Kereső toggle

Találkozás 71 év deportálás után a karcagi zsinagógában

„Egy kis megkönnyebbülés a szívünknek”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dr. Molnár Sándor nyugalmazott szülész főorvos Karcag köztiszteletben álló polgára. Nyugdíj mellett is végzi a hivatását, a város közéletében is szerepet vállal a helyi zsidó hitközség alelnökeként. Nemrégiben a karcagi zsinagógában rendezett megemlékezésen szívbe markoló történetet mesélt el saját családjáról: néhány hete találkozhatott újra unokatestvérével, akit 71 éve deportáltak, és a holokauszt áldozatai között tartották nyilván.

Ez egy ritka történet, amely a vészkorszakban indult. A családom férfitagjait hamar elvitték munkaszolgálatra, az itthon maradottakat gettókba vitték, majd nagyobb részüket elhurcolták Strasshofba, illetve Auschwitzba. Az előbbi táborból többnyire hazatértek, az utóbbiból alig. Apám bátyjai munkaszolgálatban vesztették el életüket, így Sándor nevű nagybátyám is, akinek a nevét én örököltem. Sándor várandós feleségét és Tibor György nevű kisfiát hagyta itthon – kislányát már nem ismerhette meg. Őket Bergen-Belsenben érte a brit felszabadítás, ám az asszony súlyosan tífuszos lett, és két nappal ezt követően meghalt. Az öt- éves kisfiú ápolgatta a kétéves, szintén tífuszos kishúgát. A britek között volt Bob Collis ír zsidó gyermekorvos és csapata, köztük Han Hogerzeil holland nővér, aki korábban hazájában a német megszállás alatt zsidókat mentett. Helyben felállítottak egy kis gyerekkórházat, ám később – mivel Anglia nem fogadta be őket – a gyerekeket Svédországban kezelték tovább.
Gyógyulásuk után mi lett a sorsuk? Az életben maradt rokonok hogy nem találták meg őket?
– Collis, aki később összeházasodott a holland nővérrel, örökbefogadott egy szlovák testvérpárt. Az én rokonaimat pedig egy Samuels nevű ír zsidó házaspár fogadta örökbe, és így Írországba kerültek. Mivel nevük az adaptáció során megváltozott, apám hiába kerestette őket a Vöröskereszttel. Így lehetséges, hogy a karcagi holokauszt-áldozatok emlékfalán szerepel a nevük.
Milyen volt a gyerekkoruk, életük?
– Samuelsék ortodox zsidók voltak, így a gyerekek vallásos nevelést kaptak. Sajnos a fiútestvér, Tibor György – azaz Terry – 2007-ben meghalt, de a lány, Zsuzsa (Suzi) még életben van. Ő elmondta, hogy Samuelsék nagyon jó szülőként, édes gyermekükként nevelték fel őket. Zsuzsának vannak halvány emlékei édesanyjáról, de igazából sohasem volt téma korábbi életük, szüleik sorsa. György már többre emlékezett, de a szülők a hallgatással és szeretettel kívántak jó életet biztosítani a gyerekeknek. Ez alapvetően sikerült is, boldog életet élhettek új hazájukban.
Önök hogyan szereztek egymásról tudomást?
– Terry lánya, Tanja több éve a Jad Vasem Múzeumon keresztül, a karcagi zsidók 1944-es listázása alapján talált rám. Egymásról tudomást szereztünk, de senki sem firtatta a dolog mélységét vagy jelentőségét. Az elmúlt télen aztán valami belső kíváncsisággal párosuló hiányérzet arra vezetett, hogy a még élő, de számomra ismeretlen Suzival felvegyem a kapcsolatot. Az ír IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) közvetítésével kezdtem vele levelezni, bár a rokonságot nehéz volt bizonyítani, de több dokumentum is előkerült, amelyek ezt cáfolhatatlanul megerősítették. Suzi azonban nem akart emlékezni, ezért a személyes találkozástól elzárkózott. A közvetítőn keresztül mégis győzködtem, hogy törjön ki ebből a burokból, és nézzen szembe a múltjával. Ebben az IHRA egyik munkatársa is segített. Mivel idén éppen Magyarország a szervezet soros elnöke, júniusban Budapesten tartották a nagygyűlésüket. Ez jó apropó volt arra, hogy Suzi hetvenegy év után újra Magyarországra látogasson, és megismerje ősei lakhelyét, illetve a még élő rokonait. Katartikus találkozásunk volt! Elmeséltem közös családunk történetét, majd ő is az új családjáét. Könnybe lábadt szemmel nézett körül édesapja szülőházában Debrecenben és a nagyszülőkében Karcagon, ahova be is mehettünk. Döbbenten látta bátyja és a saját nevét az áldozatok emléktábláján. A sok megrázó élményt együtt éltük át, végül testvéri szeretettel váltunk el egymástól.
Miben változott az életük a találkozás óta?
– Azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, levelezünk, képeket cserélünk. Lesznek közös programjaink, például Zsuzsa meghívására hamarosan én is megismerhetem írországi életének helyszíneit. Csoda volt, hogy megtaláltam, többé nem hagyjuk elveszni egymást. Nem akarta, hogy nyugalmas életét megzavarjam, de azt hiszem hálás érte, hogy beleláthatott ősei életébe.
A még élő ismerősöknek mit jelentett ez a rendkívüli hír?
– Családunk testén a holokauszt okozta seb gyógyíthatatlanul mély. A borzalmakat semmi sem tompíthatja, de ez a történet egy kis megkönnyebbülést hozott a szívünknek.

A karcagi zsidók története

Történeti adatok szerint Karcagon és a környező településeken a zsidó vallású lakosok 1848-ban kezdtek letelepedni. 1855-ben alakult meg a Karcagi Hitközség. Hosszú évtizedeken keresztül a debreceni és a budapesti mellett a karcagi volt az egyetlen ortodox hitközség. A letelepedés után a zsidóság rövid idő alatt beilleszkedett a város gazdasági és szellemi életébe. Jelentős szerepük volt a kereskedelemben, az iparban és a sport fejlődésében. Mint orvosok, kereskedők, iparosok, a társadalom megbecsült tagjai voltak. A karcagi zsidóság életében meghatározó szerepük volt az iskoláknak. Jól képzett tanítóktól sajátították el a vallás és a műveltség alapjait a diákok. 1944-ben még 778 fő volt a Karcagi Hitközség lélekszáma, ami 1945 után 332 főre csökkent – 446-an mártírhalált haltak. Ma már a zsidóság kis lélekszáma miatt istentiszteletet a nagy ünnepek és megemlékezések alkalmával tartanak Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó, építése óta eredeti funkciójában megmaradt, több mint 110 éves zsinagógájában. (Részlet Herskó Mózes: A karcagi zsidók története c. írásból. Herskó Mózes a karcagi zsidóiskola tanítója volt, majd Izraelben minden elemista az ő könyveiből tanulta a számtant, miután családjával 1950-ben Izraelbe költözött. Ma is úgy emlegetik az oktatási módszerét, hogy a „Herskó-módszer”. Az ő fia Avram Hersko Nobel-díjas orvos.)

Olvasson tovább: