hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellentmondásos örökség
Elhunyt a TBN alapítója, Paul Crouch

2013. 12. 19.
Az amerikai Trinity Broadcasting Network (TBN) nevű tévé­csatorna idén negyvenéves. Mára a világ legnagyobb  keresztény műsorszórójaként és Amerika legnézettebb vallá­si csatornájaként tartják szá­mon. Alapítója, a hetvenkilenc éves Paul Crouch a napokban hunyt el. A megjelent nekrológok ugyan elismerik az evangélium terjesztésében elért érdemeit, mégis szinte mindegyik megemlíti, hogy Crouch meglehetősen ellentmondásos örökséget hagy maga után.

Paul és felesége, Janice Crouch 1973-ban alapították meg a csatornát, hogy a szekuláris médiának mintegy ellenpontjaként huszonnégy órában keresztény programokat sugározzanak. A szerény kezdetből az evangéliumi kereszténység enciklopédiája szerint „az evangéliumi kereszténység legsikeresebb és legmesszebb ható média­vállalata” kerekedett ki. A TBN ugyan­akkor nem az első keresztény csatorna volt: Pat Robertson már korábban létrehozta a Christian Broadcast Networköt (CBN), ám a TBN később minden riválisát túlszárnyalta ambiciózus terveivel.

A Crouch házaspár szellemi gyökerei az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) nevű pünkösdi közösséghez köthetők: Paul szülei misszionáriusok voltak; apja, két nagybátyja és egy nagynénje jelen voltak az Assemblies of God alapító ülésén 1914-ben. Felesége, Janice szintén a közösség egyik volt prominens lelkészének a lánya. A TBN első vendégei is ebből a körből kerültek ki.

Paul Franklin Crouch 1934-ben született Missouri államban. Kora gyermekkorát Egyiptomban töltötte, ahol szülei misszionáriusként szolgáltak. Mivel apja hétéves korában meghalt, édesanyjának szűkös bevételből kellett fenntartania a családot. „Az, hogy felkapcsoltuk-e este a villanyt, néha attól függött, hogy volt-e tisztességes ennivalónk az asztalon” – nyilatkozta Crouch 1989-ben. A rádiózás már tizenöt éves korában felkeltette Paul érdeklődését, majd később, amikor a Missouri állambeli Central Bible College-ra járt, már ő maga hozott létre egy rádiós klubot a főiskolai campuson. Elmondása szerint ekkor vált világossá számára, hogy „ez a rádiónak nevezett elektromos berendezés, illetve a televízió lesz az eszköz arra, hogy tömegesen terjeszthessük az evangéliumot”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!