Kereső toggle

A filmipar bohém lovagja

Korda Sándor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bohém ugyan, de nem egy mindennapi ember. Lovag, aki bajtársias barátságot ápolt Churchillel; egy jó barát, akinek az ötlete nyomán megszületett Chaplin, A Diktátor című filmje; egy profi, akinek az egész szakma lekötelezettje. „Korda halálával a filmiparból kiveszett a szellem. Nincs igazi örököse, nincs senki, akivel lehetne nem filmről is beszélgetni… hanem festészetről, költészetről, zenéről, bármiről a világon, csak nem az iparról” – vallott róla Graham Greene. Egy magyar, aki Hollywoodot hazai pályán verte.

Alexander Korda az alföldi Túrkevén született Kellner Sándorként 1893-ban. Az olvasott, de további tudásra szomjas és tehetséges fiatal srác hamar Budapesten kötött ki, ahová idővel édesanyja és öccsei is követték. Kinőtt ruhákban és éhesen tengette napjait a lüktető városban, mely hamar magával ragadta. Előbb a Barcsai utcai gimnáziumba, majd a Mester utcai kereskedelmi iskolába járt, ahol egyik tanára beajánlotta a Független Magyarország című napilaphoz. Mivel kiskorúként nem publikálhatott, nevét egy katolikus szófordulat után (sursum corda: felemelt szív) Kordára változtatta. Egyetemre nem volt pénze; a fővárosi századforduló robbanásszerűen fejlődő kulturális élete jelentette számára a felsőoktatást.

A budapesti kávéházak, színházak előkelősége és színpadiassága lenyűgözte. Mozgóképet először a Velence kávéházban látott, ahol azon nyomban el is döntötte, „ez lesz az ő mestersége”. Édesanyja segítségével Párizsba utazott, ahol egy év alatt a nyelvet, illetve alapvető filmkészítői készségeket is elsajátított a Pathé filmstúdió környékén. Budapestre visszatérve egy rövid ideig titkárként, majd a reklámrészleg vezetőjeként dolgozott az első magyar filmtársaságnál. Közben filmkritikákat írt és megalapította a Pesti Mozi című filmes újságot, hogy az általa új művészeti ágnak tartott mozinak vitafórumot nyisson. A filmkészítésbe az első világháború elején fogott bele, amikor Zilahy Gyula, az ismert színész megalapította a Trikolór nevű filmtársaságot, és felkérte rendezőnek. Korda belevágott a rendezésbe, és hamarosan elkészítette első híres filmjét, a Tiszti kardbojtot, melyről a főszereplő, Rajnai Gábor következőképp mesélt: „Kint a pályaudvaron megvárunk egy menetszázadot, mint őrmester hozzá csatlakozik, és megvan, hogy elindul a háborúba. Tényleg jött egy felvirágzott menetszázad. Én odaslisszoltam a század mellé. Szitkovszky fotografált. Remekül ment. Egyszerre csak megszólal mellettem egy tiszt, mi az, művész úr is jön velünk? Igen, mondom, filmfelvétel! Óriási! Mi is rajta leszünk? Hogyne! No, akkor gyerünk! Nagy búcsúzást csinálunk a bevagonírozásnál, sírás, rívás!” Majd jött a harctéri, meg a lövészárok-jelenet, aztán pedig a szuronyroham. 1916-ban a Projektograph Michael Curtiz (Kertész Mihály) után megüresedett igazgatói posztjára került, majd egy éven keresztül a filmgyár kolozsvári Corvin Stúdióját igazgatta, amit azután meg is vett. Ezt követően Budapest első számú filmproducerévé vált. 1918-ban Károlyi Mihály kinevezte a „filmgyártás kormánybiztosának”. Még ebben az évben elkészült a mára nemzeti kincsként számon tartott Aranyember, melyet az eredeti helyszíneken vettek fel. Károlyi kormányának bukása után Korda Bíró Lajossal együtt elfogadta a Népbiztosok Tanácsa által alapított Filmművészeti Tanács meghívását, és rövid idő alatt készített néhány propagandafilmet is. A Tanácsköztársaság bukása után Korda ajánlatot kapott Svédországból, de nem akarta elhagyni Magyarországot. Horthy is hallott róla, ezért kérte, hogy vetítsék le neki Korda néhány filmjét. Szerencsétlenségére nem a korábbi, hanem a kommün alatt készített filmjeit mutatták be Horthynak, aki a filmek megtekintése után kijelentette, hogy „aki ezeket a filmeket csinálta, annak börtönben a helye”. Kordát még aznap este letartóztatták és a Gellért Szállóba vitték, ahonnan a nemzetközi hírnevű színésznő felesége közbenjárására szabadult. A Korda házaspár 1919-ben elhagyta Magyarországot, és Bécsbe költözött. Kordát itt sem hagyta el az életére oly jellemző szerencse: bécsi tartózkodásuk második hetében megismerkedett Szasha Kolowrat-Krokovskival, egy filmkedvelő gazdag gróffal, akivel közös filmvállalkozásba fogtak. Korda Bécsbe hozatta Bíró Lajost – aki majdnem teljes pályafutása során egyfajta dramaturgszerepet töltött be mellette –, és filmre vitték Mark Twain klasszikusát, a Koldus és királyfit.

A film óriási sikert aratott, amelyre még az az „apróság” sem vetett árnyékot, hogy elfelejtették megvenni a megfilmesítés jogát. Rövid berlini és hollywoodi kitérő után Korda 1931-ben Londonba költözött. Alex Korda ezúttal is jóbarátjával, Bíró Lajossal vágott neki szerencséje megcsinálásának. Végigtanulmányozták az angol történelmet, Shakespeare-t és a többi angol klasszikust egy jó „történelmi sztoriért”, míg végül úgy döntöttek, hogy VIII. Henrikről készítenek filmet, VIII. Henrik magánélete címmel. A film, amelyet Korda zseniálisan időzítve először az Egyesült Államokban mutatott be 1933 októberében, hatalmas sikert aratott: heteken át minden korábbi kasszasikert megdöntött, a Henriket alakító Charles Laughtonnak pedig meghozta az Oscar-díjat. A VIII. Henrik magánélete volt az első olyan angol film, amelyik meghódította az amerikai és a világpiacot is, és szinte kizárólag magyarok készítették. Hazai pályán verte Hollywoodot. A pár hét alatt forgatott, ötvenezres büdzsével készült film már az első bemutatók során félmillió fontot hozott. Korda hatalmas sikert aratott, és Anglia első számú producerévé nőtte ki magát. Megalapította a London Film Studiót, ahol annyi magyarnak adott munkát, hogy a város mellett lévő Cole folyót Londonban már csak Dunának hívták, emellett pedig olyan brit színészek keresték a kegyeit, mint Laurence Olivier, Ralph Richardson, Valerie Hobson, Vivien Leigh, a szakma legnagyobbjai. Hollywooddal való első találkozásakor még senki nem ismerte az új világban, kissé ki is nézték előkelő modora miatt.

1935-ös látogatása során azonban a filmvilág legnagyobb alakjai mellett vált a United Artists teljes jogú partnerévé. Nem sokkal később Korda vetette fel Chaplinnek a híres A diktátor című, Hitlert kifigurázó film ötletét, amit végül 1940-ben mutattak be hatalmas sikerrel. Ekkor az azonban már inkább egy megkésett segélykiáltás volt Amerika felé, mint szórakoztató paródia. A közelgő háború keresztülhúzta Korda terveit. Ernst Udet, a német légierő tábornoka, aki korábban légi felvételeket készített Korda cégének, a London Filmsnek, egyértelműen figyelmeztette, hogy Hitler elszánta magát a háborúra. Úgy érezte, hogy tennie kell valamit azért az országért, amely befogadta, ezért két hónap alatt elkészítette a brit légierőt népszerűsítő, Az oroszlánnak szárnya van című filmet. A film az Egyesült Államokban hatalmas sikert aratott, az angolok viszont túl optimistának tartották. Egy kópia eljutott Hitlerhez is, aki dühében azzal fenyegetőzött, hogy lebombáztatja az angol filmstúdiókat. A film Churchillnek is nagyon tetszett, aki arra kérte Kordát: költözzön az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy olyan filmeket készítsen, amelyek megismertetik a világgal a brit álláspontot, valamint azért is, hogy vállalkozásai fedőszervek lehessenek a brit titkosszolgálat számára. Churchillnek ugyanis független információkra volt szüksége az Egyesült Államok háborúval kapcsolatos politikájáról. Korda nem okozott csalódást Churchillnek: testvérei segítségével rövid idő alatt elkészítette a Lady Hamilton című – Nelson admirálisról szóló – filmet, Laurence Olivier és Vivien Leigh főszereplésével.

A film különlegessége, hogy Nelson beszédét Napóleon békeajánlatának elutasítására maga Churchill írta. „Napóleon nem lehet a világ ura addig, ameddig szét nem zúz bennünket, és higgyék el, uraim, hogy a világ ura akar lenni. Diktátorokkal nem lehet békét kötni, a diktátorokat el kell pusztítani…” – üzente Churchill Hitlernek és a világnak. A Lady Hamilton világszerte hatalmas sikert aratott. Ez volt az első külföldi film, amelyet a Szovjetunióban is bemutattak – a film egyik kópiáját maga Churchill vitte Moszkvába. A film nem várt elismerést is hozott Korda Sándornak: Churchill javaslatára lovaggá avatták. „A rang, melyet ez az elismerés az egész szakmának kölcsönzött, és a méltóság, melyet a producernek adott, annál is fontosabb volt, mivel közben folyt a háború, és mivel Winston Churchilltől származott. Az egész szakma sokszoros lekötelezettje Kordának az ő erőfeszítéseiért, melyeket csendben, minden különösebb publicitás nélkül tett meg, és melyekkel kiérdemelte ezt az elismerést, mely mindannyiunk számára megtiszteltetés” – írta róla David Selznick. Miután a London Film Studio Korda rendszertelen gazdálkodása miatt csődbe ment, a Pinewood Studio vásárolta föl. Korda azonban ekkor sem adta fel; megalapította az Alexander Korda Film Productiont, melynek korábbi cége és a United Artist lett a forgalmazója.

Egyes filmtörténészek szerint utolsó nagy filmje, A harmadik ember a Casablanca háború utáni epilógusa, ami inkább hangulatról, mintsem a nyakatekert történetvezetésről szól. A film hollywoodi pénzből készült, anélkül, hogy Hollywood rányomta volna a bélyegét. Ez lett Korda életének summája.

Alex Korda már pályája kezdetén felismerte, hogy mekkora hatása van egy remekbe szabott öltönynek, egy jó kalapnak és a szivarnak. Élete vége felé szerette magát körülvenni érdekesebbnél érdekesebb emberekkel, melyhez kitűnő terepet biztosított szeretett Elswhere nevű jachtja. Egy közeli barátja így idézte ezt fel: „Nem egyszer, hanem rendszeresen hívott minket vacsorára a Claridge tetején lévő szenzációs apartmanjába. Ezeken a partikon nyüzsögtek az érdekes figurák. Ami engem illet, én Alexben is azt szerettem, amit a filmiparban. Szerettem a csillogását, a jó ízlését, az éles eszét, a vakmerő pimaszságát és a játékos szellemét, ahogy az embereket külön-külön és milliószámra egyaránt manipulálni tudta.” Élete során háromszor nősült.

1956. január 31-én szívroham vitte el. A Trafalgar téri St. Martin-in-the-Fields templomban kísérték utolsó útjára, ahol búcsúbeszédét Laurence Olivier egy Hamlet idézettel zárta: „Ő volt az ember, vedd akármi részben, mását e földön nem látod soha.”

Olvasson tovább: