Kereső toggle

Harcolni egy életen át

Aung Szan Szú Csí, Burma hőse Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptember 13-án Magyarországra érkezett Aung Szan Szú Csí, a Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezető. Kövér László meghívását elfogadva, a képviselő asszony azzal a céllal látogatott hazánkba, hogy tanuljon a demokratikus átmenet magyarországi példájából. A politikusasszonyt fogadta Áder János köztársasági elnök is.

Aung Szan Szú Csí 1945. június 19-én született a burmai (mianmari) Rangun (Yangon) városában. Édesapja Aung Szan, Burma történetének egyik legnagyobb tisztelettel övezett hőse, politikai és diplomáciai munkásságával elérte népének függetlenedését a brit Koronától. Az ország függetlenségét azonban nem érhette meg, 1947 júliusában merénylet áldozatává vált.

A mindössze két éves Szút és két fivérét az (indiai, majd nepáli nagykövet) édesanyjának egyedül kellett nevelnie. Anyja munkájának köszönhetően multikulturális környezetben nevelkedett, majd 1969-ben Oxfordban szerzett filozófiai, politológiai és közgazdaságtani tanulmányokból diplomát.

Három évig az ENSZ-ben dolgozott, ahol megismerkedett későbbi férjével, dr. Michael Arisszel, a tibeti kultúra angol származású kutatójával.

1988-ban váratlanul vissza kellett térnie hazájába, Burmába, hogy súlyosan megbetegedett édesanyját ápolhassa. Ez idő tájt azonban heves lázadások törtek ki az országban, hogy az aktuálisan regnáló kommunista kormány uralmát megdöntsék, és a lemondásra kényszerülő Ne Win diktátor helyén támadt politikai űrt betöltsék. A demokratikus forradalom vezetői felkérték Szú Csít, mint nemzeti hősük lányát, hogy tartson rövid beszédet a mozgalmuk mellett. Szónoklata olyan hatásos volt, hogy rögtön a felkelés élére állították, és vezérletével megalakították a Nemzeti Szövetség a Demokráciáért (NLD) pártot, amely végül elsöprő győzelmet aratott (több mint 80 százalékos többséget szerzett a parlamentben) az 1990-es általános választásokon, amelyet a hatalmat „átmenetileg” átvevő burmai hadsereg írt ki. A választási eredményt a katonai junta vezére, Saw Maung azonban semmisnek nyilvánította, és Szút az NLD többi vezetőjével együtt őrizetbe vette. 1991-ben elnyerte a Nobel-békedíjat az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért. A díjat fiai, Alexander és Kim vették át az ünnepélyen. Az első letartóztatását követő huszonegy év alatt még két ízben tartóztatta le a katonai kormány, így összesen tizenöt évet kellett házi őrizetben töltenie. Bármikor szabadon engedték volna, hogy Angliába távozzon, azzal a feltétellel, hogy akkor sohasem térhetett volna vissza hazájába. Az asszony kérdés nélkül a hazája mellett döntött, vállalva a házi őrizetet. Elhatározását akkor sem adta fel, amikor férjénél rákos daganatot diagnosztizáltak, pedig a kormány felkínálta számára, hogy ez esetben visszatérhetne hazájába férje ápolását követően. Szú Csí, férjével összhangban, nem hitt a kormány ígéretének, és nem vállalta azt a kockázatot, hogy elhagyja szeretett népét.

A fogsága alatti időt azonban nem töltötte tétlenül: rengeteg filozófiai, politikai és önéletrajzi művet olvasott el, sőt alkalomadtán fizikaórákat vett és zongorázott is, amikor időszakosan enyhítettek a házi őrizetén. A börtönben, kínzások közepette töltött számos hónap azonban annál nagyobb megpróbáltatás elé állította az ellenzéki vezetőnőt.

A szabadlábon töltött évek sem voltak felhőtlenek. 1996-ban a politikus asszonyt a kormány által (fejenként fél dollárnak megfelelő összegért) lefizetett csőcselék vasrudakkal, láncokkal és kövekkel felfegyverkezve megtámadta, miközben autójában utazott kampánykörútja során. Hasonló incidens történt 2003-ban is, a „depayini mészárlásként” elhíresült akcióban, amelyben támogatói közül többen életüket veszítették, s végül a katonai vezetés Szút is letartóztatta, majd háziőrizetbe helyezte.

Szú Csí a fogságban töltött kegyetlen éveket országa helyzetéhez hasonlította. Népe immár fél évszázad óta különböző elnyomó diktatúrák börtönében él, egy megfélemlített és teljesen izolált társadalomban. 2010. november 13-án viszont egy váratlan fordulatnak köszönhetően szabadlábra helyezte a diktatúra vezetője. Máig sem tisztázott, hogy ez a Nyugat politikai nyomásának, a diktátor reformkísérletének vagy Kína növekvő befolyásának köszönhető-e. A politikus asszony szerint elsősorban Kína erőszakos gazdasági és politikai terjeszkedése az, amely jobb belátásra bírta az ország vezetőit. Ugyanis egy teljes mértékben katonai vezetésű ország nem elég erős ahhoz, hogy függetlenedni tudjon Kínától; ezért szükség volt olyan reformokra, amelyek képesek megteremteni egy fejlett piacgazdaság alapjait. A modern piacgazdaság létrejöttének azonban elengedhetetlen előfeltétele egy minimális szintű demokratizálódás, amely felé az első lépést az ő szabadon engedésével tették meg. Szerinte így érthető meg az a látszólagos paradoxon, hogy egy, a hatalmába görcsösen kapaszkodó kormány miért nyit mégis a demokratikus változások felé. Hasonló szerepet játszhatott a nyugati országok részéről kieszközölt embargó is, amelynek feloldását a Nobel-békedíjas politikus asszony szabadon engedéséhez kötötték. Akadtak olyan vélemények is, amelyek szerint a kormány azért engedte szabadon a demokratikus ellenzék vezetőjét, mert a hat nappal korábban megrendezésre került (manipulált) választások megnyerése után a diktátor „alkotmányos törvényhozás” útján már kellően bebiztosította a hatalmát.

A 2012-es időközi választásokon a negyvenöt demokratikus úton megválasztható szabad helyből negyvenhármat nyert meg az ismét Szú Csí által vezetett NLD. Ez azonban még mindig eltörpül a több mint hatszáz fővel reprezentált katonai vezérkar mellett, akiket a diktátor juttatott be a parlamentbe. A Nobel-békedíjas asszony azonban bizakodó; úgy érzi, hogy megtették az első nagy lépést a demokratikus átalakulás felé, és előbb-utóbb hasonló lépésekkel el fogja érni Burma állama a teljes demokráciát. Több ellenlábasuk azonban éppen hogy a demokratikus mozgalom elárulásának és a diktatúrával való kiegyezésnek értékeli ezt az eredményt. Szú Csít azonban ez sem bátortalanítja el attól, hogy Burma helyreállítási programját tervezze a jövőbeli rendszerváltás után. Legfontosabb és egyben legnehezebb feladatnak a társadalom gondolkodásmódjának megreformálását tartja, amelyet ő a „szellem igazi forradalmának” nevez. A legátkosabb örökségnek a félelmet tartja, amely mind az elnyomottakat, mind a diktátorokat „megrontja”, és kiöli az emberekből a bizalomra való képességet, amely elengedhetetlen egy egészséges demokráciában. Amíg a félelem uralja az embereket, addig a Burmában jelenlévő súlyos etnikai problémákat sem lehet helyesen kezelni. Burma több mint százharmincöt etnikumnak ad otthont, így a békés együttélés és a demokrácia a történelmi bűnökkel való szembenézés nélkül megvalósíthatatlan a politikus asszony szerint. Szú Csí a demokráciát nem célnak, hanem a jelenlegi egyetlen eszköznek tekinti országa helyreállítására és megújítására. A kérdés szerinte csak az, hogy megtanulnak-e vele helyesen élni, és kellően megbecsülni.

Olvasson tovább: