Kereső toggle

Sting, egy élő rocklegenda

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Most jelent meg Sting új albuma, a Songs form the Labirynt, amely középkori
lantművek feldolgozására épül. Testre szabott a választás, mivel jóllehet a
„nagy generáció” egyik legendás alakjaként Sting zenei kísérletezéseiben mindig
is eredményes, sőt újító művész volt, a szomorkás hangvétel mindmáig dalai
jellegzetes vonzereje maradt.

A világhírű énekes-gitáros egy észak-angliai katolikus családban látta meg a
napvilágot 1951-ben, Gordon Matthew Summer néven. Vallásgyakorló családban
nevelkedett, apja hajógyári szerelő, majd saját tejboltjának vezetője volt,
anyja fodrászként, majd dajkaként dolgozott. Sting hétévesen, anyja
zongorajátékán keresztül szerette meg a zene világát, ahogy a lábainál ülve
figyelte, hogy a kottán lévő jelek miként változnak át harmóniává, muzsikává.


Katolikus fiúkórus tagja, majd tizennégy évesen vesz először kezébe gitárt – a
zenélés menedékként szolgál apja rideg szigora, no meg a családi veszekedések
elől. A szülők nem jönnek ki egymással: apja nehezen mutatja ki szeretetét, így
anyja egész életében másnál keres gyengédséget. A házasságtörésből elköltözés,
majd filléres gondok miatt visszaköltözés lesz, végül bekövetkezik a válás.
Annak, hogy Sting később előadóművész lesz, az egyik fő oka saját bevallása
szerint az, hogy végre kiharcolja szülei figyelmét és elismerését.

Középiskolásként jazzegyüttesekben játszik. Nagy hatással van rá többek
között a Beatles, Jimmy Hendrix, a Led Zeppelin – az ő dalaikon keresztül,
autodidakta módon tanul meg gitározni. Érettségi után jegyellenőrként,
építőipari munkásként, adóhivatalnokként rója a maga köreit, ami nem jelent
valami nagy perspektívát – ezen bulizással könnyít. A hetvenes évek elején
szülői nyomásra beiratkozik a tanárképző főiskolára, ahol angol és ének-zene
szakon diplomázik. Huszonévesként tanár lesz egy katolikus általános iskolában,
miközben a Lest Exit nevű bandával csehókban lép fel. Ekkortájt ragad rá
művészneve, a Sting (fullánk) is. Megismeri első feleségét, Frances Tomelty
színésznőt, akitől később két gyermeke születik.

Profi zenész pályafutását egy tengerjáró hajón kezdi bőgősként: egy trióban
sanzon- és koktélzenét játszik. 1976-ban egy koncert során összeismerkedik az
ezoterikában erős Andy Summers gitárossal, aki a Stewart Copelanddel, a punkzene
szerelmesével nemrég alakított Police együttesbe hívja őt harmadiknak. A
hetvenes évek közepén meglehetősen progresszívnek ható zenei stílusuk a rock and
rollt ötvözi a reggae-vel, ezzel egy új posztpunkot teremtenek, megbolondítják a
fél világot. A trió a Roxanne című kislemez révén válik népszerűvé: a címadó dal
egy prostituáltról és az öngyilkosságról szól. Régi idők, régi erkölcsök: a BBC
rádió- és tévéadó letiltja a számot, aminek persze nem kis szerepe van a
sikerben.

Az ifjonti hév, a punk életérzést kifejező, nihilista „no future” hangulat
egyébként Sting későbbi szólókarrierjében is tetten érhető egyfajta melankolikus
hangvétel formájában, ami egész pályáját végigkíséri. A Police utolsó két
nagylemeze (Ghost in the machine, Synconiticity), amely a legnagyobb sikert
hozza számukra, a tagok közötti legnagyobb súrlódások és széthúzások közepette
készül. 1985-ben különválnak. Nem a banda az egyedüli áldozata ennek az őrült
korszaknak, a Police kimúlása egybeesik Sting első házasságának felbomlásával.
Második házasságát már nem bízza a véletlenre: Trudie Stylert több mint tízéves
együttélés és négy közös gyermek után veszi el feleségül 1992-ben.

A nyolcvanas évek közepétől Sting egyéni útját keresi, és szólókarrierbe kezd.
Filmszerepeket vállal, áttér a vegetarianizmusra, és feleségével létrehoz New
Yorkban egy jógaközpontot. Belekóstol az ezoterika világába, és a jungi
pszichológiát tanulmányozza. Egy brazil szinkretista vallási közösségben a
yahasuca kipróbálása révén nyert hipnotikus élmény hatására megváltozik zenei
világa, egyre spirituálisabb töltetet – és ennek megfelelő vonzerőt – kap. Egy
ízben összehívja a világ legjobb színes bőrű jazzmuzsikusait, hogy saját
elképzeléseit teljes mértékben meg tudja valósítani. Nemsokára Stinget a New Age
egyik legjobb zenészeként is emlegetik. Sokak szerint ’87-ben ér pályája
csúcsára. Különleges zenei világához hozzájárul szomorkás, olykor depresszióba
hajló vénája, nagyszerű metaforái és egyedülálló hangja. A legnyilvánvalóbb
siker az Englishman In New York lett, melyet Sting önvallomásának tartanak,
pedig a dal a híres angol íróról, Quentin Crispről szól.

Sting az esőerdők megmentőjeként is ismert („Human Rights Now” világ körüli
turné), aki számos alapítványt támogat. Egyesek exhibicionistának bélyegezték
humanitárius tevékenysége miatt, mások szerint reklámmegfontolások vezették.
Tény, hogy több díjat is magáének tudhat: Grammy-, Emmy-, Golden Globe és
Bilboard Century Award életműdíjakkal ismerték el rendkívül magas színvonalú,
tudatos zenei tevékenységét.

A pénz szaga Stinget sem tette immunissá: idén tavasszal koncertet adott egy
moszkvai újgazdag partiján egymillió dolláros sztárgázsiért. 2004-ben írt
önéletrajzában, a Széttört zenében vallott arról, hogy mindenáron különbözni
akart szüleitől, de boldogtalanságuk magvát öntudatlanul is vitte magával. Anyja
otthonról való menekülési vágyát úgy vette át, hogy huszonöt éven át
kényszeresen úton volt.

Két éve megjelent, Secred Love című albuma után Sting idén teljesen új stílusban
játszik. Ez év októberében jelent meg lantos albuma, a Songs form the Labirynt,
amely a „legszomorúbb” 16. századi lantművész, Dowland dalait dolgozza fel.

Olvasson tovább: