), máris eltűntek a boltokból, a színpadokról. Mellőzöttsége anyagi gondokkal párosult. Mégis kompromisszumot nem ismerő, új utakat kereső író maradt a történelem legnehezebb korszakainak egyikében, a Szovjetunió sztálini idő­szakában. Művei ellentmondásaival együtt kikerülhetetlenné teszik életművét. Egy olyan korban védelmezte az alkotó szellem szabadságát, amikor a legkisebb ellentmondás is életveszélyes volt.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1891. május 15-én született Kijevben, egy nemesi család sarjaként. Apja a hittudományi főiskola professzora, anyja tanárnő volt, aki hét gyermekkel maradt magára 1907-ben. A legidősebb gyermek, Mihail, vallásos nevelést kap, miközben felébred benne az érdeklődés a felvilágosodás eszméi iránt is. Már gimnazista korában szenvedélyes olvasóvá válik: Gogol, Dosztojevszkij, Cervantes, Molière, Puskin a kedvenc írói. Ifjúkorától kezdve egyformán érdekli a képzelet­világ és a természettudomány, de a színház iránt is vonzó­dást érez. A gimnázium után elvégzi az orvosi egyetemet. 1913-ban megnősül. 1916-ban szerzi meg az orvosi diplomát, praxisát falun, majd egy járási kórházban folytatja.

Az orosz polgárháború árnyékában

Az 1917-es forradalmak után behívják az Ukrán Népköztársaság hadseregébe katonaorvosnak, de hamarosan dezertál, és először a Vörös Hadsereghez, végül pedig a Fehér Gárdához kerül. Miután a Kaukázusban tífuszt kap, 1920 elején az immár vörösök uralta Vlagyikavkazban leszerelik. Orvosi pályájának végleg búcsút int, egyre inkább az irodalom felé fordul, és teljes mértékben az írásnak szenteli magát. Kórházbeli tapasztalatai ihlették az Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját.

Noha szülővárosában, Kijevben Bulgakov nehezen tud eligazodni az események bonyolultságában, a káoszban valós tapasztalatokat szerez a polgárháborúról, a véres eseményekről: a német megszállás után a monarchisták, később az ukrán nacionalisták, majd a bolsevik csapatok érkezése tetőzte a zűrzavart. Ő maga is lelkesen hisz a szocializmusban, bár kritikával szemléli az idealista elképzeléseket, sőt észreveszi a megvalósítás embertelenségeit is.

1921-ben emigrálni akar, de a Fekete-tenger partján fekvő Batumiban nem sikerül hajót találnia. Az utazás helyett Moszkvába költözik, ahol újságíróként dolgozik: a kavargó világ szellemes, gyakran szatirikus krónikása lesz. 1922–1926 között a Szirének több mint 120 tudósítását és esszéjét közölte le. Emellett színdarabokat ír, és szovjet kulturális szervezetek alakításában is részt vesz. 1923-ban belép az orosz írók egyesületébe. 1924-ben elválik, de hamarosan újra nősül. A sorra megjelenő elbeszéléseiben groteszk-komikus szituációkat, fantasztikus történeteket teremt, melyekben a humor, a szatíra és a szarkazmus erejével festi meg a tömegembert és az ostobaságot. A trilógia harmadik része, az 1917-ben kezdődött történelmi folyamat veszedelmeire prófétai erővel figyelmeztető Kutyaszív (1925) csak 1969-ben jelenhet meg, akkor is csak Párizsban, mert hazájában 1987-ig tiltólistára kerül.

Bulgakov az 1925–1930 közötti években szinte elválaszthatatlan a színháztól. Népszerűsége, ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nő, például Vlagyimir Majakovszkij is élesen támadja.

A fehér gárda című regénye 1925-ben lát napvilágot. A polgárháború korának családi, történelmi krónikája Ukrajnában játszódik 1918–1919 között. Az erkölcsi jó- szándék és a történelmi tévedés regénye ez, melyben a polgárháború eseményei során a monarchista Turbin család reményei csupán illúziók maradnak. A múlt értékeit védő Bulgakov egyre inkább támadások össztüzébe kerül, a RAPP (az orosz proletárírók szélsőséges szervezete) élesen bírálja, mert a műveiben „komor színekkel” festi a valóságot, és „felnagyítva” ábrázolja a nehézségeket. Nem kis küzdelmek árán 1926-ban színre kerül Turbinék végnapjai című darabja, mely kirobbanó sikert arat. A mű a bemutatótól 1941-ig 987 (!) előadást ér meg a moszkvai Művész Színházban. Viszont a Zojka lakása és a Bíborsziget című színdarabjainak bemutatóját betiltják.

1929-ben Menekülés című drámája modern tragikomédiai eszközökkel ábrázolja a krími háború szörnyűségeit, egy menekült fiatal pár álomképeinek formájában, mint egy visszapillantó tükörben. Komoly lélektani dráma ez, és egyben vizsgálat, méghozzá az orosz értelmiség lelkiismeretéről: a hazaszeretetről, a hazáról, a kötelességről és a becsületről. A művet Sztálin szovjetellenesnek minősíti, megpecsételve ezzel az író sorsát: Bulgakov ezután nem publikálhat, művei nem kapnak nyilvánosságot, darabjai eltűnnek a színházak programjáról. Egy év múlva már minden művét betiltják, útlevélkérelmét elutasítják, és mivel munkát sem talál, rendkívül szűkös körülmények között él. Párizsban élő bátyjának leveleiben csalódottan panaszkodik nehéz anyagi körülményeiről.

Kétségbeesésében a szovjet kormányhoz ír levelet, melyben kéri: hadd dolgozhasson, vagy ha nem, hagyják emigrálni. „Irodalmi munkásságom tíz éve alatt 301 rólam szó­ló utalást találtam a szovjet sajtóban. Közülük: dicsérő volt 3, ellenséges-szidalmazó 298” – fogalmaz levelében. Pár hét múlva válaszként – az öngyilkos Majakovszkij temetése után – Sztálin személyesen hívja fel telefonon, és dramaturgi állást kap a Művész Színházban, ahol drámát és önéletrajzi regényt is ír életéről. Közreműködik Gogol Holt lelkek című darabjának színpadra vitelében, elkészíti Cervantes Don Quijoté-jának egyik legjobb dramatizált változatát. Megírja a Moliére című történelmi drámát, mely áttételesen a színház és a hatalom viszonyáról szól, ebből születik az Álszentek cselszövése című színdarabja. (Magyarországon Álszentek összeesküvése és Képmutatók cselszövése címmel is bemutatták). Ebből is kitetszik: Bulgakovot a hatalom, az önkény, valamint az író, a művész konfliktusa izgatja.

Az Iván, a Rettentő (1931) című játékos-komoly darabja a kisszerűségtől, feljelentgetőktől fenyegetett művészsorsnak, az alkotói szabadságnak és az emberi méltóságnak az ellehetetlenülését hangsúlyozza. 1936 után a Moszkvai Nagyszínházban szövegkönyvíróként és fordítóként dolgozik. Puskin utolsó napjai címmel drámát ír a költő halálának centenáriumára, melyben az abszolút hatalom és a költő végsőkig kiélezett konfliktusát, az önmagát mindenáron megőrizni kívánó ember és művész lelki gyötrődését mutatja be remek dialógusokban. A Színházi regény (1937) groteszk képet nyújt a színház belső világáról, a rivalizáló színészek életéről, de legfőképpen a kisszerű zsarnok képtelen belső emberi világáról és a művészi-emberi kiszolgáltatottságról.

A Mester és Margarita

Bulgakov 1928–1940 között írja az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című filozofikus-szatirikus művét, melyben lemond az időrendiségről, és több síkra helyezi a cselekményt. Az első sík a harmincas évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. A másik sík a jeruzsálemi történet átértelmezett bulgakovi változata, mely Jézus perét és kereszthalálát, Pilátus bosszúját, Júdás elvesztését meríti ki. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus össze­csapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. (A Mester és Margarita Jeruzsálem-ábrázolásával, a szent városnak a regényben a harmincas évek Moszkvája fölött aratott csendes diadalával részletesen foglalkozott a Hetek 2008. december 31-i számában megjelent A szent város a világirodalomban című cikk.)

A harmadik szál egy szerelmi történet, amely a Mester és szerelme, Margarita Nyikolajevna kalandjait meséli el. Bulgakov hihetetlen érzékkel ötvözi a regényben a három szálat: a romantikát, a reális világot és a filozófiai mélységet, ami tökéletesen egyedi hangulatot kölcsönöz művének. A modern szatíra, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény egyébként a mai kor emberének nagy problémáira is keresi a választ, mint például mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében?

Az utolsó fejezeteket már gyógyíthatatlan betegségben szenvedve feleségének diktálja, félig vakon javítgatja. Állapota végül egyre romlik: magas vérnyomás és ebből eredő vesebetegség kínozza (akárcsak édesapját). Látását szinte teljesen elveszti, mindössze 48 éves, amikor 1940. március 10-én moszkvai otthonában távozik az élők sorából.

Posztumusz rehabilitációja csak a hatvanas évek elején kezdődik meg. Ekkortól válik világszerte ismert és népszerű íróvá, több alkotásából sikeres filmet forgatnak. Kiadják néhány elbeszélését, drámáját, de a nagy remekművek teljes megjelenésére az orosz nagyközönségnek a nyolcvanas évekig még várnia kell. Nevét egy 1982-ben felfedezett aszteroida is viseli.

A Mester és Margarita oroszországi fogadtatása Bulgakov rehabilitációját követően is ellentmondásos volt.

A jeruzsálemi történet miatt Bulgakovot ortodox vallási vezetők eretnekséggel, néha egyenesen sátánizmussal vádolták. Kamarás István vallásszociológus tanulmánya szerint a kilencvenes évek orosz vallási reneszánsza és Bulgakov erősödő kultusza egymást erősítették, végeérhetetlen vitákat generálva.

„Az egész szovjet rendszernek kellett összeomolnia, hogy műveinek összességét nagy életműnek tekintsék és nagy regényét – amely életében meg se jelenhetett –, A Mester és Margaritát besorolják a 20. század európai szépprózájának a fő művei közé. (…) Ha egy társadalmi rend, egy stílusirány, egy világnézet elmúlik, összeomlik, vagy csak kimegy a divatból – az irodalmi művek nagy része időszerűtlenné, érdektelenné, nemritkán egyenesen komikussá válik. De a valódi nagy alkotóművészek, a kor lényegét megjelenítő nagy művek a korszak nagy tanúiként lépnek a maradandóságba. (…) A mi nemzedékünk tanúként átélte az élő és ijesztő szovjet mintájú eltorzult szocializmus-kommunizmus korszakát, hanyatlását és elmúlását. Az ujjongó szovjet költészet, a »szocreál« regény és a dráma kötelező voltát és nevetségessé válását. De a remekíró immár klasszikusként él tovább, és nemcsak hogy nem veszített a korszerűségéből, hanem olykor időszerűbb is, mint valaha” – summázta Hegedüs Géza.

Olvasson tovább:

  • Júlia, az elátkozott özvegy - Petőfi özvegyének igazi arca

    Szendrey Júlia a magyar irodalomtörténetben hosszú évtizedeken át a hűtlenség szimbóluma volt. Sokak számára talán még most is az. Hiszen hiába fohászkodott hozzá szerelmes férje a Szeptember végén című versében, ő „eldobta az özvegyi fátyolt”. De vajon hogyan ítélte volna meg hitvese döntéseit...
  • Hollywood komponistája - John Williams 85 éves

    Pár hete ünnepelte 85. születésnapját az 5 Oscarral és 50 jelöléssel bíró John Williams, akit a díjak és jelölések számában csak Walt Disney előzött meg a valaha élt filmes alkotók közül.
  • Henry Ford, a korszakváltó

    Hetven évvel ezelőtt halt meg Henry Ford, aki a legendássá vált T-modellel „négy kerékre ültette” Amerikát. A Bádog Böskének (Tin Lizzy) is becézett népautóból, amelynek tervezője a makói származású Galamb József volt, több mint 15 milliót adtak el.