Kereső toggle

A feminista apáca

Slachta Margit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyszerre szállt szembe a liberális feminizmussal és a 19. századi maradi nőképpel, üldözötteket bújtatott, majd maga is szénásszekéren menekült a kommunisták elől. A soha meg nem hátráló, elvei mellett szilárdan kitartó Slachta Margitot egy képviselőtársa úgy emlegette, mint az „egyetlen férfi a nemzetgyűlésben”.

Slachta Margit 1884-ben született felvidéki nemesi család második gyermekeként. A jómódú életnek azonban hamar véget vetettek édesapja felelőtlen gazdasági döntései, ami miatt végül elszegényedett szülei és három kisebb húga 1908-ban Amerikába emigráltak. Margit ekkor már német-francia szakos polgári iskolai tanári végzettséggel Győrben, majd Budapesten tanított, így nem tartott a családdal.

A századforduló egyszerre hozta magával a tudományos-technikai forradalmat, az iparosodást és az alacsonyabb társadalmi rétegek leszakadását. Az elszegényedett falvakból egyre több lány és asszony költözött fel Budapestre, hogy önmagát és vidéken maradt családtagjait így támogassa, ám a városi dzsungelben gyakran estek áldozatul a kizsákmányolt cselédsorsnak vagy a prostitúciónak. A nőket érintő társadalmi igazságtalanságok láttán számos szociáldemokrata szervezet jött létre, ezek vallási alapokon álló alternatívájaként pedig létrehozták a Budapesti Keresztény Munkásegyletet, ezen belül a Magyar Keresztény Munkásnők Szakosztályát, amelynek célja a nőmunkások erkölcsi védelme, a nők anyagi érdekeinek segítése, a családi élet ápolása, szilárdítása volt. Gyakorlatban ez díjtalan munkaközvetítést, ingyenes jogi tanácsadást, szakképzést, művelődést, elhelyezést, takarékperselyek felállítását jelentette.

Keresztény feminizmus – fából vaskarika?

Slachta még képzős évei alatt hallotta előadni Farkas Editet, az Országos Katholikus Nővédő Egyesület rendkívül művelt, nemesi származású alelnökét, aki 1908-ban megalapította a Szociális Missziótársulatot, a szociális és nővédelmi téren munkálkodó fogadalmas nőszervezetet (a szerzetesinél valamivel lazább szerveződésű rend, melynek tagjai engedelmességre, szegénységre és tisztaságra  tettek  úgynevezett magánfogadalmat).

A szervezet céljai magukkal ragadták Margitot, aki otthagyva a tanítást, elsők közt lépett be a Missziótársulatba. Teljes erővel belevetette magát a nővédelembe, nagy hatású előadásokat tartott a munkásnők helyzetéről és az összefogás szükségességéről, és szűk egy évtized alatt a keresztény nővédelem és szociális munka élharcosává vált. 1915-ben A Keresztény Nő című katolikus egyesületi lap szerkesztője lett, amely 1918-tól Magyar Nő néven, A keresztény feminizmus lapja alcímmel jelent meg, és a Szociális Missziótársulat hivatalos közlönye lett.

De mit is jelent a keresztény feminizmus kifejezés? Kettős elhatárolódást: egyrészről a radikális liberális feminizmustól, amely a nőt kiszakítaná a családból, másrészről a nőket csupán anyaszerepben elfogadó maradi nézetektől is. Slachta szerint megkérdőjelezhetetlen, hogy a nőknek a családban a helye, ugyanakkor harcolt a nők egyenjogúsításáért, a nők kötelességei mellé jogokat is követelt, amelyekre meggyőződése szerint a nőknek  méltóságukhoz és küldetésükhöz szükségük van.

Céljai közt szerepelt a nők tanulási lehetőségeinek biztosítása, valamint „női mivoltnak megfelelő” pályák megnyitása. Úgy tartotta, hogy a szociális problémák megoldásában a nőknek nagy feladatuk van, mivel természetes képességeik alkalmasakká teszik őket az effajta munkára. Farkas Edittel egyetértésben vallotta, hogy „nemcsak a nyomor és szenvedés enyhítésére kell gondolnunk, hanem a szegénység és nyomor okainak megszüntetésére kell törekednünk”. Ez jóval többet igényelt az unatkozó arisztokrata hölgyek jótékonykodásánál vagy ételosztásánál: a szociális gondozást a szervezett szociálpolitika keretei közé kívánta állítani.

Fejesugrás a politikába

1918-ban a Missziótársulat politikai szárnyaként létrejött a Keresztény Női Tábor, amin keresztül Slachta még ebben az évben benyújtotta a női választójogra vonatkozó elképzeléseit a Belügyminisztériumnak. Mire 1920-ban először meghirdették Magyarországon az általános, egyenlő, közvetlen, községenkénti és titkos választójogot, Slachta már országos ismertségnek örvendett. A januári választásokon ugyan nem volt női jelölt, de a februári pótválasztásokon a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának színeiben Slachta Margit a szavazatok elsöprő többségét nyerte el, így személyében Magyarország első női képviselője foglalhatta el helyét az Országgyűlésben. Nemcsak női mivoltával vitt új színt a magyar politikai életbe, hanem addig tabuként kezelt témafelvetéseivel és programjával is.

A meggyőződéses konzervatív, királypárti, ugyanakkor progresszív baloldali eszméket hirdető „apácát” nem igen tudta hova tenni a politika, de ez nem zavarta őt. Már első parlamenti beszédében javasolta, hogy a munkásnőkre vonatkozó törvényeket a család érdekében módosítsák, félnapos váltóműszakot vezessenek be, női iparfelügyelőket alkalmazzanak, és az ipari munkásoknak évente két hét szabadságot biztosítsanak. S míg a WHO csak az utóbbi évtizedekben kezdte nagy erőkkel promotálni az anyatejes táplálást, Slachta már ekkor, 1920-ban javasolta a dajkaság korlátozását, hogy a gyermeküket divatból vagy kényelemből dajkához adó úrinőket rászorítsa gyermekük anyatejes táplálására, valamint hogy az egészségügyi okokból dajkát fogadni kénytelen asszonyok kötelezően biztosítsák a dajkának, hogy saját gyermekét is magával viheti és szoptathatja alkalmazója csecsemőjével együtt.

Határozottsága sok ellenfelet is szült, még sajátjai között is. Rendfőnöknője 1922-ben nem adott engedélyt, hogy induljon a választásokon. Több ok is állt a háttérben: az egyik, hogy Farkas Edit Horthy köreihez tartozott, Slachta pedig Habsburg-párti volt, a másik, hogy Farkas szerette volna a fogadalmas rendet szerzetesrenddé formálni, amibe egyrészt nem fért bele a politizálás, másrészt Slachta sem akart ilyenfajta kötöttségben élni. A konfliktus következtében Slachta kivált a Missziótársulatból, és megalakította a Szociális Testvérek Társaságát. A szervezet  finanszírozásához a tagoknak Svájcban, Franciaországban és az Egyesült Államokban keresett munkahelyeket, 1924 és 1936 között ő maga is többször dolgozott Amerikában és Kanadában.

1933-ban megalapította a Szentlélek Szövetséget, melynek valláserkölcsi célja mellett másik feladatául a Szentlélek isteni személyként való tiszteletének terjesztését szánták. A következő évben a Lélek Szava címmel lapot is indítottak, amelyben Slachta rendszeresen publikált a náci ideológia ellen – nem csoda, hogy a nyilas hatalomátvételt követően elsők között tiltották be a lapot.

A hölgyek és a szörnyeteg

Az első pillanattól kezdve elutasította az antiszemitizmust. Számtalan petíciót, közbenjárást írt és terjesztett a hatóságok elé, tiltakozásul a zsidókat érő diszkrimináció és embertelen bánásmód ellen. Amikor befutottak az első hírek a szlovákiai deportálásokról, személyesen utazott oda, hogy meggyőződjön a hír valódiságáról. Teljes megdöbbenéssel írt a látottakról:  „Szlovákia minden átadott zsidó személy után ötszáz márkát, azaz 6000 szlovák koronát fizet az őket átvevő németeknek. A város [Pozsony] képe ezen körülmények közt – lehet mondani – pokol. Ezen pokolnak egyik kitevője az a körülmény, hogy mialatt a zsidó embertömegek jogfosztottan mindennek ki vannak szolgáltatva, és kétségbeesetten küzdenek, azalatt a keresztények tódulnak a templomokba, de nem nyújtanak védelmet a szerencsétlen kiszolgáltatottaknak, és buzgón szívják magukba a gyűlöletnek mérgét, melyet egy rendszeres és átgondolt propaganda maximális módon injekcióz beléjük... Egészen felszántott lélekkel jöttem haza, szinte gyötör a lelkiismeret, hogy bűnrészes vagyok, amikor nem próbálok meg mindent, hogy ezt a romlást én is segítsem megakadályozni... Azért akarok könyörögni, hogy kegyeskedjék a magyar püspöki kar tagjait annak megnyerni, hogy mint ilyen, lépjenek akcióba ezen satanizmus ellen” – fordult az illetékes magyar állami és egyházi fórumokhoz. Sikertelenül.

Slachta azonban nem az az ember volt, akit könnyen el lehet tántorítani céljaitól. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótlanítás szándékát, Slachta személyes audienciát eszközölt ki a pápától. Meghallgatását követően XII. Pius utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy személyesen tiltakozzanak az államelnöknél és a minisztereknél, valamint elrendelte, hogy az összes szlovákiai templomban tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. A deportálás elmaradt.

Tiltakozása itthon sem maradt pusztán az eszmék szintjén. Lapjának 1944-es betiltása és a nyilas hatalomátvétel után a szociáldemokrata Karig Sára segítségével hamis igazolványokat, keresztleveleket és igazolásokat gyártott. A Szociális Testvérek Thököly úti rendházában és annak udvarán található farakások között üldözött zsidókat bújtatott, köztük Heltai Jenő írót, Radnóti Miklósné Gyarmati Fannit, vagy Rusznyák Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnökét. Embermentő munkájában a testvérek önként segítették, köztük Salkaházi Sára és Barnovits Vilma hitoktatók is, akiket négy menekítettjükkel együtt a nyilasok 1944. december 27-én a Dunába lőttek.

A háború után 1945-ben és ’47-ben is indult a választásokon, ám a szociális programnak ekkorra már lett gazdája a baloldali túlsúlyú parlamentben. Slachta keresztény-szociális elképzelései mindössze 1,4 százalékot értek el. Továbbra is erőteljes felszólalásokat tartott a határon túli magyarság, a jogrend és jogbiztonság, a család és nemzet erkölcsösségének védelme, a hitoktatás szabadsága érdekében. Mivel meggyőződéses antikommunista és szovjetellenes volt, tevékenysége egyre inkább ellehetetlenült, megszólalásait durva trágárságokkal, beszólásokkal zavarták. Az iskolák államosításának megszavazását követően az ülést záró Himnuszt tüntetőleg ülve hallgatta, amiért egy évre kizárták az Országgyűlésből.

Mivel joggal tarthatott a letartóztatástól, 1949 januárjától a domonkos nővérek zárdájában rejtőzött álruhában, majd június 22-én éjjel húgával egy szénásszekéren menekült át Ausztriába, szeptember közepén pedig az Egyesült Államokba távozott Tóth Etelka álnéven. Az ekkor már idős asszony továbbra is igyekezett részt venni a magyar politikában: Nemes Margit álnéven levelezett Magyarországra, a Szabad Európa Rádióban pedig Nemes Borbála néven szólalt meg. Sokáig remélte, hogy visszatérhet hazájába, 1951-ben még megpróbált hazatérni, de csak Bécsig jutott. 1953-ban, immár saját nevén végleg az Egyesült Államokba költözött. Az életét nehezítő érelmeszesedés következtében egyre kevésbé volt aktív, de az 56-os menekülteken még maradék erejével igyekezett segíteni. 1974-ben, 90 esztendős korában hunyt el az egyesült államokbeli Buffalóban.

Halála után tizenegy évvel Izrael Államtól megkapta a Világ Igaza kitüntetést, emlékére fát ültettek a Jad Vasem múzeum kertjében. 1995-ben posztumusz megkapta a Magyar Köztársaság Bátorság Érdemjelét is. Nevét immár a dunai rakpart egy szakasza is őrzi.

Olvasson tovább: