2009. június 13-án első ízben ünneplik a magyar kutatók napját. Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője éppen ezen a napon jelentette be találmányát a Szabadalmi Hivatalnál. Ez a magyar szabadalom indította el a létfontosságú vitaminnak a gyógyszerré válását. SzentGyörgyi élete kalandregénybe illő fordulatokban bővelkedett, miközben spártai szigorral végezte tudományos kutatómunkáját. Bár munkájában sikert sikerre halmozott, magánéletében számtalan kudarc érte.
Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre 1893. szeptember 16-án született Budapesten, apja nemesi, anyja híres tudósdinasztia sarja volt. Albertet két fivérével együtt édesanyja, Lenhossék Jozefina nevelte, szülei külön éltek. Az apai nevelést anyai nagybátyja, Lenhossék Mihály, az anatómia neves professzora igyekezett pótolni, főképp szigorral. Albit nem tartotta sokra, lusta és tehetségtelen kölyökként a Lenhossék família szégyenfoltjaként tekintett rá. A kis Albert gyűlölte a könyveket és a tudományt, kisebbrendűségi érzést okozott számára a lehengerlő nagybácsi, valamint testvérei sikere. A gimnáziumban rövidesen három tárgyból is megbuktatták félévkor, köztük kémiából.
Tizenhat éves korában gyökeres fordulat történt, mikor is elhatározta, hogy tudós lesz. Falta a könyveket, a gimnázium utolsó két évét kitűnő eredménnyel zárta, majd elvégezte az orvosi egyetemet. Időközben kitört az első világháború, az éppen kiképzés alatt álló Szent-Györgyit a keleti frontra küldték. Két évet töltött golyózáporban, vitézségi ezüstéremmel is kitüntették, majd a további harcok értelmetlenségét látva saját karját átlőtte, hogy visszakerülhessen a laboratóriumba.
Még tartott a háború, amikor megismerkedett Demény Nellivel, egy államtitkár gyönyörű lányával, akit elvett feleségül. Mindketten nagy sportrajongók voltak. Rövidesen megszületett lányuk, a kis Nelli, majd viszontagságos, éhezéssel és nélkülözésekkel teli évek következtek. Szent-Györgyi trópusi orvosnak is jelentkezett, de az utolsó pillanatban beajánlották egy holland professzor asszisztensének.
A holland nyelvet buzgón kezdte tanulni, ám használata közben kiderült, hogy valójában jiddisül tanult meg egy szélhámostól. Pályája következő állomásain már következetesen készült a nagy életműre. Az élete legnagyobb példaképe, Claude Bernard által felvetett kérdés, a sejtlégzés foglalkoztatta. A biokémia egyik központi problémáját a 31 éves Szent-Györgyi oldotta meg egy „helyes kis cikkel”, melyet a biokémia egyik mérföldkövének tartanak ma is. A tudóst rendkívül foglalkoztatta a gyümölcsök barnulása is, az oxidációt bevallása szerint hamis feltételezéssel, hazardírozva kezdte el kutatni, ám intuitív kutatásának köszönhetően hol a zavarosban vette észre a gondolatébresztő jelenségeket, hol a jelentéktelennek tűnő részletek ragadták meg. Így jutott el az USA-ban töltött egy év alatt egy titokzatos vegyület felfedezéséig, melyet sokáig a mellékvese hormonjának hitt. Kísérletét egyetlen mellékvese-elégtelenségben haldokló kóbor macskán végezte el, melynek során az állat a műtőasztalról leugrott a szer hatására, emiatt kezdetben nem tartották komolynak a felfedezését.
Következtek az angliai évek, melyek boldog békeidők voltak az egész család számára, a tudós itt talált önmagára magán- és közösségi életében egyaránt. Szintén itt szívta magába a csapatmunkát, a közös piknikeket és kirándulásokat, az emberek méltánylását, melyet évek múltán a szegedi egyetemre is importált. A tudományos körökben már csak „Albert anyaga” néven ismert vegyületet sikerült izolálnia, majd hexuronsavnak nevezte el.
1928-ban hazahívták Magyarországra. Szegeden elfogadta a felajánlott professzori állást, és itthon is biciklin közlekedett, akárcsak Angliában. Itt fedezte fel azt is, hogy a hexuronsav valójában a C-vitamin. Ádáz harc kezdődött tudományos körökben, egy amerikai tudóstársa „ellopta” felfedezését, bár egy idő után kiderült, hogy valójában Szent-Györgyi tudtával egy kollegája írta meg a titkot. A publikálás és a szabadalom versenyében végül a magyar tudós győzött, addigra viszont elfogyott a vitamin, és nem tudta folytatni a kísérleteit. Vacsorázás közben jött a kósza ötlet, hogy a paprikát górcső alá vegye. Kiderült, hogy a C-vitamin aranybányája karnyújtásnyira volt tőle mindvégig. 1936-ban jelentette be szabadalmát a C-vitamin előállítására, és 1937-ben munkásságáért Nobel-díjat kapott.
A „Paprika-díj” az egész nemzet győzelmének számított, Szeged paprikaexportja egy év alatt közel ötszörösére emelkedett. Szent-Györgyi időközben felfedezte a P-vitamint is, majd az izomműködés tanulmányozásába kezdett, és az aktimiozin és az ATP szerepét tisztázta pár éven belül.
A kül- és belpolitikai történések a kémcsövektől a kémkedés világába vezették. „Nem én kezdtem el politikával foglalkozni. A politika behatolt az életembe, és amikor könyveket égettek, és üldözték zsidó barátaimat, nekem igent vagy nemet kellett mondanom. Én nemet mondtam” – írta önéletrajzában. Angliában elsajátított demokratikus elvei miatt hamar szembekerült a fasizmussal, a polgári ellenállás vezéralakja lett. Az egyik legfontosabb akció az 1943-as isztambuli titkos tárgyalása volt az angolokkal, ahol a kiugrási kísérletekről esett szó, de a szervezkedés híre eljutott a Gestapóhoz. Hitler Horthyt magához hívatta, és a professzor fejét követelte. Letartóztatás, házi őrizet és bujkálás következett éveken át. Veje és lánya szintén kivették szerepüket az ellenállásból, időnként kihoztak néhány zsidó embert a gettóból. A Szálasi-puccs után Szent-Györgyinek menekülnie kellett, a svéd nagykövetségen bújtatták második feleségével együtt, ahonnan Per Anger svéd nagykövet autójának csomagtartójában csempészte ki őket az éj leple alatt. Később az oroszokkal való tárgyalásokban is aktívan részt vett. 1947 őszén éppen Svájcban síelt, amikor meghallotta Zilahy Lajos írónak, az antifasiszta mozgalom egyik képviselőjének letartóztatását. Megértette, hogy könnyen imperialista ügynöknek minősíthetik őt is, ezért egyből Amerikába menekült, ahol viszont az oroszokkal való kapcsolata miatt gyanakodtak rá, az FBI és a CIA is megfigyelés alatt tartotta sokáig. Wood Hole-ban telepedett le, szinte élete végéig kutatott, kilencvenhárom éves korában költözött el az élők sorából, mindvégig aktív, energikus maradt. Második feleségének halála után még kétszer házasodott, nála ötven évvel fiatalabb nőket vett el. Élete vége felé megkérdezték, hogy mi az, amit másként tett volna, amire azt válaszolta: legalább annyi figyelmet szentelt volna szeretteinek, mint a kutatásainak.
