Kereső toggle

A ditrói tudós

Vendl Mária, az első magyar professzornő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több, mint érdekes, sőt ritka jelenségnek számít a természettudományok történetében, hogy egy család több tagja is kiemelkedő eredménnyel művelje ugyanazt a tudományterületet, ráadásul egyidejűleg. Márpedig Vendl Aladár öt gyermeke közül három is a geológiai tudományok mellett döntött: ifjabb Vendl Aladár, Vendl Mária és Vendl Miklós is. Hármójuk közül most Vendl Mária krisztallográfusra (kristálytankutató), mineralógusra (ásványtankutató) emlékezünk, aki a – még napjainkban is méltán nagy népszerűségnek örvendő – A drágakövek – különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című kötet társszerzője.

Vendl Aladár, a magyar–francia szakos közép-iskolai nyelvtanár, aki egyben zongorista is – Franciaországban töltött ösztöndíjas évek után –, csak a székelyföldi Ditróban (másként Gyergyóditró) kap állást, ahol a polgári iskola igazgatója lesz. Miután feleségül veszi De Moder Annát – aki francia ősök leszármazottja –, öt gyermekük születik: Aladár, Kornélia, Mária, Károly és Miklós, akik közül idővel Aladár és Miklós Kossuth-díjas geológusok, akadémikusok lesznek.

A tehetség utat tör magának

A középső gyermek, Mária 1890. május 26-án látja meg a napvilágot Ditróban, és itt is kezdi el az elemi iskolás éveit. Mivel már gyermekként is a kőzetek érdekes világa vonzotta, minden bizonnyal Ditróban látta meg

Erdély egyik legjellegzetesebb ásványát, melynek szülőfaluja kölcsönözte a nevét: a ditroitot. Miután a család Sopronba költözik, a kis Mária az elemi tanulmányait már itt folytatja, és a középiskolát is itt végzi el.

Érettségi után példaképe, a négy évvel idősebb Aladár bátyja nyomdokait követve 1908-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre iratkozik be, hogy geológiát tanuljon. Már itt kitűnik nem mindennapi tehetségével, hiszen a griedeli baritról (a német Hessen tartománybeli Griedelből származó nagy fajsúlyú, fehéres-sárgás kristályos ásvány) írt egyetemi munkáját 1912-ben pályadíjjal jutalmazzák. 1913-ban természetrajz–vegytan szakos tanári oklevelet szerez. Már 23 éves korában megjelenik első tudományos dolgozata.

Ezt követően 1913–1919 között a lőcsei leányiskolában, majd 1919–1920 között a szombathelyi leánygimnáziumban tanít. Mint mineralógus és tanár alapos, lelkiismeretes munkájáról lesz híres, csakúgy, mint türelmes szemlélődéséről és a természet iránti tiszteletéről.

Az oktatás mellett kitartó szorgalommal folytatja az ásványok kristályszerkezetének tanulmányozását, valamint a kőzettani és a meteoritkutatást. Tudományos vizsgálódásaira felfigyelve 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárába hívják dolgozni, ahová az első női kutatóként kerül, és ahol 1922-től múzeumőri rangban, 1934-től pedig első osztályú múzeumőri rangban tevékenykedik. Eközben ő az első női szerző, akinek munkáját 1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia ülésén bemutatják, és az MTA Matematikai és Természettudományi Értesítőjében meg is jelentetik.

Negyvenéves, amikor 1930-tól – ugyancsak első tudósnőként – egyetemi magántanárrá nevezik ki. 1934-ben szerez tudományos fokozatot, a Debreceni Egyetemen habilitál. Hallgatóit rendkívül vonzzák Általános ásványtan című előadásai.

1935-ben feleségül megy a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának beosztott helyettes tanárához, Dudich Endréhez, a későbbi jeles zoológus akadémikushoz. 1941-ben címzetes nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kap szintén a Debreceni Egyetemen, ugyanis felkészültségével, szorgalmával és lelkiismeretes kutatómunkájával méltán vívja ki az akkor még szinte csak férfiakból álló hazai természettudós-társadalom elismerését. Vendl Mária az első nő hazánkban, aki tudományos fokozatot ér el, míg családjában ezzel ő a negyedik egyetemi tanár, bátyja, öccse és férje után.

A méltatlanul félbeszakadt karrier méltó emlékezete

Mindazonáltal férjével sajnálatos módon csak tíz évet élhet együtt, mivel – a második világháború viszontagságai közepette – mindössze 55 éves, amikor Sopronban 1945. augusztus 17-én utoléri a halál.

Az első magyar kutatónő végtelen tudomány- és igazságszeretetének emlékét családja, tanítványai és művei őrzik tovább. Emellett Józsa Judit kerámiaszobrász formázta meg Vendl Mária alakját a magyar nagyasszonyok sorozata keretében, és a stílusos ábrázolás kedvéért a kisplasztikába kalcitkristályokat is belefoglalt; de azt is tegyük hozzá: a világon elsőként alkalmazva ezt a technikát.

A Magyarhoni Földtani Társulat pedig 1963-ban Vendl Mária Emlékalapítványt hozott létre a kristálytan, az ásványtan, a kőzettan, a geokémia és ércföldtan területén egyre gyarapodó tudományos munkák magyar szerzőinek jutalmazására. Habár húsz évvel később, 1983-ban az emlékalapítványt emlékéremmé alakították, az eredeti célt változatlanul megtartva a Vendl Mária Emlékérmet háromévenként ítélik oda a névadó által megkezdett úton legtovább jutó fiatal magyar geológusoknak.

Munkássága és főbb művei

A hazai kalcitok specialistájának számító Vendl Mária szakirodalmi munkássága számottevő: jóllehet elsősorban a hazai és a külföldi ásványok kristálytani vizsgálatára összpontosult, de kőzettani és meteoritkutatásokkal is foglalkozott.

Mindeközben vezetőségi tagja a Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének, és ennek kiadványában, a Magyar Női Szemlében is gyakran publikál. Számos más társadalmi és szakmai egyesületben is aktívan tevékenykedik: 1926 és 1945 között a Magyarhoni Földtani Társulat választmányi tagja. Nevével találkozhatunk a Természettudományi Társulat, a Magyarországi Kárpátegyesület, a Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete hasonló testületeiben is. Ez utóbbi egy nemzetközi társaság (Society of University Women) magyarországi tagozata volt.

Rá jellemző módon, 1928-ban olyan tudományos alapossággal kartotékolta a Nemzeti Múzeum ásványtárának meteoritjait, hogy tiszteletből a halála után, 1951-ben megjelent, Magyarország meteoritgyűjteményei című könyv társszerzőjeként tüntették fel. További főbb művei: A vaskői aragonit kristályalakja (1926), Kristálytani vizsgálatok a magyarországi kalcitokon (1927), Adatok a hazai kalcitok kristálytani ismeretéhez (1932).

Koch Sándorral közösen írták meg a legfőbb művének tartott – és mindmáig töretlenül nagy sikerű – A drágakövek – különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című könyvet, amiért 1935-ben a Természettudományi Társulat Rauer-díját nyerték el.

Szaktudománya, a mineralógia tárgykörében huszonegy nagyobb tudományos írást tett közzé. Ezek közül nyolc a kedvenc témájával, a látványos kalcitokkal foglalkozik. Munkái a Matematikai és Természettudományi Közleményekben, a Földtani Közlönyben, de az alábbi külföldi szaklapok hasábjain is megjelentek: Annals Musei Nationalis Hungariae, Zeitschrift für Kristallographie és a Zentralblatt für Mineralogie.

Olvasson tovább: