Kereső toggle

Liz Taylor, a hollywoodi díva

Karrier mindenáron

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elizabeth Taylor Hollywood fénykorában vált a huszadik század élő
legendájává. A világ legszebb, majd leggazdagabb nője lett, mesés gázsijú sztár,
bár a szó nemesebb értelmében vett „művészethez” a rossz nyelvek szerint soha
nem volt sok köze. De hát az álomgyár nem is erről szólt és szól, hanem a
nézettségről meg a kasszasikerről, márpedig ővele, az álomnővel, szó szerint
mindent el lehetett adni. Mostanában úgy hírlik, hogy a hetvenöt éves színésznő
súlyos szívbeteg, és a végső búcsúra készül.

Liz Taylor pár évvel volt fiatalabb Marylin Monroe-nál, de úgy tűnik,
szerencsésebb alkattal bírt: boldogabb gyermekkorral és acélosabb
idegrendszerrel rendelkezett. Liz az alkoholnál csak a férfiakat és a
gyémántokat szerette jobban, miközben meglehetősen házasságpárti volt: élete
során nyolc férjet, no meg hihetetlen mennyiségű szeretőt „fogyasztott el”.
Utoljára hatvannyolc évesen ment férjhez egy nála évtizedekkel fiatalabb
férfihoz. Egyik életrajzírója szerint a válások hazájának számító Amerikában
Taylor erkölcsiségében messze felülmúlta a többséget, hiszen „minden férfihoz
feleségül akart menni, akivel összekerült, és ebben az sem zavarta, hogy szinte
mindegyik házasember volt”. Ezt figyelembe véve nyolc válása nem is tűnik
megrendítően soknak. Elizabeth féktelen, nagystílű életet élt, és – a másik
nemet is beleértve – világéletében mindent megkapott, amit csak megkívánt.
Persze a gátlástalan szexuális életnek megvolt az ára: amikor például – már
híresen és gazdagon, mellesleg családosként – két hónapra összejött Frank
Sinatrával, és kapcsolatukból terhesség lett, a sármos énekestől csak egy
búcsúborítékot kapott, benne kétszáz dollárral és egy feketén
magzatelhajtásokkal foglalkozó sebész nevével. A baba nem született meg.

Liz magánéletének mérlege számtalan partnere mellett négy gyermek, kilenc unoka,
kutyák, macskák meg egy óriási vagyon – házak a világ minden részén, ládányi
gyémánt –, aminek nagy részét a színésznő az általa létrehozott
AIDS-alapítványra akarja hagyni, mellőzve családtagjait. Bár a válások során
tigrisként harcolt a gyermekeiért, a mozgalmas mindennapok során túl sok időt
nem vesztegetett rájuk: a csemetéket nevelőnők, dajkák, rokonok, olykor az apák
nevelték. Amikor az egyik nevelőnő ezt helyteleníteni merészelte, Liz türelmesen
végighallgatta, majd kidobta. Akárcsak egy megunt férjet.

Liz legnagyobb szerelmeként, az évszázad kapcsolataként Richard Burtonnel
való viszonyát és kétszeri házasságát emlegetik. Akkoriban még világraszóló
botrány lett belőlük, mert Burton – bár addig sem élt szentként – ezúttal két
gyermekét és odaadó feleségét hagyta ott végleg Liz kedvéért. A walesi
bányászfaluban, ahonnan Richard származott, a család elhagyása a legnagyobb
bűnnek számított. Mindennek nem kis szerepe lehetett a férfi tragikus,
ötvennyolc évesen rövidre zárult életében: önpusztító, súlyos alkoholizmus,
növekvő agresszivitás és lelkiismeret-furdalás – az úgymond mindent elsöprő
„vágyért” cserébe. Kapcsolatukat nem csekély szakmai rivalizálás is
súlyosbította, hiszen a férfi Elizabeth révén vált igazán világhírűvé, aki jóval
gazdagabb is volt nála, de Burton szellemi fölénye, színpadiszínész-múltja
intellektuális előnyt jelentett. Érdekes módon Liz egyik közös filmjük, a Nem
félünk a farkastól című dráma főszerepéért nyerte el a vágyott művészi
elismerést, élete második Oscar-díját. Harminchat évesen hihetetlenül
életszerűen játszotta el az alkoholista férj ötvenkét éves házsártos feleségét.
A valósághűséghez az is hozzátartozik, hogy Taylort ma sem könnyű idézni
iszonyúan trágár nyelvhasználata és káromkodásai miatt, melyek nehezen tűrik a
nyomdafestéket. Mellesleg ezzel a filmmel zárult le a szép nő korszaka is, Liz
későbbi szerepeiben már nem nagyon érdekelte a nagyérdeműt. Burtonnel való
kapcsolata is megtört, elvonókúrák sorozata közben mindketten újabb házasságokba
bonyolódtak, bár kötődésük soha nem szűnt meg teljesen.

Érdekes módon Elizabeth Taylor zűrös magánéletét azzal szokták indokolni,
hogy mindig is apapótlékot keresett a férfiakban. Édesanyja mézesmázos modora
mögött ugyanis vasakarat rejtőzött, amely könnyedén maga alá gyűrte a halk szavú
műkincskereskedő apát és gyermekeit is. Az asszony önnön sztárambícióinak
megvalósulását kezdettől szépséges lányának menedzselésében látta, akit
kilencéves korától bevezetett a Metro, majd egyéb hollywoodi filmtársaságok
berkeibe. Saját elképzelései szerint formálta – alakította az engedelmes
kislányt, s igazította minden lépését a vágyott hírnév és gazdagság felé. A
gyermeksztárok fénykorában Liz is befutott, s nemsokára anyjának és
környezetének aranytojást tojó tyúkja lett. Ám Liz cseppet sem vágyott a
sztárságra, életcélja sokkal inkább egy normális, szerető férj és gyermekek
lettek volna. Anyja azonban meghiúsította terveit, és hozzáédesgette a
hotelmilliomos aranyifjú fiához, Nicky Hiltonhoz. A világraszóló esküvő után nem
sokkal a férj elhidegült, játékszenvedélye már nászútjuk alatt is sokkal
erősebbnek bizonyult feleségénél. A házasság tönkrement, és Elizabethnek elege
lett az anyjából: hosszú időre megszakította vele a kapcsolatot, önállósította
magát, és megkezdődött karriernek nevezett ámokfutása.

Elizabeth Taylort legutoljára a londoni Sunday Express választotta a Világ
Legszebb Asszonyának 2002-ben. Nemrég pedig felröppent a hír, hogy a színésznő
szívbetegsége miatt válságos állapotba került, már csak a halállal és saját
temetésével foglalkozik. A hírrel szinte egyidejűleg látott napvilágot
szóvivőjének cáfolata, miszerint Liz Taylor teljesen jól van, minden idejét
leköti az általa létrehozott AIDS-alapítvány, valamint legújabb parfümjének és
ékszerkollekciójának munkálatai.

Olvasson tovább: