Kereső toggle

Mr. C-vitamin

Szent-Györgyi Albert göröngyös pályája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Életem története önmagában nem volna nagyon érdekes. Sokan voltak, akik többet tettek a tudományért vagy bátrabbak voltak, sőt életükkel fizettek a meggyőződésükért. Az én életem talán annyiban érdekes, hogy korunk összes forrongásai tükröződtek benne.”- írja Szent-Györgyi Albert visszaemlékezésében, és valóban: kémsztorik, hidegháború, keleti front, Horthy, hippikorszak, C-vitamin – csupán néhány címszó a tudós filmre kívánkozó életéből.

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre 1893. szeptember 16-án született Budapesten, apja nemesi, anyja híres tudósdinasztia sarja volt. Albertet két fivérével együtt édesanyja, Lenhossék Jozefina nevelte, szülei külön éltek. Az apai nevelést anyai nagybátyja, Lenhossék Mihály, az anatómia neves professzora igyekezett pótolni. Albit nem tartotta sokra, lusta és tehetségtelen kölyökként a Lenhossék família szégyenfoltjaként tekintett rá. A kis Albert gyűlölte a könyveket és a tudományt, kisebbrendűségi érzést okozott számára a lehengerlő nagybácsi, valamint testvérei sikere. A gimnáziumban rövidesen három tárgyból is megbuktatták félévkor, köztük kémiából.

Tizenhat éves korában gyökeres fordulat történt, mikor is elhatározta, hogy tudós lesz. Falta a könyveket, a gimnázium utolsó két évét kitűnő eredménnyel zárta, majd beiratkozott az orvosi egyetemre. Egy pillanatig sem akart praktizálni, de akkoriban csak az orvosi fakultáson lehetett biológiát tanulni, így aki kutatói pályára készült, kénytelen volt elvégezni azt. Valójában egész életében lenézte az orvosokat (különösen a sebészeket) akikkel többször meggyűlt a baja. Időközben kitört az első világháború, az éppen kiképzés alatt álló Szent-Györgyit a keleti frontra küldték. Két évet töltött golyózáporban, vitézségi ezüstéremmel is kitüntették, majd a további harcok értelmetlenségét látva átlőtte saját karját, hogy visszakerülhessen a laboratóriumba.

Csapongó évek

Még tartott a háború, amikor megismerkedett Demény Kornéliával, a Magyar Posta vezérigazgatójának gyönyörű lányával, akit elvett feleségül. Rövidesen megszületett lányuk, a kis Nelli, majd viszontagságos, éhezéssel és nélkülözésekkel teli évek következtek. Nelli még az olasz front mögé is követte a férjét, majd hosszú vándorút következett: Pozsony, Prága, Berlin. Amikor már az éhhalál szélén álltak, Szent-Györgyi trópusi orvosnak jelentkezett, de az utolsó pillanatban beajánlották egy holland professzor asszisztensének. Ekkortól következetesen készült a nagy életműre.

Legnagyobb példaképe, Claude Bernard által felvetett kérdés, a sejtlégzés foglalkoztatta, de valójában csapongott a témák közt. „Meglehetősen egyedi módszerrel ugrottam át az egyik tudományterületről a másikra. Meg sem próbáltam teoretikus ismereteket szerezni, mielőtt belekezdtem a munkába. Egyenesen a laboratóriumba mentem, kitaláltam valamilyen értelmetlen elméletet, és hozzáfogtam, hogy azt mindjárt meg is cáfoljam” - vallotta be életrajzírójának. Effajta intuitív kutatásának köszönhetően hol a zavarosban vette észre a gondolatébresztő jelenségeket, hol a jelentéktelennek tűnő részletek ragadták meg. Végül a biokémia egyik központi problémáját, a biológiai oxidáció mibenlétét a 31 éves Szent-Györgyi oldotta meg egy „helyes kis cikkel”, melyet a biokémia egyik mérföldkövének tartanak ma is.

Ez után a mellékvesével kezdett foglalkozni, így jutott el egy titokzatos vegyület kimutatásáig, melyet sokáig a mellékvese hormonjának hitt. Sokáig próbálta izolálni az anyagot mellékvese-kivonatból, de nem járt sikerrel. Amennyire lelkes tudott lenni, ha jól mentek a dolgok, olyan mély depresszióba merült, ha nem koronázta siker az erőfeszítéseit. Egy ilyen mélyponton feleségét hazaküldte a szüleihez, ő maga pedig öngyilkosságot fontolgatott. Hogy még utoljára jól érezze magát, elment a Nemzetközi Fiziológiai Társaság kongresszusára. Ahogy ott ült magába roskadva, meghallotta, hogy az előadó az ő nevét említi a régebbi cikke kapcsán. Neve ekkor berobbant a köztudatba, és meghívást kapott Cambridge-be is.

Albert anyaga

Az angliai évek boldog békeidők voltak az egész család számára. A tudományos körökben már csak „Albert anyaga” néven emlegetett vegyületet igyekezett izolálni a mellékvese-kivonatból, de aztán rájött, hogy gyümölcsökben, káposztalében is megtalálja. Bár az anyag pontos szerkezete továbbra is ismeretlen volt, a C6H8O6 képletű vegyület felfedezéséről cikket nyújtott be a Biochemical Journalhoz. Ehhez azonban el kellett nevezni az anyagot. Szent-Györgyi az ignóz nevet adta a molekulának, ami a latin ignosco (nem tudom) szóból és a cukrok kémiai nevének -óz végződéséből állt össze. A lap szerkesztője elutasította az elnevezést, erre Szent-Györgyi átnevezte a molekulát Godnose-ra (Isten tudja). Végül a felbőszült főszerkesztő közölte vele, hogy ha tényleg meg akarja jelentetni a cikkét, akkor a vegyület neve legyen hexuronsav.

Cambridge-ben érte Klebersberg Kunó felkérése, hogy jöjjön haza, és felajánlották neki a szegedi orvosi kémia tanszéket. Az átadás azonban csúszott, így Szent-Györgyi egy ideig az USA-ban kutatta tovább a hexuronsav szerkezetét. 1931-ben hazaért, és elfoglalta a professzori széket. Egészen egyedi elgondolásai voltak az intézményvezetésről: sportpályákat épített, moziba járt a diákjaival, színjátszókört szervezett. Az oktatásról is volt véleménye: „a fejünk gondolkodásra való, a könyvek pedig arra, hogy fellapozva őket felfrissítsük az emlékezetünket. Az információt sokkal egyszerűbb könyvtárakban őrizni, mint a fejünkben.”

Hosszú évek után végül rájött, hogy a hexuronsav valójában a C-vitaminként (és skorbutellenes szerként) már ismert vegyület. Ádáz harc kezdődött tudományos körökben, mivel az amerikai C. G King is elsőnek tartotta magát a vegyület azonosításában (valójában a Szent-Györgyinél dolgozó amerikai gyakornok írta meg neki az információt). A publikálás versenyében végül a magyar tudós győzött, addigra viszont elfogyott a kikristályosított anyag, és nem tudta folytatni a kísérleteit. Egy napon vacsorázás közben jött a kósza ötlet, hogy a paprikát górcső alá vegye. Kiderült, hogy a C-vitamin aranybányája karnyújtásnyira volt tőle mindvégig. 1937-ben a felfedezésért Nobel-díjat kapott, ezzel ő volt a negyedik magyar származású tudós, aki megkapta a díjat, de az első, aki még a szülőföldjén élt a kitüntetésekor. A „Paprika-díj” az egész nemzet győzelmének számított, Szeged paprikaexportja egy év alatt közel ötszörösére emelkedett. Szent-Györgyi időközben felfedezte a P-vitamint is, majd az izomműködés tanulmányozásába kezdett, és az aktimiozin és az ATP szerepét tisztázta pár éven belül.

A tudományos munka azonban teljesen lekötötte figyelmét, és a hajdan éhezésben is vele tartó Nellit teljesen elhanyagolta, míg a nő végül félrelépett. A facérrá váló tudósról azt beszélték, a szerelmi viszonyaiban legalább olyan találékony és energikus, mint a kutatásban. Végül „megállapodott”: elszerette egy barátja és professzortársa feleségét, két gyermek anyját.

Kémcsövektől a kémkedésig

Demokratikus elvei miatt hamar szembekerült a fasizmussal, a polgári ellenállás vezéralakja lett. 1939-40-ben az egyetem rektoraként befogadó légkört teremtett, azt hangoztatta, hogy a szegedi egyetem „letöri a fasiszta bika szarvát”. 1941 áprilisában a Dóm térre néző ablakából látta, hogy a frontra vonuló csapatokat megáldják. „Tudtam, hogy a határ másik oldalán egy másik pap sikeres mészárlást kívánva a jugoszláv ágyúkat áldja meg. Undorodtam az egésztől.”

Az egyik legfontosabb akciója az 1943-as isztambuli titkos tárgyalás volt az angolokkal, ahol a kiugrási kísérletekről esett szó, de a szervezkedés híre eljutott a Gestapóhoz. Hitler magához hívatta Horthyt, és a professzor fejét követelte. Letartóztatás, házi őrizet és bujkálás következett. A Szálasi-puccs után Szent-Györgyinek menekülnie kellett, a svéd nagykövetségen bújtatták második feleségével együtt, ahonnan Per Anger svéd nagykövet autójának csomagtartójában csempészte ki őket az éj leple alatt.

Az oroszokat egy ideig ő is felszabadítóknak hitte, még a Magyar Kommunista Párt kongresszusán is mondott beszédet. Később így emlékezett: „A nácizmussal szemben érzett undorunk miatt elkövettünk egy fatális politikai hibát: vágyálmokat kergettünk. Azt akartuk hinni, hogy Hitler után elég a jóakaratunkat megmutatni az oroszoknak, és eljön a béke aranykora.” Miután kiábrándult a szovjet hatalomból, fokozatosan visszavonult a politikai szerepléstől. Megértette, hogy könnyen imperialista ügynöknek minősíthetik őt is, ezért Amerikába menekült, ahol viszont az oroszokkal való kapcsolata miatt gyanakodtak rá, az FBI és a CIA is sokáig megfigyelés alatt tartotta.

54 évesen kezdett új életet, és bár Nobel-díja volt, szinte a nulláról indult. Woods Hole-ban telepedett le, saját laboratóriumot rendezett be, és különféle finanszírozási források után koslatott. Egy húsfeldolgozó vállalat kezdte támogatni izomkutatásait, mégpedig hogy megtudják, miért lesz sötét az ökrök húsa, vagy miért isszák be a sonkák a sós lét. Szent-Györgyi számára ez fájdalmas kultúrsokk volt: senkit nem érdekelt az alapkutatás, az amerikaiak arra kíváncsiak, mit mire lehet használni.

A hippi prof

Az 1960-as évek felébresztették politikai érdeklődését, ekkoriban írta Az őrült majom és az És most? című könyvét. „A történelemben először képes az ember valóban élvezni az életet. Nem kell szenvednie sem a hidegtől sem az éhségtől, sem a betegségektől… Viszont először képes történelme során egy csapásra kiirtani magát, vagy a tragikusan zsugorodó föld bolygót környezetszennyezéssel és túlnépesedéssel lakhatatlanná tenni.” - írja. Elkötelezett békepárti, és nagy örömmel üdvözölte a szexuális forradalmat.

Pályája második felében egyre inkább foglalkoztatta a rák problémája. Úgy tartotta, hogy addig nem is lesz gyógymód, amíg a rák természetét az alapkutatás fel nem tárja. Elhatározását tovább erősítette második felesége, Márta halála. Egészen elrugaszkodott ötletei azonban nem lelkesítették az őt évtizedek óta támogató Rockefeller Alapítványt, az állami forrásokra pedig részletes kutatási tervvel kellett pályázni, amire ő nem volt hajlandó, ezért egy Salisbury nevű ügyvéddel alapítványt hoztak létre és magánadományokból végezték a rákkutatást. A rák „bioelektronikus modellje” foglalkoztatta, vagyis, hogy a molekulákon túl, elektronok szintjén kell keresni a megoldást.

Idős korában is naponta úszott az óceánban, motorozott, síelt, és még két nála ötven évvel fiatalabb felesége volt. Élete végéig kutatott, egyszer azt mondta egy riporternek: „Vagy mindennap dolgozom, vagy meghalok. Nincs középút.” 1986. október 22-én már nem dolgozott tovább. 93 éves volt.

Olvasson tovább: