hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A sarkvidék lovagjai
Brit felfedezők az örök hó fogságában

2012. 11. 29.
Robert Falcon Scott és Ernest Shackleton a brit sarkkutatás legismertebb alakjai, annak ellenére, hogy Scott a norvég Roald Amundsen mögött csak másodikként jutott el a Déli-sarkra, Shackleton pedig el sem érte azt. A sors fintora, hogy éppen száz évvel Scott halálát követően, a Scott-év kellős közepén vált majdnem áldozatává a költségvetési szigornak a brit sarkkutatás.

A 20. század elejére – amikorra Nagy-Britannia elérte birodalmának legnagyobb kiterjedését – a Földön már alig létezett ismeretlen terület. Ám a földrajzi felfedezések történetében oly nagy hagyományokkal rendelkező országban a közvélemény újabbnál újabb eredményeket várt el. Ez irányította a figyelmet az akkor még ismeretlen sarkvidékekre.

A tragikus hős, aki győzni indult

Robert Falcon Scott érdekes módon kapcsolódott be a sarkkutatásba. Egy nyugat-indiai vitorlásverseny győzteseként ismerkedett meg a Királyi Földrajzi Társaság (Royal Geo­­graphical Society) titkárával. E barátságnak köszönhetően kapta meg a felkérést egy délvidéki expedíció vezetésére, melyre 1901 és 1904 között került sor. Bár útja nem sikerült – 800 kilométerrel a cél előtt vissza kellett fordulniuk –, hazatérve hősként ünnepelték. Ennek ellenére támogatókat csak nehezen tudott szerezni újabb útjához. Céljának mindent alárendelt: feláldozta vagyonát, adósságokba verte magát, hogy előteremtse a szükséges összeget. Scott elszántságát mutatta, hogy nem sokkal házasságkötése után, 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!