Sokat hallottunk már diktatúrák elleni mozgalmakról, melyek a szabadság védelmében keltek életre. A történetírás őriz azonban egy olyan különleges ellenállási mozgalmat is, amelynek egy mindössze huszonegy éves lány, Sophie Scholl volt a vezéralakja.
A keresztény német diákokból álló csoport – melynek a „Fehér rózsa” volt a fedőneve és egyben a szimbóluma is a második világháború alatt tevékenykedett.
Sophie, a német ellenállás törékeny jelképe, társaival együtt a szellem erejében bízva próbált meg szembeszállni a tébolyult hatalommal: összesen hat náciellenes röplapot készítettek és terjesztettek német egyetemeken és városokban 1942 és 1943 között – akkor, amikor még professzorok sem merték nyíltan feszegetni a kérdést, hogy mi is valójában a nemzetiszocializmus.
A röplapok elsősorban a Bibliából, valamint Arisztotelész, illetve Goethe, Schiller és Novalis tollából, azaz a görög és a német értelmiségtől vett idézetekkel támasztják alá mondandójukat: sem Isten, sem a kultúra magas művelői nem értenek egyet a zsarnokság eszméivel. Írásunkban ezen kiváló jellemű fiatalok megrázó, ám annál hősiesebb történetét és szabadságtól szikrázó gondolatait mutatjuk be annak apropóján, hogy az elmúlt hetekben napvilágot látott egy film is: Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel címmel.
1943, München. Sietős léptek kopognak az egyetemi folyosó márványlépcsőin: egy testvérpáros, Hans és Sophie Scholl alakja szinte összeolvad az ablakokon beszűrődő erős délelőtti fénnyel. Minden kanyarban megállnak, egy barna kofferből gépelt papírokat helyeznek a földre:
„Ebben az utolsó órában
talán még nem túl késő ezt a förtelmes, minden kormányok torzszülöttjét a történelemből kiiktatni, hogy ne tudja aljasságait még újabbakkal tetézni. És most, mivel az utóbbi években szemünk teljesen kinyílott, és mivel tudjuk, kivel van dolgunk, éppen itt a legfőbb ideje, hogy ezzel a barna söpredékkel leszámoljunk.
Tanúsítsatok passzív ellenállást – ellenállást – ott, ahol éppen vagytok; álljátok útját a keresztény színezetű, ám ateista háborús gépezet továbbterjedésének, mielőtt túl késő lenne! Ha mindenki a másikra vár, kímélet nélkül és föltartóztathatatlanul el fog érni bennünket a bosszúálló nemezis, amikor majd az utolsó áldozat is eltűnik céltalanul a telhetetlen démon torkában.
Ezt a cédulát lehetőleg minél több példányban tessék lemásolni és terjeszteni! – a Fehér Rózsa”
A Fehér Rózsa mozgalom felhívását előző éjjel sokszorosították Christoph Probst, Alexander Schmorell és Willi Graf, a mozgalom további tagjai. A röpcédulákon szereplő világos álláspontot az együtt átvirrasztott éjszakák során alakították ki.
Az ezt követő időszakban rövid egymásutánban öt további felhívása jelent meg a Fehér Rózsának. Felbukkantak az egyetem falain kívül is, ott lebegtek egész München fölött, és sok helyütt a levélszekrényekben
A röpiratok első szembetűnő tulajdonsága, hogy milyen világos metafizikai látással rendelkeznek a fiatal „szerkesztők” – korukat és lehetőségeiket meghaladó érzékenységgel tapintanak rá a fasizmus szellemi tartalmára: „Minden szó, mely Hitler szájából jön: ha-zugság. Ha békét mond, a háborút érti rajta; ha istenkáromló módon a Mindenható nevét ejti ki, akkor a gonosz, a bukott angyal, a Sátán hatalmára gondol. Szája a pokol kénköves bűzét leheli. Uralmát egy pillanatra sem szabad elfogadni. Igaz ugyan, hogy a nemzetiszocializmussal szemben a harcot racionális eszközökkel kell folytatni, aki azonban még ma is kételkedik ezeknek a démoni hatalmaknak a létezésében, az távolról sem fogja föl ennek a küzdelemnek a metafizikai hátterét. Mert a konkrét, érzékelhető valóság mögött, és minden tárgyilagos, ésszerű megfontolás mögött ott áll az irracionális elem, vagyis a párbaj a démonnal, az Antikrisztus előfutárával. A démon mindenütt és minden időben a sötétben leselkedve vár arra az órára, amikor az ember elgyengül, és az Istentől a szabad életre rendelt állapotát önként feladja, amikor enged a gonosz ösztönzésének, és elszakad a magasabb eszmék hatalmától
”
Írnak arról is, hogy az intézményesített zsarnokság mindig az államhatalom eltorzítását jelenti, s pontosan rögzítik az állam célját és funkcióját: „Az állam maga sohasem lehet cél, hanem csak mint feltétel lényeges, melynek révén az emberiség eléri célját, és az emberiség célja semmi más, mint az ember összes képességének kiművelése, a haladás maga. Ha egy állam rendje megakadályozza, hogy az összes képesség, amely az emberben rejlik, kibontakozhassék, ha útját állja a szellem szabad szárnyalásának, akkor ez az állam káros és elvetendő, ha egyébként még oly átgondolt vagy a maga módján még oly tökéletes is.”
Sophie, Hans, Willi, Christoph és Alexander világosan látja azt is, hogy a zsarnokság elleni legfontosabb fegyver az, ha leleplezik annak hajtóerejét, a hazugságot és a demagógiát. Megpróbálják ráébreszteni az embereket arra, hogy a fasizmus képes egy adott ideológia képviselőivel és annak a szöges ellentétét képviselőkkel is egyszerre szövetségre lépni, hogy aztán az elsőt vagy akár mindkettőt egy mozdulattal félresöpörhesse, ha már kihasználta őket: „Ezt a mozgalmat már a kezdet kezdetén a félrevezetett emberekre alapozták, ez a mozgalom már megindulásakor gyökeréig romlott volt, és csak a szüntelen hazudozással tudta magát fenntartani. Még maga Hitler is megírja könyvének egy korábbi kiadásában: ,,Az ember nem is hinné, mennyire be kell csapni egy népet ahhoz, hogy kormányozhassa.
A Fehér rózsa megszületésében két megrázó, szubjektív elem is szerepet játszott – az egyik az volt, hogy tudomást szereznek arról, hogy Hitler elkezdte kivégeztetni a szellemi fogyatékos gyermekeket. Maga Sophie mesélte el egyszer ismerőseinek, hogyan szállították el a kisgyermekeket teherautókkal SS-tisztek egy nagy gyógyintézetből. Miután az első csoport a titokzatos utazásról nem tért vissza, a gyerekeken úrrá lett a nyugtalanság, és kérdezősködni kezdtek: „Néni, kérem, hová mentek azok az autók?” „A mennyországba, kisfiam” – felelték a nővérek tehetetlen tanácstalanságukban. Ettől kezdve énekelve szálltak be a kicsik a szokatlan külsejű kocsikba
A másik elem az volt, hogy az iskolában egy kiváló zsidó származású tanár tanította őket, akit egy napon, ki tudja milyen okból, a katedra elé állítottak. Mindenkinek sorba kellett állni, és egyenként szembeköpni a tanár urat.
A hatodik röpiratszórási akció során – miután Sophie a nagy egyetemi aula kupolájából ledob egy köteg papírt, s a lapok úgy szóródnak szét az aulában, mint egy fehér rózsa szirmai – menekülés közben az egyik gondnok leleplezi, és a Gestapo kezébe juttatja őket.
Öt nap vallatás következett ezután – ezt az öt napot dolgozza fel a Marc Rothemund rendezésében napvilágot látott film is. Mind az alkotás, mind a börtöntársak korabeli beszámolói kirajzolják azt a bámulatos szellemi-lelki ellenállást, amelyet Sophie tanúsít. Képet kaphatunk arról, hogyan erősödik jelleme fokozatosan a teher alatt, miközben a kötelességét teljesíti: először képes órákon át az orránál fogva vezetni egy profi kihallgató tisztet, és meggyőzni ártatlanságáról. Majd – miután bátyja összeomlik – ugyanazzal az elszántsággal bizonyítja társai megmentése érdekében: „Én vagyok a felelős mindenért!”
A hatodik napon a zártkörű tárgyaláson a vörös taláros bíráknak már-már pimasz bátorsággal halkan ennyit szól:
„Hamarosan Önök állnak majd a helyemen.” Hans pedig felkiált: „Éljen a szabadság!”
Guillotine általi halálbüntetésre ítélték mindannyiukat.
Azután elvezették őket. Először a lányt. Az udvaron felemelt arccal
annyit mondott: „Süt még a nap!” – naplóiból kiderül, hogy ez számára mindig Jézus Krisztus szeretetét és erejét jelentette. Az őrök egyszerűen nem tudták felfogni, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. Úgy ment, hogy a szempillája se rebbent. A hóhér – aki addig háromezer embert végzett ki – kijelentette, hogy soha senkit, egyetlen felnőttet sem látott így meghalni.
A fiatalok története igazolja, hogy a hittel, szabadságszeretettel bátran kimondott szó nem marad hatástalan.
A Fehér Rózsa röpiratait a háború végén Angliában repülőgépekről szórták szerteszét
