Kereső toggle

Kiállás és tömegnyomás

Húsz éve halt meg Solomon Asch pszichológus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az egyén hatalomhoz, társadalomhoz, embertársaihoz való viszonya nemcsak az írókat és a politikusokat foglalkoztatta, hanem több olyan rendkívül tehetséges pszichológust is, akik kísérleteikkel aztán mérföldköveket tettek le az ember közösséghez való viszonyának vizsgálatában, s a szociálpszichológia úttörői lettek. Egy közülük Solomon Asch, lengyel származású, az Egyesült Államokban tevékenykedő pszichológus, a gestaltpszichológia kiemelkedő alakja, aki híres konformitási kutatásaival hívta magára a világ figyelmét. Asch 1996. február 20-án, húsz éve hunyt el.

Lengyelországban, Varsóban látta meg a napvilágot 1907. szeptember 14-én, zsidó család gyermekeként. A család 1920-ban az Egyesült Államokba emigrált, aminek nagy szerepe volt abban, hogy tehetséges fiuk később nagy karriert futott be. Először New Yorkban tanult, majd master diplomáját, illetve PhD-jét is a Columbia Egyetemen szerezte meg 1930-ban, majd 1932-ben. Itt ismerkedett meg Max Wertheimerrel, a gestaltpszichológia egyik atyjával, aki nagy hatással volt Asch későbbi pályájára, kutatási területeinek, tudományos orientációjának kialakulására. Az egyetem után New Yorkban kezdett el tanítani. 19 évet a Swarthmore College-on is oktatott és kutatott olyan szakmabeli nagyokkal együtt, mint Wolfgang Köhler, a gestaltpszichológia történetének másik kulcsfigurája. Asch tanított a Harvardon, majd 1972-től a Pennsylvania Egyetemen, ahol 1979-ben, professor emeritus címet kapott.

Történelmi háttér

Asch leghíresebb kísérlete a konformitási kísérlet, melyet 1951-ben végeztek el először. Asch a második világháború borzalmai után azt vizsgálta: hogyan tudott a nácizmus, ez a húszas években még periférikus ideológia hatalomra jutni Németországban, hogyan sikerült tömegeket a hatalmába kerítenie támogatásra, kollaborálásra, vagy éppen passzív, ellenállás nélküli magatartásra bírnia. Hogyan vált megannyi törvénytisztelő polgár egy borzalmas rezsim kiszolgálójává, alattvalójává, hogyan sikerült egy egész társadalmat megszédíteni?

A kérdés sok pszichológust foglalkoztatott a második világháború után, akik nem annyira individuumként, mint inkább társas lényként kezdték vizsgálni az ember viselkedését, azaz nem arra voltak kíváncsiak, hogyan viselkedik, gondolkodik, érez az egyén önmagában, sokkal inkább arra, mit vált ki belőle az a közeg, amelyben jelen van. Köztudott, hogy az embernek az egészséges fejlődéséhez, személyiségbeli éréséhez szüksége van élete minden szakaszában arra, hogy hozzá hasonló, érző, gondolkodó lényekkel legyen körülvéve. Nem mindegy azonban, milyen környezet veszi körül, ahogy az sem, milyen az ember belső hajlíthatósága, konformitásra való hajlama, s hogyan jelenik meg mindez jelentéktelenebb és jelentősebb döntéseiben. Miből is állt a konformitási kísérlet?

Asch kísérlete egyszerű percepciós vizsgálatként volt meghirdetve, a jelentkezők arra számítottak, hogy az emberi érzékeléssel kapcsolatos feladatokat kell csupán megoldaniuk. Nem tudták, hogy a kísérlet igazi célja, az érzékelés felmérése helyett, viselkedésük vizsgálata egy olyan helyzetben, amikor a többségi állásponttal szemben áll az általuk egyértelműen megállapítható, tényként kijelenthető igazság.

A kísérlet során kialakított nyolcfős csoportok tagjai közül heten beépített személyek voltak. Két fehér lapot mutattak fel előttük. Az egyiken egy vonal volt látható, míg a másikon három.

A három vonal közül az egyik egyértelműen ugyanolyan hosszú volt, mint a másik lapon található egyetlen vonal, a másik kettő pedig vitathatatlanul más hosszúsággal bírt. Egymás után 18 ilyen lappárt tartottak az résztvevők elé. A 18-ból 12 esetben a beépített emberek rossz választ adtak. Az erről nem tudó résztvevő általában zavarba jött. A kísérlet nem beépített résztvevőinek háromnegyede legalább egyszer helytelen választ adott. Tehát a kísérlet valódi résztvevőinek csupán 25 százaléka tartott ki minden esetben a maga (helyes) álláspontja mellett, és nem adott egyszer sem rossz választ. Továbbá 32 százalék azoknak az aránya, akik a kritikus helyzetekben, amikor körülöttük az egyértelműen helytelen válasz hangzott el, ők maguk is ehhez igazodtak.

A többséghez igazodó személyek viselkedésének belső motivációit vizsgálva három csoportra osztották a kutatók az igazodó embereket. Voltak, akik bár tudatában voltak annak, hogy az ő válaszuk a helyes, a közösség megbélyegzésétől való félelem miatt mondták azt, amit a többi válaszadó. Mások saját ítéletükben kételkedtek, ezért látták jobbnak a többség véleményéhez való csatlakozást. És voltak olyanok is, akik annyira kevés önbizalommal rendelkeztek, hogy ténylegesen helyesnek érezték a többiek ítéletét.

A kísérletet később több kisebb változtatással is elvégezték, arra keresve a választ, melyek azok a tényezők, amelyek változtathatnak a konformitás mértékén. Növelheti a csoport nagysága, de befolyásolhatja a támogatók jelenléte, vagy éppen azok hiánya is. Nagyon érdekes tapasztalata a kísérletnek az is, hogy ha csak egy ember is akad, aki az érintett mellett elutasítja a csoport döntését, az drámaian csökkentheti a konformitás mértékét, sokkal könnyebb vállalni a csoporttal szemben az ellentétes véleményt. Változik a konformitás mértéke az országhatároktól függően is.

Az eredmények magát Ascht is megdöbbentették. Hiszen azt mutatják, hogy az ember sokkal jobban igazodik az adott közeghez, mint azt korábban gondolták. Azok az elméletek, miszerint csak a valamilyen módon lelkileg sérült emberek hajlanak véleményük megváltoztatására, ha a pillanatnyi helyzet úgy kívánja, megdőltek. S bebizonyosodott, a körülötte levő közeg támogatása még az átlagpolgár számára is nagyon fontos tud lenni.

Asch kísérlete Magyarországon

Az Asch-féle konformitási kísérletet Magyarországon is megcsinálták. Elsőként 1998-ban Csepeli György Erdei-díjas szociálpszichológus, szociológus koordinálásával. Összesen 87 olyan személy vett részt a kísérletben, akiket nem avattak be a részletekbe. Egy budapesti gimnázium és egy szintén a fővárosban található szakközépiskola tanulóit vonták be. Mindegyikük 15 éves volt, a nemek szerinti megoszlás nagyjából fele-fele. A konform válaszok aránya 42 százalékos lett, vagyis az összes lehetséges konform válasz közül, a Csepeli György által végzett felmérésben 581 közül 244 esetben adtak a tanulók a többséghez igazodó feleletet. 33 százalék volt azoknak az aránya, akik vagy teljes, vagy erős konform magatartást mutattak, míg a résztvevők 24 százaléka volt teljesen független. Ők azok, akik egyetlen esetben sem adtak konform választ.

A különböző országok közötti összehasonlítások nagyon hasznosak, amiből többek között kiderül, hogy a Magyarországon 47 évvel később végrehajtott kísérlet magasabb konformitásmértéket mutat, mint az 1951-es kísérlet az Egyesült Államokban, és az is, hogy a Magyarországon mért adatok nem a nyugati, hanem harmadik világbeli országok adataihoz állnak közelebb.

További kísérletek

Az Asch-féle kísérletnek az Egyesült Államokban is nagy hatása volt a szociálpszichológia fejlődésére, s számos későbbi kutatót ösztönzött hasonló kérdéseket vizsgáló kutatás véghezvitelére. Az Asch-kísérlettel együtt szokták emlegetni Stanley Milgram kísérletét, amely során a résztvevők képesek lettek volna akár halálos áramütéssel sokkolni a másik szobában levő beépített személyt, mert az helytelen választ adott kérdéseikre. Ebben az esetben a közeg, amely hatással van a résztvevőre, maga a kísérletet végző személy, aki egyfajta tekintélyt is képvisel. Mások olyan szobában ültettek le és írattak tesztet egyetemistákkal, melynek egyik ajtajából füstöt, tüzet szimuláltak. Itt ugyancsak a beépített emberek viselkedése – jelen esetben a nem reagálásuk – váltotta ki a huszonévesekből azt, hogy ők se meneküljenek a teremből, többen addig a szintig is ott maradtak, ami igazi tűz esetén füstmérgezéshez és több esetben halálhoz vezetett volna. Eközben akik egyedül írtak tesztet és élték át ugyanezt, néhány másodperc alatt elhagyták a termet.

Olvasson tovább: