Kereső toggle

Hitchcock - A félelem nagymestere

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén lett volna 115 éves Alfred Hitchcock híres filmrendező, forgatókönyvíró, producer, akinek lebilincselően izgalmas filmjeit máig nem feledik a nézők. Több mint 50 ismert alkotást készített hat évtizedes munkássága során, melyek közül a legtöbben ő maga is megjelenik a filmvásznon valamilyen jelentéktelen mellékszerepben. A suspens (feszült izgalomkeltés) és a pszichológiai thriller műfajokban alkalmazott technikák pionírja. Leghíresebb művei: Hátsó ablak (1954), Szédülés (1958), Észak-Északnyugat (1959), Psycho (1960), Madarak (1963).

Hitchcock 1899 augusztusában Leytonstone-ban (ma London része, akkoriban Essexhez tartozott) született, háromgyermekes család legfiatalabb tagjaként. Szülei, William és Emma Jane egy jól menő zöldségkereskedést üzemeltettek. Rendkívül szigorú, ír katolikus családban nevelkedett fel. Ez a tény, valamint a már kisgyermekkorában jelentkező elhízása, amely a magányosságig elszigetelte, egész pályafutását alapjaiban határozta meg. Szülei drasztikus nevelőeszközei repertoárjában olyanok is szerepeltek, mint például „önkéntes” rabosítás: édesapja, elküldte a fiút a rendőrségre egy kis cetlivel, hogy rossz viselkedése miatt zárják fogdába tíz percre. Édesanyja sem kímélte: néha büntetésből órákig az ágya mellett kellett állnia mozdulatlanul. Sosem tudta kimutatni az érzelmeit Hitch iránt, mivel nem ő volt a kedvenc gyereke. Egy alkalommal még a neki szánt karácsonyi ajándékot is elcserélte az utolsó pillanatban a testvéréével. A szülő személyisége később a Psycho című filmben is előkerül, ahol Norman Bates akarnok anyjának jellemét Hitchcock a saját édesanyjáról mintázta.

Az ifjú lelke a kemény vonalas jezsuita középiskolában, a St. Ignatius College-ban sem tudott felszabadulni. A középiskola befejeztével mérnöki tanulmányokat folytatott. Átlagos tanuló volt, ugyanakkor remekül rajzolt. Tizenöt éves kora után, édesapja halálát követően azonban kénytelen volt munkába állni. Műszaki rajzolóként helyezkedett el egy távíró és kábelgyártó cégnél. Elkezdte szerkeszteni a cég belső, dolgozóknak szánt magazinját, amelyben már korán megmutatkoztak írói ambíciói.

A filmvilág iránti érdeklődése ekkortájt kezdődött, kedvelte a mozit és a színházat. 1920-ban sikerült is elhelyezkednie a filmiparban. A Famous Players-Lasky Corpoationben (a híres Zukor Adolf amerikai cégének brit leányvállalatában) kapott munkát: kezdetben némafilmek inzertjeit (feliratait) rajzolta, majd később fordította és írta is őket. Öt év alatt emelkedett fel ebből a pozícióból a produceri magaslatra. Ezalatt egyszerre volt szövegkönyvíró, rendezőasszisztens, vágó és díszlettervező. Sok technikai bravúrt tanult két kedvenc rendezőjétől, Fritz Langtól és David W. Griffith-től. A némafilmek idejében kezdődött karrierje a hangosfilmek korszakában is töretlenül folytatódott.

Első próbálkozása: a Tizenhármas szám című rövidfilm forgatásába huszonhárom éves korában vágott bele, azonban financiális okok miatt sosem fejezte be, ő maga is bevallotta, hogy félresikerült munka. Egy évvel később viszont elkészült első filmje, amelynek rendezését megörökölte egy tartós betegségbe esett producertől, címe: Mindig mondd meg a feleségednek (1923). Két évre rá Németországban és Olaszországban forgatta legelső teljes egészében saját művét. Az egzotikus melodráma (A gyönyörök kertje, 1925) még inkább csak egy amatőr próbálkozás, azonban már magán viseli későbbi stílusjegyeit. A gátlásos, saját maga elfogadásával küzdő fiatalember ez idő tájt ismerkedett meg a rendezőasszisztensként dolgozó Alma Reville-lel, akit nem sokkal később (1926-ban) feleségül vett. Nagy teljesítménynek számított ez a kapcsolat Hitch-nek, ugyanis – elmondása szerint – korábban nem volt dolga még nőkkel, és egy korty alkoholt sem ivott. Felesége vágóként és forgatókönyvíróként közreműködött több filmjében. Egyetlen lányuk született házasságkötésük után két évvel, Patricia, aki később feltűnik filmjeiben is.

Az 1926-os év meghozta a sikert a munka terén is, A titokzatos lakó című mű már igazi Hitchcock-film, témáját tekintve bűnügyi jellegű. Itt találkozunk már a tipikusan általa kifejlesztett kellékekkel és fordulatokkal. Ebben használja először az ő nevéhez fűződő storyboardot, (rajzos forgatókönyv) amely technikát utána minden rendezésnél alkalmazza. A forgatókönyvet beszámozott részekre bontja, amelyet aprólékosan kidolgoz, a tervezet hátoldalán felsorolja a kellékeket, díszletet. A filmezés eredetisége, bravúros felvételei előrevetítik későbbi sikereit: a hatás fokozása érdekében például üvegpadlót használnak, így az alsó szomszédtól követheti a színész lépéseit. Köztudott volt, hogy Hitch nem kedvelte a rendőröket, amelyhez jócskán hozzájárult a gyermekkorában otthon tapasztalt spártai szigor. Filmjei-ben a néző gyakran hajlamos a rendőr helyett a bűnössel azonosulni. Ebben a történetben például a tettesnek hitt személyről a végén kiderül, hogy nem követett el semmit, a rendőrség gyanúja alaptalan, a közönség pedig boldog, hogy a főhősről, aki nem mellesleg egy ünnepelt színész volt (Ivor Novello), bebizonyosodik, hogy ártatlan. A filmben először láthatjuk magát a rendezőt, úgy nevezett cameo jelenetben, azaz Hitchcock épp csak feltűnik egy rövid statisztaszerepben. A húszas évek második felében, négy év alatt összesen nyolc némafilmet készített el.

Angliában folytatott munkásságát a hangosfilmek korszakában jórészt a kri-mik és kémtörténetek  jelentették. A Zsarolás (1929) átmenet a némafilmek világából a hangosfilmek felé. A filmnek mindkét változata elkészült, de végül az első angol hangosfilmként írta be magát a brit mozi történetébe. A történetben a főhősnő önvédelemből megöl egy festőt, aki erőszakkal próbálta őt elcsábítani, ugyanakkor a rendőr, akit felkérnek a nyomozásra, történetesen az elkövető vőlegénye, ezért igyekszik őt megvédeni a leleplezéstől. S bár megmenekülnek, de a szörnyű titok terhét magukkal kell cipelniük egész életükben. A bájos német–cseh Anny Ondraé lett a főszerep – ám a színésznő erős akcentusa miatt kénytelenek voltak szinkronizálni a hangját.

Hitchcock találmányaként tartják számon az úgynevezett suspense eszközét. Ezt elsőként a Szabotázs (1936) című filmjében alkalmazta, mellyel erőteljes hatást ért el. Már a téma is rendkívül újszerű: az egyik szereplőnek egy csomagot kell eljuttatnia a célba, azonban csak a nézők tudják, hogy az bombát tartalmaz, amely ha nem érkezik meg időben, felrobban. Igy az egész epizódon át együtt izgulhatunk a küldetést végző személlyel, anélkül hogy neki tudomása lenne róla.

A „nemzetközi helyzet fokozódása” a harmincas években hatással volt munkásságára. Sok izgalmas kémtörténet készült ekkor, melyek közül az 1935-ben készült 39 lépcsőfokkal nagy elismerésre tett szert. 1938-ban egyetlen kis stúdió műtermében forgatják le az Angliá-ban legnagyobb kasszasikerű Londoni randevút. Ekkor figyelt fel az angol tehetségre Hollywood is, így a rendező 1939-ben az USA-ba költözik.

Első hollywoodi filmje a Manderley-ház asszonya (1940) a misztikum határát súrolja, mellyel belépett az amerikai köztudatba. A negyvenes években készült a Mentőcsónak (1944) című thriller, amely egy metaforára épül és a második világháború ihlette. Egy német tengeralattjáró által megsemmisített teherhajó utasai hánykolódnak a habok közt. A csónak a világot jelképezi, a hajótöröttek közt pedig felbukkan egy náci túlélő is, aki irányítása alá akarja vonni az egész csónakot, akárcsak Hitler a világot. Több nagy sikerű filmet kedvenc női színészével, Ingrid Bergmannal a főszerepben készített el. Ezek közé tartozik az Elbűvölve (1945), amely főként Salvador Dali szürrealista festő által tervezett álomjelenetek miatt híresült el. Az 1948-ban készült Kötél igazi mestermű nem csak az alkalmazott vágástechnika, de az egész történetben jelen lévő suspense miatt is.

A filmes az ötvenes években ér pályája csúcsára, a Hátsó ablak (1954), Szédülés (1958), Észak-Északnyugat (1959) című filmekkel. Ezeknél már alkalmazta a ma már operatőri-alapokhoz tartozó rázoomolás és visszafahrtolás (kamera mozog a tárgytól távolodva) kombinációját, mellyel a perspektíva drámai változását érte el, érzékeltetve a például szereplőjének tériszonyát.

Műhelyéből két, máig emlegetett film is kikerül a hatvanas évek első felében: a Psycho (1960) és a Madarak (1963).

A Psycho tele van csavarokkal. Megjelenésekor Hitchcock megtiltotta, hogy a későket beengedjék a vetítésre, ugyanis akkor már nem ugyanazt a hatást érné el a film. A híres zuhanyjelenetet hét napon át vették fel, melyhez 70 kameraállást alkalmaztak. A másik nagy filmtörténeti klasszikusban, a Madarakban, Tippi Hedren színésznő játszotta a főszerepet, akivel ellentmondásos volt a rendező kapcsolata, és akiből Hitch Grace Kelly-t szeretett volna faragni, ám sosem lett belőle sztár. A film egy kellemes történetként indul, azonban kőkemény akciófilmé változik a megdöbbentő végkifejletig. Hitchcock 350 vizuális trükköt vetett be a forgatás során, amely rekordnak számított a maga idejében, és a legtöbb ötlet még ma is megállja a helyét. (Állítólag a madarak támadását a színészek valóban életük elleni merényletként élték meg, riadalmuk nem megjátszott volt.)

Jóllehet ötször is jelölték a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra (Manderley-ház asszonya, Mentőcsónak, Elbűvölve, Hátsó ablak, Psycho), egyszer sem vihette haza a szobrocskát. Végül 1968-ban életműdíjjal jutalmazták. 1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, így a legendás filmrendezőre „Sir Alfred Hitchcock”-ként emlékezhet máig a nagyérdemű.

Olvasson tovább: