Kereső toggle

Bicikli életre-halálra

Lance Armstrong

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén először nem hajt a győztesnek járó sárga trikóért a Tour de France
körverseny és a kerékpársport legnagyobb alakja, Lance Armstrong. Karrierjét tíz
évvel ezelőtt derékba törte a rák, orvosa alig pár százalék esélyt adott az
életben maradására. Ám bámulatos akaraterővel felépült a betegségéből, s azután
sorozatban hétszer állhatott a dobogó legfelső fokára. A csúcson visszavonult
harmincnégy éves pedálos azonban a Tour-győzelmeknél többre tartja a „gyógyult
rákbeteg” címet.



Lance Armstrong

Fotó: AP

A leendő bajnokot születésekor csak tizenhét éves édesanyja várta tárt
karokkal; a lány mindaddig rejtegette terhességét, amíg környezete már nem
kényszeríthette abortuszra. A kis Lance vér szerinti apját nem ismerhette, mivel
még csecsemő korában kiszállt az életéből. Az Armstrong nevet mostohaapjától
kapta örökbe, aki gyereknevelésre az evezőlapátját használta fakanál helyett. A
fiú erősen kötődött anyjához, bár – ha úgy vesszük – apahiányra sem
panaszkodhatott: az anyja négyszer házasodott és vált el. Hétéves korától a
féktelen Lance számára a bicikli jelentette a kalandot, a szabadságot és a
felnőttektől való függetlenséget.

A hiperaktív gyerek heves vérmérsékletű és agresszív ifjúvá serdült, aki sorra
nyerte a rangos triatlon-, majd kerékpárversenyeket. A texasi fenegyerek
erőfeszítései mögött valójában bizonytalanság és félelem rejtőzött, hajtotta a
bizonyítási vágy, hogy elismerjék és tiszteljék.

A Cowboy becenevet viselő biciklista zöldfülűként a kerékpáros műfajban már öreg
rókáknak számító ellenfeleit is heccelte a futamok közben, így aztán saját
csapatán kívül nem számított a népszerű versenyzők közé. Ígéretes pályáját csak
forrófejűsége és a hegymeneteknél túlsúlyt jelentő izomkötegei akadályozták.
Sikereihez veleszületett adottságai is hozzájárultak, szervezete egyedülállóan
magas fokon hasznosítja a belélegzett oxigént, és az átlagnál jóval kevesebb
tejsavat termel, ezért fizikai terhelhetősége páratlan. Eredményeit a sportoló a
maga részéről annak tudta be, hogy másoknál „jobban tudott szenvedni”.

Minden diadalánál, amit a sport terén kivívott, nagyobb győzelmet aratott a rák
ellen folytatott küzdelemben. Erre az élet-halál harcra azonban nem önszántából
nevezett be. Fájdalmait, rosszulléteit jó biciklis módjára elbagatellizálta, míg
csak a vizsgálatok egyértelműen ki nem mutatták nála a hererákot, ráadásul tüdő-
és agyi áttéttel. Armstrong alig huszonöt éves múlt ekkor. Rákja az utolsó
stádiumban volt, ezért másnap már meg is műtötték, és hamarosan elkezdték a
kemoterápiás kezelést.

Armstrong a rák ellen meglehetősen sajátos harcmodort vett fel. Megtépázott
egészségéhez mérve alaptalan hencegésnek tűnt, amikor betegségéhez így szólt:
„Eltévesztetted a házszámot. Amikor kerestél egy testet, amelyben
megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod!” Mindenesetre
agydaganatai eltávolításakor az orvosok nagy meglepődésükre már csak elhalt
szöveteket találtak. A kórt egyébként „a dög” névvel illette, s ez az ellenség
jelentette napjaiban az állandó kihívást, ha már a hús-vér ellenfelekkel való
párbajt kénytelen volt feladni – ekkor úgy tűnt, egy életre szólóan. A
kemoterápia bevált, de úgyszólván lepusztította a férfi izomzatát is. A kezelés
végére inkább görnyedt és sánta öregemberre hasonlított a hajdani pökhendi
erőember.

Feleségét a kemoterápiának köszönhetően kopaszon, szemöldök nélkül és véznán
hódította meg. A rák belül is összetörte, neje és barátai nélkül nem tudott
volna magára találni. „Újra életben vagy, most már élned is kellene” –
noszogatták. A kitűzött cél először csupán annyi volt, hogy méltó
visszavonulásával példát mutasson a nagyvilág előtt. „Ahhoz, hogy megnyerjem a
Tourt, akkor is mennem kellett, amikor senki más nem volt hajlandó.” Végül jobb
formába tornázta magát, mint amilyenben a rák előtt bármikor volt. Az első, az
1999-es Tour de France-győzelme csodaszámba ment. Ezt követően így nyilatkozott:
„Csak egy dolgot szeretnék mondani. Ha az életben bármikor kapnak valamire még
egy lehetőséget, akkor ragadják meg, és menjenek végig az úton!” Visszatéréséről
megindító őszinteséggel számol be a Bicikli életre-halálra című könyvében. „Nem
tudom, miért vagyok még mindig életben. Csak találgathatok. Erős szervezetem
van, a foglalkozásom pedig megtanított arra, hogyan küzdjek kilátástalan
helyzetekben és a komoly akadályokkal szemben. Szeretek keményen edzeni, és
szeretek keményen küzdeni. Ezek bizonyára segítettek, jó alapot adtak, de
semmiképpen nem ez volt a meghatározó tényező. Meggyőződésem, hogy túlélésemet
leginkább a vakszerencsének köszönhetem.”

Betegsége kizökkentette énközpontúságából. Barátaival, sporttársaival összefogva
alapítványt hozott létre a rák ellen. Armstrong számára a magánéletben való
helytállás azonban a ráknál is nehezebb feladatnak bizonyult. Öt év sem telt el,
és elvált három gyermekének anyjától. Ezután Sheryl Crowe énekesnővel folytatott
románca szolgáltatott témát a bulvársajtónak, míg az év elején be nem
jelentették eljegyzésük felbontását.

Olvasson tovább: