Kereső toggle

Egy ünnepelt primadonna tündöklése és bukása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hatvan éve hunyt el Fedák Sári, művésznéven: Zsazsa, az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna, akinek személyében az első magyar médiasztárok egyikét is megismerhettük: elektronikus médiumok nélküli korszakban uralta a legnagyobb nyilvánosságot jelentő színpadokat és a nagy példányszámú sajtótermékeket.

A színészek társadalmi szerepe a 19. század végén napról napra jelentősebb lett. A színészi pálya a hírnév mellett önálló egzisztenciával is kecsegtette mindazokat, akik a kor új lehetőségét akarták megragadni. Így a vagyontalan középosztálybeli lányoknak is felemelkedést jelenthetett. A színház nem csak a párválasztást, a házasságkötést könnyítette meg, de szinte az egyetlen olyan életpálya volt a nők számára, mely intellektuális vágyaikat, alkotókedvüket is kielégíthette.

Kezdeti nehézségek és a fénykor

Ebben a kulturális miliőben látta meg a napvilágot Fedák Sarolta Klára Mária 1879-ben Beregszászon. A tizéves Sárika minden gondolata a cirkusz körül csapongott. Kötéltáncosnő vagy műlovarnő szeretett volna lenni, ugyanis teljesen magával ragadta a manézs csillogása. A család kosztosaként, majd bizalmasaként sűrűn megfordult Sáriéknál Füzesséry Péter, a nagyevő, nagyivó, jó öreg Péter bácsi: apró, kancsal szemei voltak, a bajuszát pedig okkersárgára festette a sok tubák. Péter bácsi sokat feljárt Pestre, és onnan visszatérve a pesti színésznőkről, primadonnákról mesélt, egészen addig, míg Sárika kíváncsiságát sikerült felkeltenie. Idős mentora tudatosan építette ki Sári további lépéseit is: így az első operett-előadást – A citerást – a Népszínházban láthatta meg. Péter bácsi halálos ágyán egyetlen titkát Sárira bízta: ötezer forintját azzal a feltétellel hagyta rá, hogy ha szülei mégsem engednék színészi pályára, akkor szökjön el, és ebből fedezze a felmerülő költségeit.

Sári első színielőadása 1897 januárjában volt Beregszászon, a helyi Arany Oroszlán kultúrházban, Ágh Aladár és Beránek Mihály színitársulatával. Februárban már a Bereg című újságban az a hír jött le, hogy „Fedák Sada kisasszony fellép színházunkban (Postás Milka szerepében)!” Rajta kívül bátyja, ifjabb Fedák István és Benda Géza is vállaltak szerepet. Az előadást nagy tapsvihar követte.

Sárit egyetlen cél hevítette: feltűnni, kiválni, kiríni a többiek közül. Például Szegeden kezdett el frufru frizurát hordani, amivel lányos arcát alaposan átalakította, haját sárga púderrel festette, búzakék bársonykalapot viselt, fehér strucctollal. Kezében táskát himbált, melyre a MUSIC szót hímezte. Mivel szülei értelmiségiek voltak, szégyelltek vele az utcára menni: kis sikátorokban közlekedtek, próbálták lemosni róla a „szegedi gyalázatot”, és azon voltak, hogy mihamarabb kiházasítsák. De Sárikából pár hét múlva kibuggyant: „Színház nélkül nem tudok élni! Ha nem engedtek, akkor férjhez megyek!”

Ritkán tapasztalható elszántsággal kezdődött ez a rendhagyó karrier, melyet csellel és szülei zsarolásával ért el. 19 éves volt, amikor beiratkozott Rákosi Szidi színészeti iskolájába. 1899-ben a Magyar Színházban a Gésák című darabban, Molly szerepében lépett elsőként színpadra. 1900-tól játszott többek között a Vígszínházban, a Népszínházban, a Király Színházban, Pozsonyban, és a nyíregyházi színházban. A Király Színházban 574-szer játszotta el a János vitézben a férfi főszerepet bő gatyában és karikás ostorral a kezében.

Sári 25 éves korára már 350 holdas birtokot vásárolt magának Tótszerdahelyen, ahol pihenni és gazdálkodni is próbált. Innen ered „agrárus primadonna” elnevezése. De övé volt az egyik első automobil is Budapesten, amelyet saját maga vezetett a járókelők legnagyobb rémületére. Modern nő volt, aki a sokat költött és fényűzően élhetett. Élvezte az életet, sikeres volt, körberajongták, nagy vacsorákat adott, még kártyajátékban is vitt mindent, olyannyira, hogy az ultiban a legmagasabb engedélyezett kontra neve: fedáksári.

Azonban sikerének legfőbb titka a természetességében rejlett. Tehetsége miatt neve fogalommá vált a magyar színjátszásban. Többek között Ady Endre is rendszeresen publikált sikereiről, az első nagyváradi játéka kapcsán például ezt írta:

„Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát.”

Később természetesen rádióban és filmen is „jelen volt”. Mindig csak szerepekre szerződött, és rögtön otthagyta azt a színházat, ahol nem teljesítették a kívánságait. A direktorok azonban mindig megbocsátottak neki, mert szükségük volt a korszak legnagyobb primadonnájára. A színházak vezetőinek amúgy is az volt – már akkoriban is – a legfőbb törekvése, hogy műsoruk kielégítse a fővárosi társadalom legszélesebb rétegeinek szórakozási igényeit.

Fedák Sárinak idővel minden sikerült, sztárgázsit kapott, címoldalon szerepelt, mindenki csodálta. Úgy táncolt, hogy még a királyi párt is elbűvölte. Aki egyszer látta, nem tudta elfelejteni. Emellett humoros és jó előadó is volt. Nem volt ugyan jó hangja, és sikerei ellenére rendkívül kritikus volt önmagával szemben is, viszont a másoktól eredő kritikát már nem szerette.

1923-ban a Fővárosi Operettszínház primadonnája lett. Első saját gyártású filmjét 1933-ban készítette Iza néni címmel, mely egy propagandafilm, és a trianoni béke igazságtalanságaira akarta felhívni a világ figyelmét. A filmet Amerikában sikerült ugyan eladni, de ráment az egész vagyona. Az 1940-es években az Új Magyar Színház vezető színésznője lett.

Boldogtalan magánélet és botrányos közélet

Fedák Sári több mint egy évtizeden át vadházasságban élt Molnár Ferenccel, az ünnepelt íróval. Az erkölcsileg meglehetősen vitatható kapcsolat szakmailag sokat adott mindkettőjüknek. Molnár szerepeket írt Sárinak, Sári pedig elfogadtatta magát olyan körökben, amelyekben egyébként nem lett volna szalonképes. Aztán egy fiatal színinövendék, Darvas Lili vetett véget kapcsolatuknak, akit az író feleségül vett.

Később Sári 57 évesen örökbe fogadott egy kislányt, aki egy zsidó család gyermeke volt: mivel a szülők féltek az első zsidótörvény meghozatala után, a kislányt Sárira hagyták. Az eset mutatja emberi nagyságát, ám sajnos Zsazsának a politikához sem volt érzéke, talán ez az oka, hogy számos alkalommal a történelem rossz oldalán találta magát. Az első világháború alatt előbb az Osztrák–Magyar Monarchia ellen buzdított, majd később a Vörös Hadseregbe való belépésre agitált. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe utazott, de az itt élő emigránsok feljelentették, a rendőrség azonnal elfogta, és rövid időre a bécsújhelyi börtönbe zárták. Mivel támogatta a Tanácsköztársaságot, csak Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban léphetett fel. Majd részben egyedül, részben a maga szervezte társulattal bejárta az Amerikai Egyesült Államok magyar lakta városait is. Zsazsa egyébként hat nyelven beszélt.

1944-ben a bécsi Donausender német náci rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a második világháború után a Népbíróság a Tanácsköztársaság után még „levörösözött” színésznőt most „náci rajongónak” bélyegezte, és a népellenes bűntett miatt nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték. Mellékbüntetésként három évre eltiltották foglalkozásától, azonban soha többé nem tért vissza a színpadra.

A vagyonát végül nem kobozták el, így a büntetés letöltése után Nyáregyházán vásárolt egy házat, melyet komornájával, Kerék Margittal szépen rendbe is tettek. De mivel az épület a termelőszövetkezetnek kellett, ezért helyette egy elhagyott egyszobás házat kapott a falu végén.

Végül még egyszer, utoljára, 1954-ben felkérte a Déryné Színház igazgatója Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának főszerepére, amire készült is, de betegsége következtében nem tudta már eljátszani: Budapesten érte utol a halál 75 éves korában, 1955-ben.

Fennmaradt feljegyzéseiből kitűnik, hogy a végletek embere végtelenül boldogtalan volt: amikor egyedül volt, sokat sírt, társaságban viszont – amennyire tudta – keménynek mutatta magát. Egyszerre jellemezte odaadás és melegszívűség, valamint kegyetlen szigorúság és ridegség. Hitt az Örökkévalóban, állandó szavajárása ez volt: „Nincsenek véletlenek, és minden, ami történik, valamiért történik!” A rendkívül aktív személyisége körül mindig izzott a levegő, csak a színpad jelentette neki a biztonságot. A „hazavágyás” is jellemezte Sárit, a békés otthon mégsem adatott meg neki. Rengeteg újságcikk jelent meg tanulságos életéről, ő maga pedig két életrajzi könyvet is írt Útközben 1-2. címmel.

Olvasson tovább: