Kereső toggle

A száguldó expressz

Orson Welles tragikus magányossága

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orson Welles a filmvilág egyik legkülönösebb alakja. Az Oscar-díjas rendező-színész mély nyomot hagyott a film-iparban és a moziba járók szívében, két korszakalkotó munkája révén pedig beírta magát a filmtörténelembe. Születésének 100. és halálának 30. évfordulója alkalmából tucatnyi centenáriumi programmal emlékeztek rá világszerte.

George Orson Welles 1915. május 6-án született német, ír és skót felmenőktől Kenosha városában, Wisconsin államban. Kiváló képességeit világjáró feltaláló apjától és zongoraművész anyjától örökli. A család intenzív társasági életének köszönhetően a kis Welles a kor neves színészeivel, sportolóival, prominens zenészeivel találkozhat. A nagyvilágra nyitott kisfiú már háromévesen olvas, hét-évesen a Lear királyt fújja és kilencévesen Nietzsche munkáit lapozgatja. Továbbá nagyszerűen játszik zongorán, hegedűn, és a festészetben is ígéretes tehetségnek bizonyul. Ám Orson gyermekkora korántsem volt nevezhető idillikusnak. Négyéves, amikor szülei különválnak, apja inni kezd. Kilencévesen veszíti el édesanyját, ekkor apjával bejárják a Távol-Keletet és Jamaicát. Tizenegy évesen a Todd fiúiskolába iratkozik, ahonnan tíz évvel korábban testvérbátyját tették ki helytelen viselkedése miatt.

Tanára, Roger Hill nagyszerűen felméri a gyermekben rejlő adottságokat, majd olyan szellemi tőkéhez juttatja, amelynek hatására tulajdonképpen élete pályájára állítja. Tizenöt évesen megrendezi a Julius Caesart, mellyel a térség legjobb iskolai rendezéséért elnyeri a chicagói Színházi Társaság díját. Nem sokkal ezután apja is meghal, végakaratában a család egyik barátját, Maurice Bernstein doktort jelöli ki a fiú gyámjának, aki stabil hátteret biztosít számára. Hamarosan gondviselője is meglátja Welles kreatív tehetségét, és vesz neki egy marionett-bábszínházat, majd olyan iskolákba íratja, ahol lehetősége adódik színi adottságainak kibontakoztatására. Tizenhat évesen azonban félbehagyja tanulmányait, és szűkös örökségéből elutazik Európába. Szamárháton járja be Írországot, majd egy dublini színházban kap munkát. Rövidesen saját színházat alapít, ahol egyedi feldolgozásban mutatják be Shakespeare több színművét.

Huszonegy évesen viszi színpadra úttörő módon a fekete színészeket felvonultató Shakespeare-drámát, a Macbethet. A darab sikerét követően megalapítja a Mercury Színházat, melynek debütáló előadását, a Julius Caesart kortárs stílusban, a fasiszta Olaszország szellemében újragondolt verzióban viszi színpadra, mellyel szintén hatalmas sikert arat. Az Egyesült Államokba visszatérve megalapítja a Mercury Theater New York-i változatát, egy évvel később már a CBS országos rádiófrekvencián klasszikusok és modern regények rádiós adaptációi hallhatók Welles és társai tolmácsolásában.

Pánik Amerikában

Az álmos amerikai rádióhallgatók egy alkalommal egy egészen rendkívüli adást hallhattak: 1938. október 30-án este került az éterbe H. G. Wells a Világok harca című sci-fi regényének Támadás a Marsról című hangjátékváltozata, Orson Welles narrációjában. A földönkívüliek New Jersey államban való landolásáról, majd a New York elleni sugár- és gáztámadásról Welles olyan élethű leírást adott, hogy a hallgatók lélegzet-visszafojtva hallgatták a műsort. Welles azzal kívánta a drámai hatást fokozni, hogy az eseményt a korabeli Amerikába helyezte, hamis hírekkel, álszakértők beszámolóival, valamint hangeffektusokkal tette hitelesebbé a felolvasást. A stúdióban tartózkodó közönség feladata volt a rémüldözés. A műsor olyan élethűnek bizonyult, hogy a rádióhallgatók közül sokan valósnak vélték az űrlények invázióját. Kitört a pánik, az emberek magukon kívül voltak: az utcára rohantak, pincékbe bújtak, megtöltötték a pisztolyukat, megszakították a mozielőadásokat, a telefonvonalak égtek, az emberek minden lehetséges eszközzel készültek a földönkívüliek támadására.

A rádiós stáb, több más helyi rádióval együtt, hiába jelezte a műsor elején, majd alatta, hogy egy fiktív rádiójátékot sugároznak, ha valaki erről lemaradt, a következő bemondásig negyven percet kellett várnia. A teljes zűrzavarról szóló híradások országos botrányt okoztak. Több karikatúra készült a látszatot és a valóságot összekeverő „áldozatokról”, továbbá az is világossá vált, hogy a média és a tömegkommunikáció megtévesztés és manipulálás révén könnyedén tehet játékszerévé akár nagy tömegeket is. Hatalmas volt a felháborodás, a hallgatók becsapottnak érezték magukat, így a rádiós stáb magyarázkodásra kényszerült. Welles a műsorkészítők nevében élő adásban követte meg a hallgatókat. Biztos volt abban, hogy színészi karrierje véget ért, ám tévedett.

Az Aranypolgár

A botrányra Hollywood is felfigyelt, és hamarosan két filmet rendelt a szuggesztív előadótól. A modern média hatásmechanizmusa egy életre szóló benyomást tehetett Wellesre, hiszen az esemény hatására leforgatta élete legjobb filmjét, az Aranypolgárt. A film egy nincstelen újságíróról szól, aki tehetségével hatalmas vagyonra tesz szert, majd a sajtó manipulatív eszközeit felhasználva politikai hatalom megszerzését célozza meg, feladva ezzel elveit és ifjúkori álmait. A főhős személyiségében végbemenő változásokat Welles magas szintű színészi játéka teszi meghatározóvá. Welles a főszereplőt Randolph Hearst kortárs sajtómágnásról mintázta, ami – mint később nyilvánvalóvá vált – a film szempontjából öngyilkos döntésnek bizonyult. Hiába jelölték Oscar-díjra kilenc kategóriában, vagy kapta meg a film a rangos szobrot a legjobb forgatókönyvért, továbbá a kritikusok elragadtatását, ha a sajtó már a beharangozása előtt bedarálta a filmet. Hearst magára ismert a filmben, és nem kímélte: minden követ megmozgatott, hogy a potenciális nézőknek eszük ágába ne jusson jegyet váltani a filmre. A bemutatót ugyan nem tudta megakadályozni Hearst, de a filmet szinte alig vetítették, így profitot sem termelt.

Hollywoodtól távol

A következő éveket Welles Hollywoodban töltötte, népszerű és keresett színész lett. Rendezései miatt sokat utazott, távollétében filmstábjai Welles kívánsága ellenére filmjeit számos esetben megváltoztatták. Mivel több rendezése üzleti kudarcnak bizonyult, miközben második házassága is zátonyra futott, elhagyta Hollywoodot. Welles a politika iránt is nagy érdeklődést mutatott, rendszeresen publikált, egy időben barátságot ápolt a jugoszláv gerillavezérrel, J. B. Titóval és F. D. Roosevelt amerikai elnökkel, aki még arra is buzdította, hogy induljon a szenátusi székért.

Welles szerint „egy jó művésznek el kell tudnia vonulni, ha nem teszi meg, akkor valami rosszul működik”. Welles a háború végén pihenni tér Európába: másfél évtizedet tölt Olaszországban és Spanyolországban, távol Hollywoodtól. Erről az időszakról így nyilatkozott egy ízben: „a mediterrán kultúra emberibb, és nem a bűntudatra alapozódik. Rosszul érzem magam az olyan társadalmakban, amelyekben nincs természetes vidámság, és amelyek nem tudnak nyugodtan szembenézni a halállal.” A mediterrán levegő felfrissíti Welles alkotókedvét, és irodalmi tevékenységbe kezd: regényeket, tanulmányokat ír, és más rendezők részére készít forgatókönyveket, majd újra kedvenc témájához fordul, és filmvászonra viszi a Macbethet, az Othellót, majd a Falstaffot.

Welles többre becsülte színházi szerepeit, mint filmjeit. „Azt hiszem, nagy hibát követtem el azzal, hogy a mozifilmeknél kötöttem ki. Úgy érzem, életem nagy részét eltékozoltam. Csak hajtottam a pénzt, és túl sok energiát fektettem felesleges dolgokba” – mondta karrierjéről. Kétségtelen, hogy filmtörténeti jelentőségű alkotásai mellett többedrangú produkciókban vállalt szerepet anyagi helyzetének rendezése miatt, ám munkásságát a filmszakma több életműdíjjal honorálta: 1966-ban Cannes-ban, 1970-ben Velencében kap díjat, hazájában életmű Oscar-díj mellett 1975-ben az amerikai filmakadémia is elismeri életművét.

A kontrollt vesztett férfi tragédiája

Valószínűleg jóval több alkotása születik, ha következetesebb a munkájában. Sajnos ebben és magánéletében is jellemző volt rá, hogy mindenbe belekapott, írt, játszott, rendezett, díszleteket és jelmezeket tervezett, majd puszta szeszélyből mindent félbehagyott. Súlyos egészségügyi problémái nagyrészt túlsúlyából adódtak, szívpanaszaihoz cukorbaj is társult, egy időben a testsúlya megegyezett a magasságával (180 kilogramm). Az egykor fess fiatalembert a mértéktelen étvágy és mohóság olyannyira terebélyessé tette, hogy élete végén már csak tunikaszerű lepleket hordott.

Élete során sokszor tört rá a magány. Szomorú beteljesedés, hogy haláltusájában is magára maradt. Harminc évvel ezelőtt, október 9-én este adta utolsó interjúját, a The Merv Griffin Show stúdiójában, majd éjszakába nyúlóan a másnapi forgatást készítette elő, amikor elérte a halál. A „vasparipát” egy váratlan szívroham kényszermegállóba térítette. Welles ragyogó kvalitású művész volt, hátrahagyott temérdek befejezetlen alkotást, a ki nem teljesedett tehetsége óriási veszteség a filmszakma és a közönség számára.

Olvasson tovább: