Kereső toggle

Csatornák császára

Nyolc Oscart vitt el a Gettómilliomos

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hollywood népe az utóbbi években a társadalmi perifériák felé kacsingat. Nem a luxuséletforma feladásáról vagy népkonyhák felállításáról van szó, hanem a kiemelten díjazott filmek témáiról, melyeknek hősei (és néha színészei is) csak hírből ismerik a Sunset Boulevardot, a sztárok utcáját. Az aranyszobrocskákkal most elhalmozott filmben egy indiai utcagyereket emel az ismert televíziós vetélkedő ünnepelt népi hőssé.

A Gettómilliomos megérdemelten tarolt. Szerkezete feszes, sztorija több idősíkon át is követhető, néha lüktetően keleties, máskor teljesen nyugati zenéi pontosan illeszkednek az éppen futó képekhez – ráadásul e pompás összhang épp az utolsó jelenetben ér a csúcsra. A mumbai gettó (egy hatalmas szeméttelep, nézni is fertőzésveszély) mocsarából nemigen vezet út felfelé; legfeljebb egyik bugyorból a másikba lehet átevickélni, éhezésből, prostitúcióból, gyerektolvajlásból a kifejlett gengszterség felé. A címszereplő Jamalt a film elején kínozzák. Víz, pofon és áram faggatja, persze rendőrkéz által, mint az teljesen megszokott ma is a föld számos pontján. Gyötrik, hogy bevallja: csalt a Legyen Ön is milliomos játékban. Hogyan menetelhetne másképp egy „gettókutya” (slumdog) a húszmilliós fődíj felé megállíthatatlanul? Mi se értjük, aztán a fiú elkezd mesélni, és elkezdődik egy ritka szép történet testvériségről és árulásról, rabságról és a gyöngédség utáni vágy hajtóerejéről; amely (e filmnek elhisszük) inkább képes láncot szaggatni, mint azok a mesekönyvbeli proletárok. Esetenként legalább.

Szenvedéstörténet a Gettómilliomos: Jamal, a bátyja, Solim és a szintén árva kislány, Latika szüntelen futása. Előbb a szomszédos koldusnegyed népe tör botokkal és benzines palackokkal az életükre, mert nem hindunak születtek, majd az előbb családias koldusmaffia karmaiból kell szabadulni, ahol ételt és fedelet adnak, de idő múltán (láttunkra!) csonkítják neveltjeiket, hogy az utcán nagyobb szánalmat keltsenek. E gyakorlat több beszámoló szerint is valóságos. A gyerekek, ahogy magukat nevezik, a „három testőr”, vonatok tetején, a szemétkupacokban és az őket verni, majd megrontani kész mocskos felnőttvilágot kivédve életre szóló szövetséget kötnek. Jamal és Latika pedig szemérmes, a mai filmvilágban példátlanul finoman láttatott szerelemre ébred egymás iránt.

A Gettómillomos nyers körkép Indiáról, az ellentétek hazájáról is, amihez képest a mi népünk – töréseivel együtt – joviális és élhető társadalomnak hat. A szennyvíz és szemét mellett toronyházak nőttek, a digitális technológia itt fejleszt, innen működtet és ad el. Példa erre a filmbeli telefonközpont, ahonnan a nyugati világot látják el információkkal, tört angolsággal. A nyomort és az űrkorszakot egy gemkapocs fogja össze: a televízió, persze. Jamalnak az utolsó kérdésnél már kilencvenmillióan szurkolnak. Nézik bádogvárosban, irodaházban és a maffiafőnök plazmáján. Igaz kép ez a különféle osztályokat, nációkat és kultúrköröket ma egybeterelni kész varázsdoboz hatalmáról. A műsorvezető, az ottani „Vágó István” jól látja, hogy a fiúban a lelkes köznép a vágyálmait látja beteljesedni, hisz ő is a gettóból kapaszkodott fel – és nem szeretne követőket.

A roppant izgalmas finálé után a film ügyesen kerüli a társadalmi igazságosztás csapdáját, ezért hiteles végig. De hogyan tudta Jamal minden kérdésre a választ? Maradjon ez része a multiplexben, hétfő délután ritkán megélhető élménynek: a film utáni tapsnak…

Egy csapásra sztár

A tizennyolc éves, indiai származású Dev Patelt, a múlt heti Oscar-átadó nyertes filmjének, a Gettómilliomosnak a főhősét mind a kritikusok, mind a nagyközönség egy szempillantás alatt ünnepelt sztárrá avatta. A Gettómilliomos két kontinens tíz különböző díját kasszírozta be. Erről még Dev hindu vallású szülei sem álmodhattak, amikor kenyai emigránsokként anno a ködös Londoni külvárosban, Harrowban rendezték be közös életüket. Az 1990-es születésű Dev édesanyja, Anita Patel gondozóként, édesapja, Raj Patel informatikusként dolgozik. Dev rendkívül mozgékony gyerek volt, ezért szülei egy kitombolós sportot, a taekwondót választották a tízéves fiú energiáinak levezetésére. Nyolc év kemény munka és trófeasorozat után Dev megszerezte a fekete övet, miközben a 2004-es dublini világbajnokságon bronzérmet is szerzett. „A sport mindig is motivált engem. Amikor aranyat nyersz, akkor csak egy kis ízelítőt kapsz a sikerből, ami annyit tesz: valamit már elértem, keményen megdolgoztam érte.”
„Mivel hiperaktív gyerek voltam, a szüleim azt gondolták, hogy a sport mellett jót fog tenni egy kis színjátszókör is” – emlékszik vissza Dev. Természetesen, mint minden mást, ezt az elfoglaltságot is csúcsra akarta járatni, mindent csakis szenvedéllyel. „Egy nap anyukám meglátott egy hirdetést az újságban, mely szerint az E4 tévécsatorna a Skins című tévésorozathoz szereplőket toboroz. Én másnap érettségiztem, és különben sem akartam elmenni egy kétes kimenetelű válogatásra, ahol alig van rá esély, hogy egy barna fickót alkalmazzanak egy brit tinidrámába. De anyukám megragadott, és elcipelt a felvételire. Magam is meglepődtem, amikor másodszorra is behívtak, végül megkaptam a brit-pakisztáni, a muzulmán értékek és a nyugati kultúra »Horn-fokán« alkohollal, droggal, lányok hajkurászásával vívódó fiú, Anwar Kharral szerepét.” Vizsgamunkájában, a beszláni iskola túszdrámáját feldolgozó színdarabban nyújtott élethű alakítása a közönséget és a vizsgáztatókat is könnyekre fakasztotta. Drámatanára, Niamh Wright szerint „Dev rendkívül tehetséges diák, aki egy pillanat alatt levett a lábamról ösztönös játékával”.
Tavalyelőtt Danny Boyle filmrendező (kis képünkön) nagy gondban volt, amikor több száz meghallgatás után sem találta a megfelelő szereplőt legújabb filmjéhez. Azonban a rendező tizenhét éves Skins-rajongó lánya felhívta apja figyelmét Dev-re, akit a próbafelvételek után ki is választottak a Gettómilliomos Jamal Malik szerepére. Boyle és Patel együtt látogatták a forgatás helyszíneit, ahol Dev alkalmi munkavállalások közben is megfigyelhette kortársainak ínséges életét a mumbai hindu nyomornegyedben. Nemrég egy interjúban kifejtette: „Ezen a területen is sikeres akarok lenni, és azt gondolom, ez a film csak a kezdet: rendkívül szerencsésnek érzem magam.” (Zs. M.)

Olvasson tovább: