Kereső toggle

Egy igazi műnő

Megteremtettem saját magamat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tamási Tímeán eddig huszonhétszer végeztek plasztikai műtétet. A döbbenetes
azonban az, hogy nem egészségügyi okokból. Tímea szó szerint az amerikai
őrületet testesíti meg, hiszen esztétikai célból vállalta a nem csekély
fájdalommal és kockázatokkal járó operációkat. A magát álomnőnek tartó hölgy a
plasztikai sebészet élő referenciája lett: ingyen szabják-varrják egy klinikán,
hogy cserébe újabb kuncsaftok érdeklődését keltse fel, akik persze már jó
pénzért változhatnak. Szerepéből fakadóan a gyermekvállalás nem jöhet szóba
Tímea esetében, ráadásul a házassága is tönkrement. Ő ennek ellenére állítja:
„Megtörtént velem a csoda, elnyertem megálmodott külsőmet, és megtaláltam végre
a boldogságomat.” Szavaiból egyértelmű, hogy önmagáról elsősorban mint
alakítható anyagról, a boldogságról pedig mint a test állapotának függvényéről
gondolkodik. Interjú.

Van valamilyen meghatározó gyerekkori emléked, amitől kialakulhatott
benned kisebbségi komplexus?

– Tízéves koromig szép kislánynak éreztem magam: kerek, mosolygós pofi,
helyes kis orr, hosszú copfok. Aztán hirtelen növésnek indultam, az arcom
keskennyé vált, az orrom is elkezdett nőni. Azt hittem, ha éjszakára felkötöm,
majd nem nő tovább. Még néha most is érzem annak a zöld kis kendőnek az illatát.
Elég sokat csúfoltak. Ezt megszokni nem lehet, csak várni, hogy valami csoda
történjen!

Ha nem csúfoltak volna, el tudtad volna fogadni magad?

– Nem, mert én is láttam, milyen vagyok. De nagyon szerencsés korban élek,
mert van rá megoldás, hogy megváltoztathassam, amit a természettől kaptam.

Mióta műtteted magad?

– Tizenhat évesen elmentem egy pécsi klinikára, ahol kiderült: tizennyolc év
a korhatár. Úgy vártam a napot, azt hittem, az orrműtétem után akkora lesz a
változás, hogy új személyit kell csináltatnom. De sajnos nem így történt, ezért
megkerestem egy másik orvost.

A szüleid nem próbáltak meg lebeszélni róla?

– A családomnak úgy voltam szép, ahogy voltam. Ezt a csatát egyedül vívtam
meg. Én éltem meg a múltban ezt keserűen, nem ők! Akkora volt bennem a vágy az
átalakulásra, hogy nem foglalkoztam vele, kinek mi a véleménye.

Miért kerestél másik orvost?

– Mert nem lett akkora változás, mint amit reméltem. Évek óta néztem
irigykedve, dr. Seffer István hogyan varázsolja széppé a hölgyeket. Az is
bántott, hogy anyagilag nem engedhettem ezt meg magamnak. Annyira vágytam rá,
hogy egyszer engem is ő operáljon meg, úgy bíztam és bízom a mai napig is a
tanár úr szakértelmében, esztétikai érzékében. Aztán 2004-ben megjelent egy
felhívás, átalakító valóságshow-hoz kerestek embereket. Jelentkeztem, és
beválasztottak! Legnagyobb örömömre a műtéteket Seffer doktor végezte a
klinikáján, így minden addigi aggodalmam elszállt.

Milyen műtéteken estél át?

– A válogatáson mondták, soroljak fel mindent, amivel elégedetlen vagyok,
tetőtől talpig. Úgy gondoltam, miért ne mondhatnám el az összes vágyamat. Kerek
pofit, pici orrot, nagyobb melleket, teltebb ajkakat, kerekebb feneket,
vastagabb combot, nagyobb vádlit és még néhány apróságot szerettem volna.
Mindenről volt konkrét elképzelésem. Tizenhárom műtétet végzett rajtam a klinika
orvoscsapata.

Az új külsővel mi lett jobb?

– Korábban nem tudtam semminek örülni. Azóta viszont minden napom boldogan
indul, hihetetlen, mekkora lelki változást okozott, hogy már nem a gondjaimat
látom nap mint nap, hanem azt a szépet, amit kaptam. Egyszerűen jó érzés szépnek
lenni, és ha valaki mást állít, az lehet, hogy még nem próbálta.

Teljesült életed célja? Elmondhatod, hogy nem éltél hiába?

– Igen, hálás lehetek a sorsnak, és legfőképpen Seffer tanár úrnak, hogy
ekkora csodán mehettem keresztül. Nem telik el nap, hogy ne jutna eszembe, kinek
köszönhetem mindezt. Imádom minden porcikámat! Megteremtettem saját magam. Ilyen
külsőre vágytam, és a sors megadta nekem. Most már csak örülnöm kell neki,
élveznem a szép új külsőm előnyeit, és vigyázni rá.

Kire akarsz hasonlítani?

– Nekem Pamela Anderson testesíti meg az álomnőt, egyszerűen gyönyörű.
Minden műtétet miatta vállaltam el. Titkon sokan álmodoznak róla, hogy bárcsak
úgy néznének ki, mint a gyönyörű amerikai színésznők vagy híres topmodellek.
Miért ne lehetne ez realitás?

Család, férj, társ?

– Nem szeretnék erről beszélni. Talán annyit, hogy hét évig voltam férjnél.
Ő az átalakító műsorban mellettem volt, és nagyon tetszett neki a végeredmény,
de úgy érzem, ezt én egyedül csináltam végig. És magamért. Egy éve elváltak
útjaink, nem élünk már együtt. Sokan szememre vetik: persze akkor jó volt,
amikor csúnya voltam, most megszépülve már új utat keresek. Talán tényleg ő a
vesztese ennek a történetnek.

A minta

„Kaliforniai bombázó akarok lenni” – fejtette ki életcélját Pamela Anderson
tizennyolc évesen. A Baywatch-sorozat főszereplője számtalan műtétet követően
lett a Playboy címlaphíressége. Három évig élt házasságban Tommy Lee zenésszel,
akitől két fia született. Felesége sikereitől frusztrálódva a férj állandóan
verte és megerőszakolta Pamelát, emiatt fél évet ült is. A nő a válás után
folytatta a partiéletet, közben egy másik zenésszel négy hónapig tartott újabb
házassága. „Csak a mának élek, és kész. Nem érdekel, mi volt tegnap, ha túl
sokat gondolkodom, attól csak kiborulok” – nyilatkozta Pamela, aki ma is
fotózásból él, szabadidejében állatvédelemmel foglalkozik: a tyúkok jogainak
védnöke.

Tamási Tímea műtéti költségei

Olvasson tovább: