Kereső toggle

Ne játssz a pokollal!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A mára már milliókat befolyásoló, nyíltan sátánista black metal műfaja a Venom és a norvég Mayhem zenekar agyszüleménye. Ez utóbbi banda énekesei sorozatosan köztörvényes bűntettek kapcsán kerültek a médiaérdeklődés középpontjába: alapító énekesüket, Oystein Aarsethet basszusgitárosuk, Varg Vikernes meggyilkolta, Sven Erik Kristiansen énekes pszichiátriára került, Per Yngve Ohlin énekes pedig főbe lőtte magát. A kaotikus állapotokba rövid ideig beszálló Kittil Kittilsen a kilencvenes években eltűnt a nyilvánosság elől. A Hetek utánajárt az ő sorsának is, és érdekes fejleményekre bukkant: Kittil Kittilsen 1998-ban keresztény hitre jutott, s teljesen felhagyott a zenéléssel. Azóta az építőiparban tevékenykedik, s öt gyermek, köztük két ikerpár boldog édesapja.

A Mayhem énekesi posztja az elmúlt harminc év távlatából nem igazán tűnik életbiztosításnak. Te hogyan emlékszel vissza a Mayhemben eltöltött időkre?

Én viszonylag rövid ideig voltam a Mayhem tagja 1988-ban. A fő zenekarom akkoriban a Vomit volt. A próbák emlékeimben inkább unalmasként maradtak meg, és nem igazán tudtam beilleszkedni abba az imázsba, amelyet a Mayhem képviselt. Sosem tudtam elég gonosznak tűnni a banda fotóin, így inkább csak mosolyogtam. Ez nem volt túlzottan sikeres dolog, míg végül megbeszéltük a Mayhem tagjaival, hogy mindnyájunknak az lesz a legjobb, ha valaki mást keresnek a helyemre. Akkoriban kezdtem már belefáradni abba, hogy metalt játsszak, mert annyira extrémek voltunk, ahogy ott sikoltoztunk a mikrofonokba, hogy csak kevés ember volt kíváncsi ránk. Nevetségesnek tartottam az arcmaszkolást is (mellesleg mindig is furcsák voltak számomra azok a férfiak, akik sminkelik magukat). Inkább a punkzene irányába fordultam. De a dolgok radikálisan megváltoztak számomra 1992-ben, amikor egy év után visszatértem Koppenhágába. Ott ismét találkoztam Oysteinnel, s ez idő tájban kezdtek a templomgyújtogatások is elindulni Norvégia-szerte. Ő nagyon megörült a találkozásnak, s buzdított, hogy folytassam csak a vomitos éneklésemet. Ám két hét múlva már halott volt... A találkozástól azonban annyira inspirált lettem, hogy felvettem a kapcsolatot a mayhemes Jornnal, és feljátszottunk két black metal lemezt a Kvikksølvguttene formációval. Ekkoriban keveredtem bele nagyon mélyen a black metalba. Olyan intenzíven hallgattam ezeket a dalokat, amennyire csak lehetett. Valami olyasmi kapott el, amit sohasem éreztem azelőtt, s teljesen magával ragadott, hogy ezt a stílust játsszam.

De mégis mi visz bele egy tinédzsert a black metalba? Téged mi vonzott benne igazán?

Amikor az ember meg van keseredve, vagy esetleg tele van belül haraggal, akkor a black metal és más metal műfajok kezdik el betölteni a megsebzett lelket jelentéstartalommal. A világ körülöttünk azt árasztja ránk, hogy az élet üres, mi csak állatoktól származunk. Így nem lehet azon csodálkozni, ha az emberek extrém dolgokat keresnek ahhoz, hogy eltompítsák a félelmeiket. De szerintem Európa spirituális állapota szintén egyik oka mindezeknek. A keresztény szellemi-erkölcsi értékek háttérbe szorultak, míg a rock and roll mozgalom átvette az irányítást a fiatalok életében. És miután generációról generációra építkeznek a különböző, tisztán keresztényellenes rockirányzatok, ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a fiatalok nem viszonyulnak kritikusan ezekhez. A black metal műfaja ezen felül valami izgalmasat, misztikusat is kínál. Kétségbeesett embereknek sokszor kétségbeesett válaszokra van szükségük: egy kis sátánizmus fasizmussal vegyítve, meg egy kis misztikum tiltottal körítve máris vonzó a fiataloknak egy üres és jelentésnélküli világban. A black metal mozgalom azért is volt alternatíva a számomra, mert új zenei megtapasztalásra leltem. Hiszen a nyolcvanas évek végén ez még teljesen új dolog volt, amit mi kezdtünk el játszani. Mint említettem, nem szerettem a make-upot meg ezt az egész sátánosdit, de a zene, az nagyon megragadott.

És mégis hogy sikerült mindebből kiszállni?

Amikor egyre csak a black metalra fókuszáltam, és az egész mögött álló ideológiát elfogadtam, az egész lényem egyre és egyre sötétebbé, negatívabbá vált. Patetikus állapotomban nem értettem, mi történik velem, de azt tisztán láttam, hogy ez a black metal „vízió" és cél valósággá vált a megkínzott lelkem számára. Úgy emlékszem vissza arra az időre, mint egy rémálomra, és elkezdtem mindent elkövetni annak érdekében, hogy soha többé ne kelljen ilyen zenét hallgatnom. Azt, hogy ki tudtam szállni, egyetlen dolognak köszönhetem csupán: egy váratlan megtapasztalásom volt Jézus Krisztussal kapcsolatban. Ugyanis akkoriban nagyon mélyen beágyazódtam a metal műfajába, profi zenész akartam lenni, de ugyanakkor totálisan depressziós voltam, és idegi problémákkal küszködtem. Sosem akartam keresztény lenni, hiszen mindig is utáltam a vallást. De egy bibliaolvasó körben teljesen más megvilágításba került előttem Jézus személye. Egyszer csak ott találtam magam a szeretetének a közepén. És eszem ágában sem volt kilépni többé onnan, hanem teljes szívemmel igent mondtam a hívására, és az egész életemet átadtam Neki. Azonnal kipucoltam a zenei gyűjteményemet, és egy percig sem hezitáltam a black metal darabok fölött.

Szóval akkor már nem is találsz értéket a metalzenében, még az úgynevezett „keresztény" un-black metalban sem?

Nem. Lehet, hogy sokan úgy gondolják, hogy van értéke, de én nem. Szerintem a metálzene destruktív. Meggyőződésem szerint minden mozgalom egy vízióra épül, így a black metal is. És mint tudjuk, mindent a gyümölcseiről lehet megismerni. Ha őszinte szemmel nézzük végig a hard rock zene ötvenéves történetét, azt láthatjuk, hogy ez volt az egyik leghatásosabb fegyver a keresztény és a nyugati civilizációs értékek leépítésében. Ha valaki másként vélekedik erről, nézze csak meg az eredményeket.

És mit üzennél a magyar black/extreme metal rajongóknak?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem tudom, hogy az én személyem vagy az én szavam elég meggyőző lenne-e. De paradox módon a témához leginkább egy másik black metal banda, a Mercyful Fate A Dangerous Meeting című dala passzol leginkább 1984-ből: „Ó, tudniuk kellett volna, hogy ne játszanak a pokol hatalmával / Néhány ember elvétette az útját / Néhány ember elvesztette a gondolkodását..." Erre a dalszövegre mind a mai napig emlékszem. A pokol hatalmával nem szabad játszani!

Olvasson tovább: