„Én vagyok saját magam legnagyobb ellensége" - jelentette ki egy tíz évvel ezelőtt készült interjúban Whitney Houston, aki többször is őszintén beszélt saját démonjaival vívott harcáról, amelyben múlt héten tragikus körülmények között tette le a fegyvert. Minden idők legtöbbet díjazott popikonja 48 évesen a szórakoztatóipar olyan áldozatai közé iratkozott fel, mint Elvis Presley, Michael Jackson vagy Amy Winehouse.
A történet drámaiságát csak fokozza, hogy - mint ahogy sokan mások (erről lásd keretes írásunkat) - Whitney Houston is erős keresztény gyökerekkel bírt, mi több, sokan újjászületett hívőként tartották számon. Annyi bizonyos, hogy pályafutása a New Jersey-i baptista gyülekezetben indult, ahol már tizenegy évesen szólóénekesként kápráztatta el a közösséget. Halála kapcsán most többen is visszaemlékeztek Houston „gyönyörű, inspirált" személyiségére. „Imádott énekelni, és mindig nagyon vidám volt" - nyilatkozta az egyik gyülekezeti tag. Whitney az anyatejjel szívta magába a zenét: édesanyja, Cissy Houston és unokatestvére, Dionne Warwick gospelénekesként váltak ismertté, keresztanyja pedig a legendás Aretha Franklin volt.
Houston háromoktávos hangterjedelme hatalmas energiával párosult. A legbonyolultabb zenei darabot is erőfeszítés nélkül tudta elénekelni. Jó példa volt erre az 1991-es fellépése a Super Bowlon, ahol az amerikai himnuszt énekelte elemi erővel. Egy másfél oktávos dal a legtöbb énekesnek egy hegymászással ér fel, de Whitney egyszerűen mosolyogva énekelte, mintha csak beszélgetne.
A karriertörténethez azonban az is hozzátartozik, hogy a gyülekezet mellett 15 évesen már édesanyját kísérte különféle éjszakai klubokba, ahol hozzá hasonlóan ő is vokalistaként lépett fel. (Whitney egy interjúban ennek ellenére azt mondta, hogy „anyám nem akarta, hogy a szórakoztatóiparban kössek ki, nagyon aggódott értem, mert nagyon jól tudta, miről szól a híres emberek játéka".) Csinos alkata miatt a divatszakma is felfigyelt rá, így 17 évesen - fekete lányként - már keresett modell volt, és miután mentora, Clive Davis „felfedezte", énekesnői karrierje is berobbant.
1985-ben megjelent első lemeze minden idők legsikeresebb debütáló női lemeze lett. Három évtizedes pályafutása során pedig több mint 170 millió darab fogyott el az albumjaiból. Összesen 415 díjat kapott (ez Guinness-rekordnak számít), köztük van 2 Emmy, 6 Grammy, 38 Billboard Music Awards és 22 American Music Awards. Groteszk, bár nem meglepő módon halálát követően tömegek töltötték le az internetes áruházakból egykori slágereit, mint például az I Will Always Love You-t, vagy az I'm Every Women-t. Houston több filmben is szerepelt, köztük a legsikeresebb az 1992-ben forgatott Több mint testőr című mozi volt, amelynek a filmzenéje az év albuma lett. A Kinek a papné című film zenéjét tartalmazó albuma pedig minden idők legnagyobb példányszámban értékesített gospellemeze volt. Whitney a kilencvenes évek közepéig volt a csúcson, személyét az amerikai középosztályhoz tartozó anyukák előszeretettel állították példaként lányaik elé.
A lejtmenet egyik előzménye volt, hogy 1992-ben az énekesnő összeházasodott a rosszhírű Bobby Brown rapperrel, aki mellett rászokott a drogokra, a házasságot pedig állandó veszekedések, sőt verekedések jellemezték. Ismerői szerint azonban az énekesnő a színfalak mögött már korábban sem volt szende kislány. Mindenestre a 14 évig tartó frigy során férje nem segített neki megküzdeni saját démonjaival, inkább taszított rajta még egyet.
Whitneynek - két vetélése mellett - ebből a házasságból született Bobbi Kristina nevű lánya, ez azonban életmódjában nem hozott gyökeres fordulatot. „A drog legyőzte az álmait, a szeretetet és az anyaság örömét" - nyilatkozta róla szomorúan kanadai pályatársa, Celine Dion.
„Bobby maga volt a drog számomra, semmit nem tettem nélküle" - árulta el 2009-ben Oprah Winfreynek adott interjújában, amelyben azt is bevallotta, hogy marihuánát és crakcet (kokaint) fogyasztott. Mint elmondta, egy alkalommal a drogozás olyan szintre jutott, hogy anyja ment el otthonukba egy bírósági végzéssel, hogy rendőri segítséggel vitesse lányát rehabilitációs intézetbe. „Anyám azt mondta, hogy sem a világ, sem a Sátán miatt nem veszítelek el. Vagy megteszed te vagy én, de elmész a tévébe és elmondod, hogy visszavonulsz. Vissza akarlak hozni, újra látni akarom a fényt a szemedben" - emlékezett vissza Houston, hozzátéve, hogy újra szeretné kezdeni karrierjét, mert „vissza kell szereznem az örömöt".
„Én vagyok saját magam legnagyobb ellensége" - vallotta egy másik interjúban Houston, aki több rehabilitáción is részt vett, hogy függőségeit kezeltesse. Emellett gyökereiről sem feledkezett meg teljesen. Kereste a keresztények társaságát, jó barátságot ápolt CeCe Winans híres gospelénekesnővel, aki lánya keresztanyja is volt. Az újjászületett keresztények pedig (főleg a fekete közösségek) folyamatosan közbenjártak „zaklatott lelkéért", és amikor látták, hogy hosszabb-rövidebb időt tölt el keresztények társaságában, vagy a szokásosnál több gospelt énekel, már kezdtek örülni. Különösen, amikor 2003-ban Whitney Izraelben járt, és megkeresztelkedett a Jordán folyóban. Az út nagyon nagy hatással volt rá, mint nyilatkozta: „Még soha, egyetlen más országban sem éreztem így magam. Mintha otthon lennék, csodálatos."
Élete azonban nem jött egyenesbe. Néhány évvel később kimondott válása után párkapcsolataiban továbbra sem volt sikeres. A nála jóval fiatalabb - pornóbotrányáról elhíresült - Ray J rapénekessel élt se-veled-se-nélküled kapcsolatban.
Tavaly - egy újabb rehabilitációt követően - ismét felcsillant a remény, hogy Whitney Houston élete egyenesbe jön. A Sparkle című filmben nyújtott alakításával a közönség figyelmét is magára irányítva enyhíthetett volna súlyosnak mondott anyagi gondjain. A hamarosan mozikba kerülő filmben egyébként egy anyát alakít, akinek lánya saját zenekarával kirobbanó sikereket arat, ez azonban rossz hatással van a magánéletére. A népszerű texasi lelkész, T.D. Jakes együtt dolgozott az énekes-színésznővel a forgatáson. Azt állítja, hogy nem látta jelét alkoholos vagy kábítószeres befolyásnak, és Whitney „igazi profi" volt, aki az egész stábot megríkatta, amikor elénekelte a Her Eyes on the Sparrow című gospelhimnuszt.
Az énekesnő tragédiája kapcsán megszólalt Kim Burrell gospelénekes is, aki elmondta, hogy röviddel halála előtt Whitney „nagyon jó hangulatban volt, mint amilyen általában". Mint mondta, ő és Houston 13 éve hetente beszéltek, és előfordult, hogy telefonon keresztül imádkoztak. „Tudta, hogyan kell Istenhez menni. Tudott Istenhez imádkozni" - osztotta meg könnyek között Burrel, hozzátéve, hogy az utolsó hangüzenetben, amit Whitney hagyott a telefonján, a háttérben gospelzene szólt.
A halála előtti utolsó napok is ellentmondásosak. „Nagyon szeretném látni Jézust" - mondta a TMZ magazin értesülései szerint a halála előtti napokban az énekesnő, aki úgy érezte, hogy közel számára a vég. Whitney állítólag nagyon spirituális volt az utolsó napjaiban, sokat beszélt Jézusról, olvasta a Bibliát és zsoltárokat énekelt; órákkal a halála előtt Keresztelő Jánosról és Jézusról beszélgetett.
Ugyanakkor mindez meglehetősen ambivalens volt. Két nappal a tragédia előtt egy elő-Grammy partin vett részt a Los Angeles-i Tru Hollywood nevű klubban, ahol Kelly Price-szal rögtönzött duettet énekelt - szimbolikus módon a pezsgősüvegek durranása közepette éppen a Jesus Loves Me című gospelt adták elő, hatalmas sikerrel. Egyes beszámolók szerint ezt követően az énekesnő sokat ivott, többekkel összeveszett, majd a klubból barátai segítségével távozott hajnalban. A mulatozást péntek este is folytatta, a szombatot pedig regenerálódással akarta tölteni. Ebédet hozatott magának - a hamburger, a pulykás szendvics és a sült krumpli mellé sört és pezsgőt is kért. A halál fürdőzés közben érte: a szervezetében nagy mennyiségű alkoholt, valamint nyugtatót és antidepresszánst találtak, és mivel a tüdejében nem volt víz, a szíve már valószínűleg azelőtt megállt, hogy a feje a víz alá bukott. Érdekes egybeesés, hogy a gyógyszerei egy részét a hírhedt Mickey Fine patikából szerezte be, ahonnan Michael Jacksont is ellátták tablettákkal. A pop királyához hasonlóan egyébként Houston is különböző szerekkel pumpálta fel magát a fellépései előtt.
A tragédia ellenére másnap megtartották a Grammy-díj-átadó ünnepséget - amelyeken korábban Houston annyiszor könyvelhetett el sikereket -, hiszen a kollégák imái és búcsúdalai közepette a shownak folytatódnia kellett.
Houston testőre, Alan Jacobs, aki éveken át dolgozott az énekesnőnek, szomorúan nyilatkozta, hogy nem lepődött meg a történteken. „Tulajdonképpen mindentől meg lehet védeni valakit. Egy dologtól azonban nem: önmagától" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Houston megadta magát a lelkében élő árnyaknak, és hosszú évek alatt elveszítette a kontrollt önmaga felett. Jacobs azt mondta, ő megpróbált segíteni Houstonnak, de férjével, Bobby Brownnal töltött időszaka annyira romboló hatású volt, hogy lehetetlen volt beavatkozni. Az a társaság, amely akkoriban körülvette, magához láncolta és lehúzta Houstont.
„Megrémiszt a showbiznisz" - kommentálta Whitney Houston halálát a már idézett Celine Dion. A kanadai énekesnő hangsúlyozta, ő tudatosan tartja távol magát a partiktól és a kábítószerektől. „Óriási szerencsétlenség, ha a drog vagy rossz emberek, rossz befolyások leuralnak egy embert" - jegyezte meg. (Közreműködött: Zsurkán Mariann, Kocsis Nóra)