hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jótól jót tanulni
Díj a sporttehetségek gondozásában nyújtott munkásságért

2013. 11. 07.
Ez a latin közmondás a névadója annak a 2013-ban alapított Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért díjnak, amelyet a tehetséggondozásban nyújtott sokéves és kiemelkedő munkásságukért ítéltek oda magyarországi és határon túli pedagógusoknak. A kitüntetettek között volt Aszalós Szilvia, a Bornemisza Péter Gimnázium testnevelő tanára, a SZPA FC tornaszakosztály edzője is.

Hogyan lettél sportolóból edző?

– A kalocsai általános iskolában természetes volt, hogy sportolok, és ötödik osztályos koromban jött egy új testnevelő tanár, aki tornát kezdett tanítani, onnantól kezdve az volt a kérdés: hogyhogy eddig ez kimaradt? A nagypapám elég jó tornász volt, otthon legalábbis mindig a konyhaasztal szélén csinálta a támaszmérleget. Szegeden a gimnáziumból már tudatosan mentem a főiskolára biológia-testnevelés szakra, mert ott edzőképzés is folyt, ott szereztem először képesítést. Azóta is folyamatosan tanulok, fejlesztem magam, legutóbb egy külföldi edzőtáborban.

2005-ben alakult meg a SZPA FC tornaszakosztálya, és ma már nemzetközi porondon versenyeztek. Hogy sikerült nulláról idáig „feltornázni’’ magatokat?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!