Kereső toggle

Dylan ma: ahogy öregszik, úgy javul?

Újra a slágerlisták élén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Februárban kiderül, Grammy-díjjal is elismerik-e Bob Dylan Modern Times című
albumát, mely tavaly augusztusban jelent meg, és azonnal a Billboard magazin
listájának élére került. A hatvanöt éves előadó pályája töretlennek tűnik, ennél
is fontosabb azonban, hogy nagypapa korában is képes örülni az életnek.

Dylan az amerikai Közép-Nyugat északi részén született 1941-ben Duluthban,
jellegzetes kisvárosi környezetben. A vallástalan zsidó család gyermeke később,
már ismert zenészként legendákat költ arról, hogy milyen kalandos gyermekkora
volt. Ez természetesen nincs így. Mindenesetre megtanult zongorázni és
gitározni. Az ötvenes években volt tinédzser, ezért egyértelmű, hogy a rock and
roll körül forog minden. Egészen addig, amíg meg nem hallja a folk egyik
előadójának dalát. Eladja elektromos gitárját, és Woody Guthrie, az amerikai
protest song legnagyobb alakjának nyomdokaiba lép.

1960-ban elhagyja a szülői házat, és New Yorkba megy. A város művésznegyedében
játszik, gitárral és szájharmonikán adja elő saját szerzeményeit, versei és
írásai jelennek meg különböző magazinokban. Ekkor születnek azok a dalai,
amelyek ma már nemzedéki himnuszok, és rengeteg előadó is feldolgozta őket:
Blowin in the Wind (Elfújta a szél), Masters of War (Háborúcsinálók), vagy éppen
a The Times They A-Changin (Változnak az idők). Rövidesen felkarolják, és a
Columbia Recordsnál egymás után jelennek meg lemezei. Néhány éven belül a
legnagyobb folkelőadó lesz. Egy egész nemzedék tekint rá úgy mint szószólójára,
minden dala, mondata óriási hatással bír. Erről a korszakról így mesélt: „Miért
hasonlítsak én ahhoz a Broadway környéki társasághoz, amelyik folyton olyan
dalokat ír, hogy »subidubi, de imádlak, édes angyalom«? Fontos a szerelem, de
hát van más is a világon, amit az embernek kötelessége észrevenni akkor is, ha
ez nem valami kellemes. Sose lesz itt jobb világ, ha félünk szembenézni ezekkel
a dolgokkal.”

1965-ben azonban ledönti önmaga bálványát. A newporti folkfesztiválon a kötelező
akusztikus hangzás ellenére komplett zenekar élén elektromos hangosítással adja
elő legújabb dalait. A botrány miatt harminc évig nem engedik szerepelni a
fesztiválon.

Az új hangzás egyik nagy sikere a Like a Rolling Stone (Földönfutó), amely
egyszerre szerepel a top 5 élén az USA-ban és Angliában is (megelőzve ezzel a
Beatlest és a Rolling Stonest). A következő évben kiadja a rock történetének
első dupla albumát. A karrierje töretlennek látszik, nem így ő maga.
Motorbalesetet szenved, és két éven át nem hallat magáról. Amikor kiadja új
albumát (Nashville Skylines), ismét bebizonyítja, hogy nem a divatot követi.
1968-ban járunk, minden csupa szín, a hippi ellenkultúra a csúcspontján áll.
Erre Dylan hamisítatlan countrylemezzel rukkol elő.

A hetvenes években gyakorlatilag „csak” létezik. Ha kedve van, kiad egy albumot,
ha nincs, akkor csak koncertezik. Az 1975-ös amerikai Before the Flood (Az
özönvíz előtt) koncertkörútjára a hatszázezer jegyre hatmillió igénylés érkezik.
Koncertezik a Távol-Keleten és Európában egyaránt. Ezeken a koncerteken egy a
biztos: Dylan játssza a dalait, de mindig másképp, ahogyan éppen kedve van.
Fellép a társadalom képmutatása ellen is. „Nekem senki se mondja, hogy mit
»erkölcsös« tenni, hanem mutassa. Én arra vagyok kíváncsi, hogy ki mit csinál,
nem pedig arra, hogy kinek mi a véleménye az erkölcsről. Ez rám is vonatkozik.”

1979-ben a médiában is elterjed a hír: Bob Dylan megtért és újjászületett egy
Vineyard gyülekezetben. A következő három évben lemezei hitének kifejezői
voltak. Az első ilyen lemez a Slow Train Coming, amelynek egyik dala, a You
Gotta Serve Somebody (Szolgálnod kell valakit) Grammy-díjat hoz a művésznek. A
Saved (Megmentve) és a Shot of Love (Szeretetlövet) is sikeresek voltak.
„Vallásos nem lettem, az nem. Semmi dogma. Nem tudom miért, de sosem mentem bele
az ilyen guruügyekbe. Annyira még sosem szerencsétlenedtem el. Hiszek a
Jelenések könyvében. Ha eljön az idő, szerintem lesznek, akik felkészülten
várják.” Sajnálatos módon azonban nem hagytak neki időt a hitben való
megerősödésre és a megtisztulásra – csupán Larry Norman háromhónapos intenzív
bibliaismereti kurzusát végezte el –, hanem a reflektorfénybe tolták, hogy a
hitéről beszéljen az embereknek. Több észak-amerikai és európai turnén hirdeti a
megváltást, ám a nyolcvanas évek elején eltávolodik a bibliai alapokkal bíró
közösségektől, és folytatja a muzsikusi pályát.

1985-ben fellép az afrikai éhezők megsegítésére irányuló monstrekoncerten, a
Live Aiden, és egymás után jelenteti meg albumait is. Travelling Wilburys néven
bulizenekart alapít olyan társakkal, mint Roy Orbison és George Harrison. A
kilencvenes évek elején rövid ideig Jeruzsálemben egy jesivában tanul, zsidó
gyökereit kutatja.

Az elmúlt évtizedekben évről évre felkerekedik, bejárja az Egyesült Államokat,
és gyakran elmegy a Távol-Keletre, Ausztráliába és Európába is. A kilencvenes
évek elején újabb Grammy-díjat kapott, sőt 2000-ben a legjobb eredeti
filmzenéért járó Oscar-díjat is megkapta, Things Have Changed (Megváltoztak a
dolgok) című dalával. Magyarországon is több alkalommal adott nagy sikerű
koncertet, legutóbb 2003 októberének végén a Budapest Arénában.

Bob Dylan zenéje mellett a szövege az, amely a leginkább hat, immár negyvenöt
éve több nemzedékre. Sokkal inkább tartják költőnek, aki nagyszerű zenével teszi
befogadhatóvá líráját, miközben szövegeit át- meg áthatják a bibliai ihletésű
sorok.

Dylan legújabb albuma, a 2006-ban megjelentetett Modern Times is ebbe a világba
illeszkedik. A tíz dal mindegyikében egy érett férfi gondolatai szólalnak meg.
Olyan emberé, aki megélt ezt-azt, sok mindent látott, sok mindent tud, mégis
képes még örülni a mindennapok szépségének, és képes megrendülni az ember
nyomorúsága láttán. Az albumot az a megtiszteltetés érte, hogy a 49.
Grammy-díjra három kategóriában is jelölték: két rock és egy folk kategóriában
is nyerő lehet. Februárban megtudjuk.

S hogy hogyan gondolkodik Dylan magáról? „Úgy beszélnek rólam, mint egy letűnt
korszakbeli figuráról. De Picasso élete végéig dolgozott, pedig
kilencvenvalahány évet élt. Szerintem az ember ahogy öregszik, úgy javul.”

Olvasson tovább: