Kereső toggle

A varrógéptől a rakétaautóig

Villanások az Opel 145 éves történetéből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Adam Opel édesapja nyomdokait követve elsajátította a lakatosmesterséget és vándorútra indult. Kitanulta a varrógépgyártás fortélyait, majd 26 millió dollárért eladta a cégét az amerikaiaknak. Persze közben történt még egy és más.

Adam Opel Párizsból hazatérve 1862-ben megalapította saját varrógépüzemét szülővárosában, a Frankfurt melletti Rüsselsheimben. 1866-ban a porosz–osztrák háború miatt megnőtt az igény a katonaruhák iránt, ami kedvezett a varrógépek gyártóinak. Az ebből származó jövedelmet Adam Opel arra használta fel, hogy betörjön a járműgyártás területére: 1884-től elindult az Opel kerékpárok gyártása. Az időközben megszületett öt Opel fiú lelkesen vette ki részét ebből az üzletágból: számos kerékpárversenyen indultak el a nevüket viselő bicikliken. A több száz megnyert futam reklámerejű diadalainak eredményeképpen a német kerékpárgyártók között az Opel hamar vezető szerepre tett szert, majd a világ legnagyobb kerékpárgyártójává lépett elő. A siker egyik titka a rendkívül széles kínálat volt – a korabeli Opel kerékpár-katalógusok elképesztő modellpalettát vonultattak fel: kerékpár lánchajtással, kerékpár lánchajtás nélkül, kerékpár csomagszállításra, kerékpár hölgyeknek, kerékpár férfiaknak, tandemkerékpár, versenykerékpár stb. Amikor a cég 1937-ben a csúcson értékesítette ezt az üzletágat, már több mint 2,6 millió bicikli gördült ki a gyárkapun.

Keresd a nőt

Fiai támogatása mellett felesége, Sophie Opel volt az, akiben az alapító nélkülözhetetlen segítőtársra talált. A család példamutató gondviselésén túl ő végezte a cég könyvelését, számolta a béreket, ő határozta meg a vezetőség személyi összetételét, és ügyelt a műhelyek tisztaságára. Kiváló üzleti érzékét dicséri, hogy férje 1895-ös halálát követően támogatta az újabb profilváltást: 1899-től az Opel-termékek palettáján megjelentek az autók és motorbiciklik is.

Újítások a motoron

A motorkerékpár-gyártás kisebb nagyobb megszakításokkal egészen 1930-ig folytatódott. A húszas években a kerékpárversenyekhez hasonlóan a motorversenyeken is nagy sikereket arattak az Opel modellek. Közülük kiemelkedik az Opel Motoclub 500, amelynek mintegy 120 működő darabja ismert ma is. A sajtolt acélprofilokból szegecselt, csavarozott motorváz és első villa forradalmasította a gyártástechnológiát, a szokatlanul magasan, a vázcső felett elhelyezkedő kupolatank pedig azonnal felkeltette a motorrajongók figyelmét, nem beszélve a piros színű gumiabroncsokról és nyeregről, amelyek miatt nemcsak vagányság társult a motorkerékpár kinézetéhez, de a szaksajtó is lelkesen dicsérte a „vörös-ezüst madarat”. A Motoclub ülésének különlegességéhez nemcsak piros színe, hanem felfújható, „légpárnás” kialakítása is nagyban hozzájárult. További újításként a motorvázfesték helyett kadmiumbevonatot kapott, jelentősen növelve ezzel a korrózióvédelmet és a tartósságot. Az Opel öt tapasztalt motorost indított útnak ilyen motorkerékpárokon 1929-ben, hogy a barcelonai világkiállításra időben érkezve bizonyítsák a típus megbízhatóságát.

Rakéták földön, sínen, levegőben

A húszas évek végén Adam Opel unokája, Fritz von Opel fejlesztései lázba hozták a korabeli közönséget. A világ első rakétahajtású autója, az Opel RAK-1 nyolc másodperc alatt gyorsult fel 100 km/óra sebességre, maximális sebessége pedig 120 km/óra volt. A szilárd hajtóanyagú rakétákat Friedrich Wilhelm Sander mérnök készítette. A sikeren felbuzdulva Fritz von Opel is kipróbálta a járművet. A második generációs rakétaautó, a RAK-2 1928. május 23-án a 24 darab Sander típusú rakétával felszerelve 238 km/órára gyorsult fel, és ezzel megdöntötte az addig érvényes sebességrekordot. Az öt méter hosszú jármű két oldalán negatív állásszögű szárnyak foglaltak helyet – hasonlóan a mai Forma-1-es versenyautókhoz – annak érdekében, hogy a járművet a talajhoz szorítva növeljék a tapadást. A két rakétahajtású autót hamarosan követte egy vezető nélküli rakétahajtású sínjármű, a RAK-3, amely 254 km/óra végsebességet ért el, ezzel megdöntve az addigi 215 km/órás sínrekordot.

Ezek után Fritz von Opel ki akarta próbálni a rakétatechnológiát a repülésben is. Erre a célra terveztetett egy különleges vitorlázógépet, ő maga pedig sikeresen elvégzett közben egy pilótatanfolyamot. A rakétahajtású Opel repülőgép 1929. szeptember 30-án emelkedett a levegőbe.

Persze motoron is alkalmazták a rakétahajtást. Az Opel Motoclub 500 egy speciálisan átalakított változatán a hátsó sárvédő két oldalára 3-3 Sander rakétát szereltek. A cél az akkor érvényes 200,6 km/óra motoros sebességi rekord túlszárnyalása volt. A három fokozatban indítható rakétákkal a motorkerékpár maximális sebességét 145 km/óráról 220-225 km/óra környékére emelték volna, ám végül a hatóságok a rekordkísérletre biztonsági okokból nem adtak engedélyt.

Amerikai tőkésítés és náci államosítás

Ma már főleg az autógyártás kapcsán ismerjük az Opel nevet. Az 1899-től működő ágazat állandóan frissülő modellpalettájával, folyamatos műszaki fejlesztéseivel 1936-ra Európa legnagyobb autógyártójává vált. A sikerekre felfigyelt az amerikai gyáróriás, a General Motors (GM) is. Mivel a tömeggyártás a családi vállalkozás struktúrájával hosszú távon nem volt összeegyeztethető és a folyamatos fejlesztések óriási tőkeigényt jelentettek, az Opel az egyesülés mellett döntött. A tárgyalások eredményeként a GM 1929-ben 26 millió dollárért megvásárolta az Opel részvények 80 százalékát, majd két évvel később a maradék 20 százalékot is. Ekkoriban az Opel szakemberei Sanderrel közösen folyadékos rakétahajtóművet is fejlesztettek, azonban a kísérleteknek véget vetett a világgazdasági válság.

A nácik a hatalomra kerülésüket követően elkobozták a projekt teljes dokumentációját és valamennyi kísérleti járművet mind az Opeltől, mind pedig a rakétákat fejlesztő Sandertől. A fantasztikus mérnöki teljesítményt sajnos nem a polgári közlekedés, hanem az Európát leigázó náci hadigépezet fejlesztésében kamatoztatták tovább.

A második világháború már a fúzió után érte a céget. A GM tiltakozása ellenére a cég irányítását egyszerűen átvette a hitleri vezetés. A gyártói kapacitás nagy részét az Opel Blitz teherautók gyártása kötötte le, mellette néhány repülős részegység (golyóálló üzemanyagtartály, pilótafülke, műszerfal) gyártása folyt az Opel üzemekben.

A háború utáni Opel sztori már jóval ismertebb mindenki számára, és Magyarország is fontos  szerepet játszott benne. Szentgotthárdon évekig folyt autógyártás, mára azonban motorok gyártására álltak át – napjainkig itt több mint 8 millió darabot szereltek össze. Azon túl, hogy az Európában futó Opelek nagy részében „magyar szív” dobog, a magyar motorokat felhasználják a GM autógyárak Brazíliától az Amerikai Egyesült Államokon és Mexikón át egészen Ázsiáig, sőt Ausztráliáig.

 

Opel RAK-1
A világ első rakétahajtású autója, amely 1928. március 15-én elérte a 120 km/óra sebességet.

Opel RAK-2
Az 1928. május 23-án végzett kísérlet során átlépte a 230 km/óra sebességet.

Opel RAK-3
Sínen közlekedő rakétahajtású jármű, amelynek feljegyzett maximális sebessége 254 km/óra. Kísérlet: 1928. június 23.

Rakétarepülő
1929. szeptember 30-án emelkedett fel az Opel rakétahajtású vitorlázógépe, amelynek sebessége meghaladta a 150 km/órát.

Rakétamotor
A hátsó sárvédőre szerelt 6 darab Sander rakéta  három lépésben fokozatosan emeli a jármű sebességét 145 km/óráról 220 km/óra fölé.

Olvasson tovább: