Kereső toggle

Éjjeli meseműhely

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseíró, akit Fésűs Évának
hívtak. A jó kedélyű szerzőnő nemrég ünnepelte 80. születésnapját három gyermeke
és tizenkét unokája körében. Fáradhatatlanul járja az óvodákat, iskolákat – és
csak ül, és csak mesél. „Ilyenkor kötelező az optimizmus: így lehet szebb a
világ” – vallja. Az idei könyvhét egyik ünnepeltje otthonában fogad, most
magáról mesél.



Fésűs Éva a Magyar Rádió stúdiójában. Idén 80 éves

Kiből lesz a meseíró?

– Ki tudná megmondani, hogy az egyik ember miért hall zenét az esőben, a
másik hogyan lel rá lágy mozdulatokra a kemény kőben, s miként lehet az, hogy
valaki harmatcsepp szemű tündért pillant meg egy virágban? Már tízéves koromtól
szinte állandóan írtam verseket, de soha nem gondoltam rá, hogy író legyek.
Meséken nőttem fel, volt egy állandóan mesélő nagymamám. Felejthetetlen epizód
volt az is, amikor az édesapám a térdére ültetett, és mondta-mondta nekem a
verseket, százszor is ugyanazt, és én még mindig élveztem. Aztán középiskolában
már komolyabbakat írtam: ott szerettem meg igazából a verseket. De mi nem
boncoltuk, elemeztük őket ám, mint manapság! A költeménynek a nyelvezete, a
személyes mondandója bűvölt el engem.

Foglalkozása lett az írás?

– A meseírásból nem lehet megélni, nekem legalábbis nem ment, három gyermek
mellett kellett egy állás is: adminisztrátorként dolgoztam, senki sem tudta,
hogy írással is foglalkozom, ez az én magánügyem volt. De így volt jó, mert
nyugodtan tudtam dolgozni. Gyakran éjszakánként – a munka és a család után –
ültem az öreg írógép mellett, hogy határidőre elküldhessem a meséimet.

Kinek küldte el őket?

– Első meséimet a kisfiamnak írtam, aztán valaki felbiztatott, hogy küldjem
be a Magyar Rádióhoz az egyik történetet. Tetszett nekik, és leszerződtettek:
külső munkatársként húsz éven keresztül csak hangjátékokat írtam. A Csupafül
mesesorozatot Váradi Hédi mondta el, majd a hatvanas évek közepén a Móra Kiadó
adta ki kötetben. 1987-ben jelent meg az Ezüsthegedű című mesekönyvem – idén
jött ki a hetedik kiadása –, és ezután sorban jelentek meg a könyveim.

Család mellett írni – ez rendkívül feszített húsz évet jelentett, de
nagyon-nagyon szerettem, és jó volt. Szerény körülmények között éltünk, de
milyen boldogan! A családom olyan hátteret nyújtott, olyan segítőkész volt, hogy
bírni tudtam mindent. Azután az MTV is belépett a képbe, nekik alkalomszerűen
írtam, ott a Palacsintás király volt a legnagyobb siker. Mikor nyugdíjas lettem,
eldöntöttem, hogy a hangjátékokból meseregényeket írok, hogy fennmaradjanak.
Igazából ekkor lettem író, addig szerzőnek tartottam magamat.

Miért kellenek ma a mesék, a versek?

– Azért, mert érzelemdúsabb, színesebb lesz tőlük az élet! Nem elég okos
gyerekeket nevelni, kell hogy legyen szívük is, és ehhez többek között a meséken
keresztül vezet az út. A mesevilágba csak tiszta lelkiismerettel és jó
szándékkal lehet belépni. A mesék vidámak többnyire, a versek pedig fájdalmakról
is szólnak. Az egyik a fény, a másik az árnyék: egyik sincs meg a másik nélkül.
Szegény gyerekek nem tudnak ma beszélgetni, fogalmazni – hát ebben is segít a
könyv, amely beszélget is veled. A mesélést nem lehet elég korán kezdeni. A
kicsiknek a meséken keresztül alakul ki az értékrendjük, értelmezik a világot,
testet öltenek kimondhatatlan vágyaik és félelmeik. Gyakran járok író-olvasó
találkozókra, és találkozom gyerekekkel: falura nagyon szeretek járni, mert ott
kíváncsibbak, közelebb vannak a természethez, mint a városiak, akik a technika
vívmányaival túl okosok néha. Pedig a fantázia egy óriási kincs, amire vigyázni
kell, mert elsorvadhat. Ha olvasnak, akkor fejlődik, és a mesét olyan szépnek
képzelik el, amilyen díszletet egy filmben nem lehet kitalálni!

További tervei?

– Még egy mesekönyvet szeretnék írni. Bár kétségeim vannak, hogy a Harry
Potter után van-e még igény ilyenre, de biztatnak. Kiadót is nehéz találni, mert
csak a gyors haszon számít, márpedig a szépirodalom erre nem alkalmas. A
legkevesebbet az írók kapják, teljesen elájultam, hogy egy neves írót nemrég
kilakoltattak, vagy egy híres költőnek most úgy kellett összekoldulnia a pénzt,
hogy megjelenjen a könyve, és most azon megy az izgulás, hogy bejön-e a
befektetett tőke.

El kellene menniük adminisztrátornak, nem?

– Ki tudja? Nekem tényleg csak úgy ment. A Szeretném elmondani még című
verseskötetem elején szerepel az egyik legkedvesebb gondolatom, ami mottóm is
egyben: „Csepp víz szeretnék lenni, de tiszta, melyben az ég magára lel.”

Névjegy

1926-ban született, 1958-tól 1978-ig a Magyar Rádió külső munkatársa.

353 műsora és 28 mesejátéka hangzott el.

Több bábfilmet írt az MTV-nek, majd 1973-ban a Palacsintás király című színes
mesefilmet.

17 önálló meséskönyve jelent meg.

2001. Az Év Gyermekkönyve

Életműdíj az IBBY-tól (Gyermekkönyvek Nemzeti Tanácsától).

2004. Kaposvár város díszpolgára.

Olvasson tovább: