hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A nő Neki fogyóeszköz
George Clooney

2007. 06. 06.
Hollywood első számú „sármőre” a minap 350 ezer dollárért – mintegy 65 millió forintért - volt hajlandó megcsókolni egy nőt egy árverésen. A jótékonykodó színész a bevételt az AIDS-kutatás támogatására fordította. A vékonyabb pénztárcájúaknak továbbra is be kell érniük a Madame Tussaud panoptikumában található Clooney viaszbabával: ezzel is gyertyafényes asztalhoz lehet ülni, akciós napokon pedig még a „kezét is megkéri” aktuális vacsorapartnerének.



Fotó: AP

A Vészhelyzet című tévésorozat nőcsábász Ross doktorjaként elhíresült George
Clooney nem tud megszabadulni a „minden nő álma” szerepkörtől. Hiába a
karakteres filmszerepek, az Oscar-díj, a Golden Globe, magánéletében egyszerűen
képtelen megállapodni. Ehelyett inkább a munkába menekül, vagy a darfúri
menekültekért kampányol az ENSZ-ben. Állandó jótékonykodása, illetve a New
Yorki-i ENSZ-palotában tett emlékezetes felszólalása miatt („évek óta népirtás
zajlik az önök szeme előtt”) a Time magazin tavaly a közügyek legmeghatározóbb
szereplői közé választotta.

Az 1961-es születésű Clooney már bőven harmincas éveit taposta, amikor Hollywood
felfedezte magának. A már említett Vészhelyzet előtt csak olyan „dicső”
alkotásokhoz adhatta nevét, mint a Gyilkos paradicsomok visszatérése vagy a
Budapesten forgatott Grizzly II., amely pénzhiány miatt sosem került
bemutatásra. Pedig a feltételek adottak voltak: George apja annak idején,
Kentuckyban saját televíziós műsorát, a The Nick Clooney Show-t vezette. George
nagynénje pedig Rosemary Clooney volt, akit Amerikában híres jazzénekesnőként és
színésznőként ünnepeltek. Nick a fiát és a lányát, Adát már ötéves korában a
kamerák elé állította. Eleinte nem sok sikerrel: George inkább a baseball felé
vette az irányt, és beiratkozott a helyi egyetemre, míg Ada örökre távol maradt
a szakmától, és kétgyermekes könyvelő lett belőle. Clooney épp harmadikos volt,
amikor nagybátyja, José Ferrer (Rosemary férje) egy lóverseny témájú filmet
forgatott, amelyben unokaöccsét is szerephez juttatta.

A fiú otthagyta az egyetemet, és a forgatás után is Los Angelesben maradt.
Néhány évet dohányvágással és cipőárusítással kellett ugyan töltenie, de ami
késett, nem múlott.

Már tíz éve játszott különféle tévésorozatokban, amikor Quentin Tarantino
szerepet ajánlott neki egy sajátos vámpírhorrorban, az Alkonyattól pirkadatig
című filmben. Innen már zsinórban jöttek a ma is felvállalható alkotások.
Clooney több műfajban is kipróbálta magát, az akciófilmektől (Peacemaker), a
romantikus vígjátékokon (Szép kis nap) át a mély jellemábrázolásokig (Syriana).
Persze néha ő is mellé lőtt (Batman és Robin), vagy éppen „hagyományt”
teremtett, mint az Ocean-sorozat (az Ocean Thirteen éppen most került a magyar
mozikba).

Clooney pályafutását azonban megannyi összetört női szív is kíséri, hiszen az
elmúlt évtizedekben hihetetlen méretű „skalpgyűjteményre” tett szert a sztár. A
nők saját bevallásuk szerint egyszerűen megőrülnek, ha a közelébe kerülnek, és
nem bírnak neki ellenállni. Nem ritka, hogy ismert színésznők tévés
talkshow-kban tesznek neki ajánlatot. Pedig Clooney immár húsz éve
javíthatatlan: soha egyetlen nővel nem bírta ki olyan hosszú ideig, mint Max
nevű, csüngő hasú malacával, aki több mint tizenöt évnyi „együttélés” után az
idén távozott az örök vadászmezőkre.

Habár egyszer megnősült, a barátnők és élettársak azóta is fogyóeszköznek
minősülnek nála. Ma már nehéz lenne olyan színésznőt vagy modellt találni
Hollywoodban, akivel ne lett volna viszonya.

A negyvenhat éves Clooney nemrég őszintén bevallotta, hogy nem érzi jól magát a
gyerekek társaságában, és még nem tartja magát alkalmasnak az elkötelezett
életre. Így például régi barátját, Brad Pittet is csak a „gyerekserege” nélkül
látná vendégül nyolc hálószobás, kétemeletes, Tudor-stílusú otthonában. „Annyira
önző vagyok, és ideges leszek a gyerekek mellett, tudom, hogy még nem vagyok
kész erre az életmódra” – magyarázta. Az agglegény féltve őrzött Casa de Clooney
birtokán a legenda szerint található egy kerti sárkányszobor is, amelyre egykor
maga a gazda, majd a szintén kiábrándult, agglegénysorsot fogadó barátok
akasztották fel megunt jegygyűrűiket.

A házánál kilincselő hölgyeket ez persze nem zavarja. Nem úgy idős édesapját,
aki szerint fia jobban tenné, ha egy időre felhagyna a női szívek szaggatásával.
Clooney maga sem érti, hogy jutott idáig: „Eddig minden kapcsolatom tönkrement,
és azt hiszem, ez leginkább az én hibám. Nagyon szeretnék már boldogan élni
valakivel, de be kell látnom, hogy képtelen vagyok erre.”

Clooney saját bevallása szerint hisz a szerelemben első látásra, hiszen szülei
is így ismerkedtek meg anno a Miss Kentucky szépségversenyen. „Apám volt a
műsorvezető, anyám pedig indulóként érkezett a rendezvényre. Amint
megpillantották egymást, egymásba szerettek, apám azonnal randizni hívta
anyámat, és még a héten megkérte a kezét.” Mi több, kijelentette, hogy nem a
vonzó külső az elsődleges választási szempont nála. „Lehet, hogy közhelyként
hangzik, de szerintem a humor a legfontosabb egy nőben, nem pedig az, ahogyan
kinéz – nyilatkozta. – Lehet, hogy huszonegy éves koromban nem ez volt
a sorrend, de azóta eltelt jó néhány év. Rájöttem, hogy a saját életemet is csak
úgy tudom elviselni, ha megtanulok nevetni a dolgokon, egyébként már régen
beleőrültem volna.”

Az őrület helyett azonban Clooney tovább kampányol Afrikáért, egyre
változatosabb szerepekben játszik, és szünet nélkül randevúzik a filmvilág –
sokszor nála jóval idősebb – szereplőivel. Akikről majd csak a szakítás után
derülhet ki igazán, hogy van-e humorérzékük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!