Kereső toggle

Marilyn Monroe

Egy asszony végzete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Marylin Monroe mindössze harminchat évet élt, de arcmása legalább annyira
fémjelzi a huszadik századot, mint mondjuk a televízió vagy a repülőgép
elterjedése. Bár soha nem tartozott Hollywood túlfizetett sztárjai közé, neve
mára eggyé vált az álomgyáréval. Festett szőke hajával, nem kifejezetten
anorexiás alkatával és túlfűtött érzékiségével a szexuális forradalom egyik
ikonja lett. Ha élne, éppen nyolcvanéves volna az örök nőideál, aki mellesleg
két dologtól rettegett a legjobban: az öregedéstől és az elmebajtól.

„Az ideális amerikai lányt testesítette meg a háború utáni időszakban – írta
MM-ről egyik kritikusa –, aki lágy, láthatóan a szükség határán áll, imádja a
férfiakat, naivul ártatlan, és felkínálkozik anélkül, hogy bármit is várna
cserébe.” Kissé költői szavak, ám Monroe három házassága éppen amiatt ment
tönkre, mert a színésznő egyre kevésbé volt ártatlan, és csak mértékkel volt
önzetlen: hiába próbált odaadó feleség lenni, ha közben soha nem tett le arról,
hogy ő legyen a világ leghíresebb filmsztárja. Az ellentmondás különösen utolsó,
Arthur Millerrel kötött házasságában éleződött ki: három év után váltak el –
egyébként ez volt Monroe leghosszabb házassága –, miután a híres baloldali író
minden energiáját neje támogatására fordította, saját ambícióit feladta, és
sokáig lenyelte felesége félrelépéseit – többek között Yves Montand-nal vagy a
későbbi elnökkel, John F. Kennedyvel folytatott viszonyát is.

Marilyn Monroe elsődleges fegyvere erotikus kisugárzása volt – 1954-es
látogatása után a Koreában állomásozó amerikai hadtest egy emberként
jelentkezett nála férjjelöltnek –, de hosszú távon képtelen volt társat találni,
igaz, soha nem volt házasságpárti. Sztárambíciói, önbizalomhiánya és ebből
fakadó bizonyítási kényszere nyilván nem volt véletlen, különösen hogy kéthetes
korától tizenhat éves koráig nevelőszülőknél vagy árvaházban nevelkedett –
jórészt szigorú vallásosság és szeretetlenség közepette. „Csak azért fogadtak
be, mert Los Angeles közigazgatása heti öt dollárt fizetett az ellátásomért –
mondta évekkel később. – Mindig azt mondogatták, hogy maradjak nyugton, és
minden semmiségért alaposan megvertek. Egyik családban sem maradtam néhány
hónapnál tovább, és ezeknek az időszakoknak a végén mindig ugyanaz a sötét ruhás
nő jött értem… Valami szociális munkás lehetett. Soha nem volt rajtam szép ruha,
és nem voltak se babáim, se játékaim.”

Norvég származású apja egészen kis korában meghalt, anyja pedig élete nagy
részét elmegyógyintézetben töltötte. Dickensi szegénység és elvetettség
jellemezte Monroe gyermekkorát, kiskorától alvásproblémák gyötörték, amelyek az
évek múlásával egyre súlyosbodtak. Hétévesen rövid időre anyjához került, majd
annak depressziója és dühkitörései miatt – az akkor még Norma Jeane nevű lányt –
árvaházba, anyját pedig gyógykezelésre vitték. Nagyanyja is idegszanatóriumban
halt meg, és Monroe egész életében rettegett attól, hogy az elmebaj rajta is
kiüt.

A dadogó nyolcéves kislány egyetlen szórakozása a mozi, ahová vasárnap
reggelenként a nevelőszülők egész napra beültetik, hogy letudják a gondját.
Sokáig rút kiskacsa, aki tizenöt évesen, egyik napról a másikra válik nőiessé, s
mondhatni vonzereje révén tapasztal meg először komoly elfogadottságot. Tizenhat
éves korában megszabadulnak tőle: férjhez adják. Igyekszik hagyományos jó
feleség lenni a tengerész férj mellett, távházasságban. Két évre rá egy fotós
fedezi fel nőies kisugárzását. Ekkor elválik, szőkére festeti a haját, és némi
orrplasztika után beáll modellnek. 1946-ban, alig húszévesen ajánlják be a
filmiparba, ahol sokáig csak egy lány a sok közül. Nehezen alakul karrierje a
Fox versenyistállójában, s amikor teljesen leég, ’48-ban elvállal egy
aktfotózást egy naptárhoz, amiből ’51-ben óriási botrány lesz. Ám ez a cirkusz
indítja be karrierjét, s egyben rá is nyomja bélyegét. Örök nőideállá válik a
csillogó, érzéki szőke „babanő”, akin egyébként a hollywoodi filmipar minden
szakosztálya végigmegy. „Dolgozni akartam és sikeres lenni – vall erről Monroe
egy interjúban. – Egy idő után rájöttem, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket
egyszerűbb magánúton rendezni, mint ügynökségeken keresztül…” Joe Di Maggio
baseballsztárral kilenc hónapig tart a házassága, a férfi kiszolgálja, de joggal
féltékeny rá.

Vagy húsz film után Monroe igazából az ötvenes évek közepére fut be
vígjátékok révén – Szőkék előnyben, Hétévi vágyódás –, de ennél többet akar:
neves New York-i színészképzőbe jár, sokat tanul, megpróbál kitörni a
skatulyaszerepből. Intellektuális törekvéseiben Arthur Millerrel kötött
házassága is ösztönzőleg hat, eltökéli, hogy a legjobb színművész lesz. Közben
elmúlik harminc, gyereket is szeretne, de sorozatban elvetél. Egyre több altató,
nyugtató és alkohol segítségével forgatja filmjeit, az intellektuálisnak hitt
távolságot sem szakmailag, sem privát téren nem képes legyőzni. ’59-ben nem
szívesen ugyan, de még elkészíti leghíresebb komédiáját, a Van aki forrón
szereti címűt, majd 1960-ban adatik meg a várva várt lehetőség: férje életrajzi
darabjában, a Kallódó emberekben drámai hősnőt alakíthat. A forgatás hosszú
rémálommá válik, a színésznő idegösszeomlást kap, s vele együtt majdnem az egész
stáb is. A Millerrel való közös munka egyben házasságuk végét is jelenti.



Harmadik férjével, Arthur Miller íróval. Három évig éltek együtt



A Kallódó emberek forgatásán

Pályája során neves pszichológusok és pszichiáterek kezelik idegi alapon
kiújuló depresszióját. Marilyn állandó szakmai támogatásra és biztatásra szorul,
miközben mániákusan vigyáz a külsejére. Amikor nagy ritkán stabilabb a lelki
egyensúlya, állítólag káprázatosan néz ki, remekül játszik, és kiváló a humora.
Ám harmincnégy évesen és magányosan már teljesen gyógyszer- és alkoholfüggő,
rövid ideig elmeklinikára is kerül, a pszichoanalízisben sem hisz többé. Előbb
Frank Sinatra, majd a hírhedt szoknyabolond John F. Kennedy karjaiban
vigasztalódik. Amikor az elnök ráun, saját fivérével, az igazságügy-miniszter
Robert Kennedyvel akarja kiengesztelni Monroe-t, hogy a labilis idegzetű nő ne
csináljon világraszóló botrányt a szakításból. Robert Kennedy beleszeret a
színésznőbe, de hétgyerekes hívő katolikusként ő sem hagyja ott miatta a
családját. Állítólag 1962. augusztus 5-én is jár nála, aznap, amikor Marilyn
Monroe gyógyszermérgezésben – máig tisztázatlan körülmények között – éjszaka
meghal.

Kiteljesedik a mítosz: a díva nem öregszik meg, és nem várja meg a tévékorszak
tarolását Hollywood felett.

Olvasson tovább: