Kereső toggle

Van Gogh a Cityben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A digitális technológia és a 19. század végi művészet házasítására Budapest egyik ütőerén, a Váci utcában látunk érdekes példát. A sok országot bejárt Van Gogh Alive multimédiás kiállítás a tragikus sorsú festő utolsó évtizedének történéseit és alkotásait mutatja be háttérzenékkel, mozgóképes betétekkel, falra és földre írt szövegrészletekkel.

Azt gondolnánk, hogy a festészet – különösen az „izmusok” óta – amolyan igazi rétegdolog, főként a sznobok és legfeljebb néhány elborult bölcsész játszótere. Pedig nem. A színek és formák, de legfőképp mégis a színek keltette különös hangulatok és hatások most is elérnek hozzánk – amennyiben megfelelően tálalják elénk a mai zajos és rohanó világban, ahol kevés az idő, és hát még kevesebb a türelem, színes vásznak előtt a múzeumban ácsorogni és hosszan mélázva szemrevételezni.

Az év végéig Budapesten látható különleges tárlat, a Vincent van Gogh utolsó tíz évét és műveit egységben értelmező kiállítás, egy multivitamin-tablettához hasonlóan felerősíti a befogadási-emésztési folyamatot a laikus nézőben is. Teszi ezt három nagy, üres és sötét teremben, ahol a falakra óriásira felnagyított, tűéles képek vetülnek koncertzenei minőségű (surround hangtechnika) zenék kíséretében. Időnként mozgóképeket is látunk a padlón megjelenítve, két egymást követő kép között hidat alkotva, így tehát hamar megértjük, hogy talán nem is kiállításon, inkább előadáson vagyunk, ahol a valaha élt, igen tehetséges, Vincent nevű holland fiatalember drámáját adják színesben és széles vásznakon.

Ez a protestáns lelkészcsaládba született, kezdetben istenkereső fiú nem akart mást, mint szolgálni és elsősorban a nyomorultakon segíteni. Aztán festeni kezdett. Eközben mindenféle hatások (impressziók) érték, leutazott a francia délre, találkozott híres korabeli festőkkel, Gauguinnel például, akivel együtt alkotott, és akire borotvával támadt rá, majd – talán saját indulatától zavarodottan – megcsonkította magát (ismert módon a fülétől vált meg). Úgy tűnik, valahol az útkeresés és az önkifejezés közben megbomlott a lelke és vele egyre inkább az elméje is, kezelték hát elmegyógyintézetben – innen is származnak rajzai, sőt orvosa, doktor Gachet portréját is megfestette, ez a kép aztán száz év múlva, már a mi időnkben egy elképzelni is nehéz összegért (több mint nyolcvanmillió amerikai dollárért!) cserélt gazdát – miközben maga Van Gogh mindössze egy képét tudta eladni életében… ez is a dráma része persze.

Ön- és közveszélyes lecsúszását és távolodását a hétköznapi boldogságoktól űzött gyorsasággal készített festmények és grafikák kísérik útjelzőként, mi meg (utólagos megfigyelők) szemléljük mindezt, hol metsző vonatfüttyel, hol falra-földre írt napló- és levélrészletekkel fűszerezve. Utóbbiakat főként Theónak, az öccsének címezte, aki a vágyott és soha el nem ért normális családi élet valódiságát élte Vincent szeme láttára, de nem az ő számára. Azt sajnos eltékozolta valahol…

Olvasson tovább: