Kereső toggle

A romantikus zongoravirtuóz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Rendkívüli emlékezőtehetségéről ódákat zengtek, nyolc nyelven beszélt folyékonyan, kivételes belső zenei hallásának köszönhetően pedig gyakorlás nélkül, kapásból le tudott játszani nehéz zongoradarabokat is. Mindezen ritka adottságai és szenvedélyes játéka miatt Rubinstein a huszadik század egyik legünnepeltebb művésze volt. Izraelben kereken negyven éve, 1974 óta rendezik meg a nevét viselő zongoraversenyt.

Arthur Rubinstein 1887. január 28-án látta meg a napvilágot a lengyelországi Łódźban egy lengyel–zsidó kereskedőcsalád hetedik gyermekeként. Hároméves korában kezdett el zongorázni tanulni, ám hamar megmutatkozott zsenialitása. Hét-évesen már Mozartot, Schubertet, Mendelssohnt játszott szülővárosában egy jótékonysági koncerten. Tízévesen anyja meghallgatásra vitte a híres magyar származású hegedűművészhez, Joachim Józsefhez, aki innentől fogva személyesen felügyelte zenei oktatását. Rubinstein ezután Berlinbe költözött, ahol zongoratanára Karl Heinrich Barth lett, aki az akkori szigorú germán módszerekkel tanította. Mindössze hároméves képzés után, 1900-ban már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, a kritikusok csodálkoztak is fiatal kora ellenére kiemelkedő teljesítményén, és így írtak róla: „Nem úgy játszott, mint egy csodagyerek, hanem mint egy érett, felnőtt zenész.”

1904-ben Párizsba költözött, igazából itt indult be karrierje. 1906-ban már New Yorkban debütált a Carnegie Hallban, igaz, ott hűvösen fogadták, de azt követően turnézott még Ausztriában, Olaszországban és Oroszországban is. A hetvenöt állomásos koncertkörút befejeztével visszaköltözött Párizsba, és a nyilvános szerepléstől négy évig tartózkodott. E viharos idő alatt  kétségbeesetten, szegényes körülmények között élt, üldözték a hitelezők, már kilakoltatással is fenyegették, ezért megkísérelte még az öngyilkosságot is, amiről később így vallott: „úgy éreztem, akkor a sikertelen próbálkozás után »újjászülettem«, és elkezdtem igazán élvezni, értékelni az életet”. Ez után folyamatosan gyakorolt, és összebarátkozott a karmester Szergej Kuszevickijjel és a zeneszerző Igor Sztravinszkijjel.

Rubinstein 1914-ben, az első világháború idején elhagyta Párizst, és Spanyolországba költözött. Ez az időszak nagy fordulópont volt az életében, érettebb lett, a spanyol nép pedig lelkesen ünnepelte koncertjeit. Kedvükért megtanult spanyolul is, és a spanyol zeneszerzők, úgymint Manuel de Falla, Isaac Albéniz és Enrique Granados műveit kezdte sorra játszani. Szenvedélyes játékával hívta fel magára a közönség figyelmét. Heitor Villa-Lobos személy szerint neki ajánlotta Rudepoéma nevű szerzeményét, amely egyike a legnehezebb zongoradaraboknak. Spanyolország után Dél-Amerikában koncertezett, ahol hasonló örömmel fogadták. Ezek az előadások adtak számára kellő bátorítást és anyagi előrelépést, hogy visszatérjen Európába.

Romantikus zongoristaként lett igazából széles körben ismert, saját bevallása szerint is szívből játszott, játékával érzelmeket akart kifejezni. Nemzetközi hírneve gyorsan nőtt, Párizsban aztán barátai, Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági életbe, hedonista életet élt. 1932-ben, negyvenöt évesen Londonban feleségül vette a híres lengyel karmester, Emil Młynarski lányát, Aniela „Nela” Młynarskát, a huszonnégy éves balerinát, akivel első gyermekük születése után vidékre költöztek, ahol Rubinstein négy évre elvonult a nyilvános szerepléstől, viszont napi tizenkét-tizenhat órát gyakorolt.

1937-ben aztán újult erővel visszatért a New York-i Carnegie Hallba. Már több mint harminc év telt el első itteni fellépése óta, de ezúttal úgy üdvözölték, mint egy zsenit. Virtuóz érzékkel nyúlt számos zeneszerző, Brahms, Liszt, Mozart, Ravel vagy épp Debussy műveihez. Új életet lehelt a romantikus repertoárba, főként Chopin műveinek újfajta, mélyebb értelmezésével, akinek teljes életművét lemezre is vették vele, az Etűdök kivételével. Számos filmben is megcsillantotta zongoratudását, köztük például a Katharine Hepburn főszereplésével készült Song of Love-ban. Kiváló partner volt a kamarazenében is, olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Jascha Heifetz, Henryk Szeryng, Pablo Casals, Grigorij Pjatyigorszkij vagy a Guarneri Vonósnégyes.

A második világháború idején a náci üldözés miatt családját Los Angelesbe telepítette át, ám Łódźban maradt családtagjait hiába próbálta kimenekíteni, nem járt sikerrel, valamennyien a holokauszt áldozatai lettek. Így nem meglepő, hogy Rubinstein a világháború után hosszú évekig megtagadta a fellépést Németországban, koncertjeivel pedig főként Izraelt támogatta. Bár 1946-ban amerikai állampolgárságot kapott, és volt rezidenciája Kaliforniában és New Yorkban is, élete nagy részét Európában töltötte, főleg Párizsban és Genfben. 

Sajnálatos módon az 1970-es években látása romlani kezdett, azonban ez sem vette el kedvét a további szerepléstől. Bejárta a világot, teljesen megvakulva is oktatott, előadásokat tartott. Nyolcvankilenc éves korában, 1976 májusában adta utolsó koncertjét a londoni Wigmore Hallban, ahol legelőször közel hetven évvel azelőtt játszott. Emlékiratai alapján egyszer César Franck Szimfonikus Variációk című darabját a koncertre utazva fejben tanulta meg a vonaton, és magán a koncerten játszotta le először zongorán. Ezt a képességét gyakran tesztelték Rubinstein barátai, akik véletlenszerűen kiválasztottak egy kottaszámot, és megkérték, hogy játssza le emlékezetből.

Nem lenne teljes a kép a személyéről, ha nem említenénk meg azt, hogy egész életében nőcsábász, bonviván hírében állt, aki saját magáról így nyilatkozott egy ízben: „Azt mondják rólam, hogy amikor fiatal voltam, az időmet egyenlőképpen töltötte ki a bor, a nők és a dal. Ezt kategorikusan tagadom. Kilencven százalékban csak a nők töltötték ki.” Kilencvenéves korában el is hagyta feleségét egy harminchárom éves nő kedvéért.

Kilencvenöt évesen, 1982. december 20-án hunyt el genfi otthonában. Egy róla elnevezett, Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el. Olyan híres kitüntetéseket kapott, mint a francia Becsületrend vagy az amerikai Szabadság Elnöki Medálja. Szülővárosában emlékművet is állítottak neki a Piotrkowską utcában, ahol Rubinstein élt, a helyi múzeumban pedig a kezeiről készített szobor látható üvegvitrinben. Élete végéig tartó elkötelezettsége, szeretete a zene iránt, valamint nyitottsága az intenzív tanulásra, a gyakorlásra továbbra is példaértékű inspirációt ad a klasszikus zene szerelmeseinek szerte a világon.

Olvasson tovább: