1998. 04. 11. (II/15)

Ecce videó

root — Wed, 15 Apr 1998 09:51:41 +0200

A havernál láttunk egy tök jó horrort, először azt hittük, pite, mert nem volt semmi, csak jött-ment a csoró, egy olyan szakállas, nagy hajú, meg minden, egy olyan izében, lepelben vagy hogyhívják, olyan hippisen, de egy tök nyomi csávó, semmit se csinált, csak dumált, az igaz, hogy irtó jó dumája volt, hogy a szeretet meg minden, na végre aztán bepörögtek rá, mert az izék, a górék azt hitték, hogy fel akar törni, szóval hogy menő akar lenni ezzel a dumával, és irtóra féltékenyek lettek rá, mert folyton hőzöngött, hogy az atyaúristen jobb keze, vagy direkt a fia! pláne! Naná, majd azt éppen neki hiszi el valaki! De mégis sokan bedőltek, tökre odavoltak tőle, mert olyat tett, hogy ráment a vízre, az szuper jó sztori volt, csak úgy simán ráment, de frankón, nem süllyedt el, valami jó trükkje lehetett, persze videón semmi az ilyen, rákopírozás vagy más technikás dolog, de tökre bírtam! Aztán volt egy olyan, hogy vittek hozzá egy izét, egy olyan bénát, de állati bénát, úgy képzeld, baromi bénát, ő meg föléje tette a kezét, hogy na, kelj csak fel szépen, csórikám, de azonnal, ne tedd itt magad, hát persze hogy ugrott az ipse, szóval ilyenek voltak, meg irtó sok szendvicset varázsolt elő egy kosárból, halas szendvicset, mind bezabálták, dőltünk a röhögéstől, mint maci a moziban, mert az a sok flamós mind rávetette magát a kajára, tudjátok, hogyan van, mint egy fogadáson, amikor ingyen zaba van, persze égés!, na de ez mind pite! Hanem aztán jött a frankó rész! Akkor már úgy volt, hogy le fogják kapni, mert a jard nem nézte jó szemmel, ez ott egy izé volt, megszállt rész, szóval helytartó meg minden, na, szóval tartomány! – és majd kiesett a szemük, hogy ki mit csinál, mit pofázik, szóval érted, nem? Hogy gyülekezés nuku, mert a csávó körül mindig sokan nyüzsögtek, a jard meg dühöngött, hogy mit dumál a szeretetről, pláne hogy az ott almás, csak egy másik országban létezik, na erre külön bezsongtak, hogy külföldi kapcsolatok meg ilyesmi, hogy miféle másik ország, meg ki az az Atya, miféle kapcsolat, be akarták húzni a csőbe, hogy kém, szóval ügynök, szóval hogy ennek az Atya nev? górénak a zsoldjába áll, na persze, mert a haverok meg elkezdték terjeszteni, hogy a csávó a King, ő a King meg izé, hát haverok voltak, mi van abban, ezt dumálták, és kész, tizenketten voltak, tizenkét krapekből állt az együttese, azokkal járt, azok mindenütt hirdették, hogy micsoda tök jó csávó, úgyhogy állatira gyanús lett a jardnak.
Volt egy irtó nagy vacsora, ott ültek mind, az egész együttes, szerettek volna egy kicsit bulizni, de a csávó le volt törve, mert érezte, hogy valaki beköpi a haverok közül, mért kell beköpni, senki sem tudta, de neki volt egy spurija, hogy így lesz, meg is mondta nekik, azok meg tagadták, mind majrézott, hogy talán őrá gondol a főnök, szóval a King, de az csak ült köztük, tök nyugi volt, csak le volt törve, meg ilyet szólt: jól van, haver, ha köpni akarsz, hát köpj, te tudod, a sztori nem állhat meg. Hát nem is állt meg. Irtóra keveset ettek, csak egy kis kenyeret meg bort, és már ott kezdődött a horror, mert a csávó, szegény hapsikám azt mondta, majd a testét fogják enni, a vérét fogják inni, ezt kell nekik enni meg inni, hogy emlékezzenek majd rá, persze csak nézte mind, és akkor ivott, és amikor felemelte az izét, a kupát vagy mit, úgy csinált, mintha máris vért inna, a saját vérét, szóval azért az ciki volt! Aztán az volt, hogy vacsora után kimentek egy kertbe, egy hegyre, késő este, ott kempingeztek a fák alatt, csakhogy ő nem tudott aludni, ott szlalomozott köztük, mert tudta, hogy lesi a jard. Jöttek is. És ráadásul tényleg az egyik haver árulta el. Megcsókolta az a mocsok, így jelezte a jardnak, szóval a kommandósoknak, hogy kit kell elcsípni. Na, rácsaptak, könnygáz meg minden, gumibot, onnantól aztán már nem volt pite, tényleg nem volt, mert bevitték, elkezdték szadizni, faggatták, hogy miféle országgal van kapcsolata, igaz-e, hogy ő a King, meg ki az az Atya, köpje csak szépen, kik akarják hatalomra juttatni, mért nem tetszik a rendszer, meg minden. Szóval rémes volt, de ő csak tűrte, nézte őket, azt marhára bírtam, ahogy csak úgy nézte őket, szóval még ő sajnálkozott. Szegény csávó. Az biztos, hogy én nem hagytam volna magam, jó, hogy meg volt kötözve a csuklója, de akkor is, mit tudom én, haraptam volna, vagy szembeköpöm azt a sok szemét szadizót, megmondtam volna, hogy kivel szórakozzanak, de ez csak állt ott, tisztára nyomi volt a csávó, mintha élvezte volna a szenvedést, hiába szadizták a kommandósok, pedig tényleg rászálltak, tettek a fejére egy töviskoronát, csupa vér volt, ostorral verték, szeges bőrszíjjal, majdnem eldobtam magam, közelről mutatták a sebeket, tök közel hozta a kamera, kifordult a hús, de a csávó meg se mukkant, ez aztán nagy égés volt a jardnak. És nem köpte be az országot, nem köpte be az Atyát, tökre keményen viselkedett, erre aztán elhatározták, hogy kinyírják. Anynyira begurultak, meg már annyira benne voltak a szadizásban. Marhára szadi módon nyírták ki. Keresztre feszítették, átverték a kezét meg a lábát, de frankón, és élve, persze, csak film, de akkor is, mutatta a kép közelről, recsegett a csont, az ízület, meztelenül volt szegény hapsikám, a fején az a töviskoszorú, a keze-lába átszögelve, na, és amikor már fenn volt a kereszten, egy militer még átdöfte az oldalát, hogy onnan is jöjjön a vér, én még ilyen szadi videót nem láttam. Két másik hapi is volt a szomszédos két keresztfán, de azok csak statisztáltak, szóval nem voltak sztárok, csak olyan ko-sztárok, de ez! Hát ez, szegény!... Nem mondom, kemény sztori, azért járunk videózni a haverhoz, hogy ilyet lássunk, nem lávsztorikat, na, néha azok is kellenek, azok is jók, de az az igazi jó kazetta, ahol kinyírják a csávót, hát ezt kinyírták! A végén persze van egy hepiend, az mindig kell, hogy el tudják adni a sztorit, a végén az van, hogy feltámad a csávó, lézertechnika, semmi más, szóval olyan sci-fi jelenet, száll fel a csávó a kozmoszba, de csak úgy, semmi rakéta, semmi Chalanger vagy Szajuz, de az már nem érdekes, addig izgi, amíg a kommandósok szadizzák. Marhára szadizós horror. Marhára tök jó. Nem tudom, látunk-e még a havernál ilyet.

Van még mondanivalóm

root — Wed, 15 Apr 1998 09:51:34 +0200

"Harmincöt éve zenélek"

– Minden koncertedet, sőt még a lemezeidet is áthatja egyfajta mélyről jövő magány. Ez a kilencvenes évek elsivárosodott, elmagányosodott életérzése vagy pedig egy privát, személyes magány, ami erőteljesen átjön a rivaldán?
– Érdekes, nem az első ember vagy, aki mostanában ezt mondja nekem. Ha őszintén nézem magam, azt kell hogy mondjam: én valóban egy magányos pasas vagyok. Az elmúlt évtizedekben a félvilágot bejártam, a vendéglátóiparban zenéltem, távol a feleségemtől, fiamtól. Ez egy elég magányos helyzet, még akkor is, ha mindig zenekarral voltam. Megszoktam azt, hogy készülődöm estéről estére a fellépésekre, akár kis helyen, akár nagy helyen. Bepakolja az ember a saját kis cuccait, és levezet 1000-2000 kilométert, hétről hétre különböző helyekre. Megszoktam egyedül lenni, és valahogy el tudom tölteni az időt, még tartalmasan is. Vannak pillanataim persze, amikor szeretek kimozdulni és társaságban lenni, de alapvetően nem vagyok egy társasági fazon. Ha régi gyerekkori barátaimmal vagyok, akikkel nagyon jól ismerjük egymást, akkor fel tudok szabadulni és nagyon jól tudom érezni magam. De ha már van egy-két ismeretlen arc a társaságban, akkor visszahúzódom, valahogy van bennem akkor valami szorongás. De ez a visszafogottság valahol nyugalmat is ad. Hát ez egy ilyen történet. Azt viszont nagyon nem szeretem, ha odajön hozzám egy fiatal srác, jól hátba vág és azt mondja nekem: hello Charlie, cső, szia! Bocsánatot kérek, de én nem vagyok egy ilyen vagány fiú, mint ahogy ő gondolja. Nem sértődöm meg, ha valaki ismeretlenül hátba vág, de azonnal három lépésre el is lépek tőle.
– Mi az, ami feltölt, ami erőt ad?
– Nagyon szeretek zenét hallgatni, de olyan igazi zenét. Én azt hívom igazi zenének, amiben lélek van, amiben szív van. Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, meg ezek. Finom, szellős, meghangszerelt, megkomponált zenék, amiken átjön a lélek. Ezekből a zenékből sokszor ötleteket is kapok, amiket a következő koncerten megpróbálok megvalósítani, és ez néha sikerül is. Nagyon sokszor van úgy, hogy előadás előtt felrakok valami finom lemezt magamnak – ez is nagyon tud inspirálni. Koncerteken, amikor már majdnem összeesem, akkor valaki a zenekarból egy ihletett pillanatában valami csodálatosat játszik, ez engem nagyon előrevisz, s úgy feltölt, mint egy akkumulátort.
– Ennek a nagy népszerűségednek és sikerednek – úgy a szakma, mint a közönség körében – szerinted mi a titka?
– Nézd, én harmincöt éve zenélek. Hosszú éveket játszottam különböző csapatokkal Közel-Keleten, Afrikában, Távol-Keleten, Svájcban, Amerikában, Skandináviában. Majdnem az egész világot bejártam és végigzenéltem. Elképesztően sok tapasztalatra tettem szert, sok mindent átéltem, iszonyú mennyiség? problémán, nehézségeken mentem keresztül. Úgy érzem, a gesztusaim, a mondataim, a lépéseim a színpadon mostanra megteltek tartalommal. Talán most már – bocsánat, hogy ezt mondom – érzem a színpadot, a közönséget. Talán meg tudok szólalni hitelesen. Sokszor külföldön, még mielőtt színpadra léptünk, át kellett még mindenféle problémákat és dolgokat élni, malomkerékbe kerültünk, és hát próbálgattuk magunkat a színpadon. A sok ezer fellépésem alatt csak eldőlt az, hogy mi az a póz vagy hogyan kell megállni a színpadon, ami hiteles, amiről látom, hogy a közönség is elfogadja, tehát lassan-lassan ki tudtam magam alakítani. A másik dolog az, hogy olyan zenésztársakat találtam, akikkel kölcsönösen becsüljük egymást és hiszünk egymásban. Sikerült úgy kiválasztanom az embereket, hogy úgy istenigazából zenészek legyenek. Tehát nem az imidzsre van kitalálva a történet, hogy itt most milyen ruhát vegyünk fel, meg minden, hanem ezek tényleg kipróbált zenészek, mindenki ebből élt, ugyanúgy, mint én, és így vagy úgy mindnyájan megküzdöttek ezért a dologért. Mindig hittem abban, amit csináltam. Sokan azok közül a zenészbarátaim, kollégáim közül, akikkel annak idején együtt kezdtem, már rég kidőltek a sorból, mert nagyon korán feladták. Aztán az is kellett a sikerhez, hogy 1993-ban egy szerencsés véletlen folytán összeakadjak Rózsa Pistivel, aki tulajdonképpen felvállalta ezt a dolgot. Felvállalta, mint kiadó, producer, mint menedzser. Aztán kellett a sikerhez az a háttérbázis, nyugalmi bázis, amit a családom nyújtott és nyújt. Ha ők nem lennének mellettem, nemhogy alkotni, de még normálisan gondolkodni sem tudnék.
Különben borzasztó lelkiismeretes vagyok a munkában. Gyermeki szorongással készülök minden egyes koncertemre, mintha a legelső lenne. Ilyen szempontból szinte olyan vagyok, mint egy amatőr. Sokat várok minden fellépéstől, soha nem tudom rutinból vagy csípőből csinálni. Ennek nagyon örülök. De még ez a felfokozott lelkesedésem is olyan, mint egy amatőr kisgyerek lelkesedése. Mindezek után azért azt kell mondjam neked – mert ugye, azt kérdezted, hogy mi a sikerem titka –, hogy nem tudom. Tehát, hogy 1994-ben az első szólóalbum mitől durrant ilyen nagyot, fogalmam sincs. Hogy valami hirtelen miért robban be, és valami miért nem, egy bizonyos pont után ezeket már természetes emberi szinten nem lehet kibogozni.
– Hogy érzed vagy hogy tervezed, hány jó éved lesz még?
– Úgy érzem, jó passzban vagyok. Tele vagyok erővel és bírom energiával, és ami a legfontosabb: sok dolog van még bennem, és van még mondanivalóm is. Ha továbbra is egészséges maradok – és ha a családom is akarja –, akkor még bőven csinálom. De ha hirtelen valami miatt abba kéne hagynom, akkor sem lennék frusztrált, szép volt, jó volt, ennyi volt a történet.
– Mit csinálsz a következő hónapokban?
– Most a programom úgy néz ki, hogy áprilisban négy vidéki sportcsarnokban fogunk fellépni, aztán jön a május elseje és a Tabán. Tavaly ez a tabános történet óriásit szólt, körülbelül hatvanezer ember előtt csináltunk egy csodálatos koncertet.
– Kik lesznek a vendégeid a műsorban?
– Délután fél ötkor Török Ádám és a Mini fognak kezdeni. Fel fog még lépni a Somló, Demjén Rózsi, aztán lesz ugye a Charlie-program, időben ez a rész lesz a leghosszabb. És lesz egy igazi meglepetés is. A Mándoki Laciékkal el fog jönni a Toto volt sztárja, zeneszerző-énekese, Bobby Kimball. Aztán rögtön utána lesz még egy-két tévés fellépésem, majd ezután, május 9-én Birminghamben az Eurovíziós nemzetközi versenyen én fogom képviselni Magyarországot. Ilyen szituációban, ami egy igazi versenyt jelent, ahol van második helyezett, harmadik helyezett meg igazi győztes is, még soha nem voltam. Ez azért érdekes, mert őszintén szólva én az a pacák vagyok, aki még iskolai versenyeken sem vettem részt soha. Emiatt már most óriási súlyt és terhet érzek magamon, tudniillik mindenki azt várja tőlem, hogy bocsánat, de én hozzam el az első helyezést. Ez főleg azért nehéz, mert maximum három perced van. Tehát itt az fog nyerni, aki abban a három percben úgy tudja hozni magát a képernyőn, és abban a három percben valami olyan történik, amire mindenki felkapja a fejét.
Három percben egyébként nagyon nehéz dalt írni, főleg úgy, hogy legyen eleje, közepe és a végére meg csúcsosodjon ki az egész. Kétszer kinyitod a szád, és vége is van a három percnek. Meg hát a kultúrpolitika... Különben már kész is van a dal, és nagyon szépre sikeredett.
– Mikor lesz ez a fesztivál?
– Május 9-én. Ez egy háromórás élőadás lesz és a Magyar Televízió is közvetíti.
– Milyen szándékkal, milyen céllal fogsz kiutazni – úgy, hogy megnyered?
– Hát... Igen, úgy.
– Mondd, Charlie, mit jelent és mit ad számodra a szeretet?
– Azt hiszem, szeretet nélkül nem működik az élet. Se a magánéletem, se a színpadi élet, se semmilyen élet. Azt hiszem, megfulladnék. Azt azért hadd mondjam el neked, én nem csupán a magam jószántából éltem és zenéltem a vendéglátóiparban külföldön, sokszor félelmetesen messze az otthonomtól. Konkrét emberek konkrétan becsukták előttem az ajtókat. Mindenhol kiosztották a szerepeket, és engem minden szereposztásból kihagytak. És most én ezeket az embereket nem hogy nem utálom, de még csak neheztelni sem tudok rájuk, sőt, talán még szeretem is őket, persze csak távolról. Ez azért nagy dolog. Nagyon tudok lubickolni a szeretetben, akkor is, ha felém irányul és akkor is, ha én adom. Aztán itt van a feleségem, a 19 éves fiam. Olyan jó azt mondani a fiamnak, hogy papa – mert így becézem –, mi nagyon szeretünk téged, bárhogyan is csinálod a dolgaidat, ha gondod van, gyere. S ez a fontos. Lehet, hogy a legfontosabb.

INNEN-ONNAN

root — Wed, 15 Apr 1998 09:51:06 +0200

Egy angol kocsmáros I. Károly angol király katonáinak 350 évvel ezelőtti kifizetetlen számlájára bukkant a bolt papírjai között. A számlát hátrahagyó katonák az 1642 és 1646 között folyó polgárháború alatt az akkor fogadóként működő kocsmában voltak elkvártélyozva. A "pub" tulajdonosa kötelességének érezte, hogy levélben megkeresse II. Erzsébet angol királynőt. A 41 éves tulajdonos, Nigel Ashby a mai értéken mintegy 1000 font – körülbelül 350 ezer forint – összeg? számla rendezésére kérte fel az angol királynőt, de a Buckingham Palota válaszában közölte, hogy az eltelt idő, valamint a bizonyíték kétes volta miatt nem áll szándékában kifizetni azt. A kitartó bártulajdonos megfogadta, hogy amenynyiben mégis siker koronázza szinte biztos kudarcra ítélt hadjáratát, jótékony célra fordítja az összeget. (Le Monde)

Kacsamese

Daphne, egy barna-fehér szín? vadkacsa, tavaly nyolc kicsit költött ki a Connecticut állambeli Norwalk város legfelsőbb bíróságának udvarán. Úgy tűnik azonban, hogy Daphne újabb költési időszak előtt áll. A várandós kacsa visszatért az udvart díszítő bokrok közé, ahová Lorraine Murphy, a bíróság egyik adminisztrátora jó előre felállított egy gyerekmedencét a kiskacsák számára. A bíróságot rövidesen elárasztották a telefonhívások, ennek következtében Daphnének és társainak rövid időn belül távozniuk kell a bíróságról. A kilakoltatási akció néhány évvel ezelőtt sem ment egyszerűen. Az egész város forgalmát le kellett állítani ahhoz, hogy a kacsák sértetlenül áttotyoghassanak a zebrán, és zavartalanul folytathassák útjukat a Norwalk folyó felé. (USA Today)

A Mars arca

Csupán egy érdekes hegy, azaz természeti képződmény a Mars bolygó "arca", nem pedig monumentális alkotás – derült ki az amerikai űrhajózási hivatal legfrissebb fényképeiből. A Mars-arc 1976 óta foglalkoztatja a kutatókat, miután a Viking űrszonda felvételeket küldött róla. Több tudós úgy vélte, hogy a mérföld hosszúságú "arc" inkább piramisokkal övezett hatalmas m?alkotás lehet, mint természeti képződmény. Ebből pedig arra következtettek, hogy valamikor értelmes élet volt a Marson. A NASA most közzétett felvétele azonban világosan bizonyítja az értelmes élet feltételezésének értelmetlenségét. (MTI)

XXI. századi Titanic

Új Titanic épül? Svájci és amerikai üzletemberek meg akarják építtetni a Titanic mását, amelyet az Atlanti-óceánon szolgálatba is állítanának. Az új Titanic kilencven évvel később – azaz 2002-ben – futna ki a kikötőből, mint az eredeti – de remélhetően jóval tovább szolgálna. A hajó külcsínre, amennyire csak lehet, azonos lenne szerencsétlenül járt elődjével, ám XXI. századi technológiával szerelnék fel. Már csak ezért is valószínű, hogy szerencsésebben járna majd, mint az 1912-ben elsüllyedt ős. A megépítés 400-600 millió dollárba kerülne, első útjára Nagy-Britanniából indulna az Egyesült Államokba. (MTI)

Tészta bajnokok

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:59 +0200

A "Harlemi Világjárók" nyerték meg az első hivatalos olasz pizzakészítő bajnokságot Salsomaggiorében. A gyors kez? szicíliai csapat tésztaforgatói a levegőben pörgetik, dobálják, sőt hajigálják a nyers tésztát. A verseny során nem csupán tánccal szórakoztatták a közönséget, hanem az ujjukon, a lábfejükön, majd a levegőbe röpítve a hátuk mögött egyensúlyozták a pergő pizzatésztát. Egyikük még a földre is lefeküdt, miközben szélsebesen forgatta tésztáját. Nem csoda, hogy a zsonglőrmutatványok megtették a hatást, és a csapat a dobogó legfelső fokán kötött ki. (CNN)

Horkolósín

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:52 +0200

Megkönnyebbülést ígér a horkolóknak és zajártalom sújtotta hálótársaiknak egy új találmány, az úgynevezett horkolásgátló sín – jelentette be dr. Michael Buslau alváskutató. Szakértők szerint a német lakosság mintegy tíz százaléka horkol éjszakánként. A találmányt, amely éjszakára a szájüregbe helyezve biztosítja a levegő szabad beáramlását a gégefőbe, elkészítheti akár a fogorvos is. Buslau szerint a készülék úgy működik, hogy egy rugó által működtetett mozgó mechanizmus alvás közben gyengéden lenyomja a nyelvcsapot. Ezáltal felszabadul a gégefő és nem keletkeznek horkoló hangok. A páciens éppen úgy megszokja a "horkolósínt", mint például a fogkapcsot – ettől kezdve végre környezetének is csendesek lesznek a hajnalok (no meg az éjszakák). (MTI)

Másfél millió az állatoknak

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:45 +0200

Több mint másfél millió fontot hagyott állatjóléti szervezetekre Nikolaus Polgár, a világhír? oxfordi egyetem szerveskémiai tanszékének professzora, aki életében arról volt híres, hogy menhelynek is csak jóindulattal nevezhető, roskatag lakásban tengette életét, s foszlott kabátját spárgával fűzte össze.
A magyar születés? egyetemi tanár, akinek esetéről a legnagyobb brit konzervatív napilap, a The Daily Telegraph adott hírt, összesen 1,7 millió fontot (csaknem 600 millió forintot) juttatott végrendeletében az állatokkal szembeni kegyetlenkedés megakadályozásáért küzdő, hatósági jogkör? brit állatvédő szervezetnek és három másik, hasonló jelleg? csoportnak, jóllehet őmaga soha még egy árva papagájt sem tartott.
Ismerőit azonban nem is ez utóbbi tény lepte meg, hanem a nemrégiben elhunyt professzor vagyonának mérete, hiszen Polgár doktor híres volt szinte nyomorúságos életkörülményeiről, arról, hogy lakásának omladozó falain már a kúszónövények is áthatoltak. Senkivel nem barátkozott, még kollégáihoz is alig szólt néhány szót. Egyik szomszédja a The Daily Telegraphnak elmondta: Polgár mindig hétrét görnyedten, lehajtott fejjel közlekedett az utcán, kabátját elöl egy spárga fogta össze, s "valószínűleg nemigen szerette az embereket". Talán ezért hagyta a milliós összeget állatokkal törődő szervezetekre. Kihasználatlan vagyonának eredete munkatársai előtt is rejtély. A kollégium pénztárnoka, ahol Polgár tanított, megjegyezte: a magyar professzor "ugyan meglehetősen mértékletesen élt, viszont a jelek szerint igen körmönfont befektető lehetett". (MTI)

Pacha mama bocsa

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:38 +0200

Pacha mama bocsa a sztár a baseli állatkertben. Elkapta a grabancát Fotó: MTI

Butító ünnepek

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:31 +0200

Az ünnepnapok és nyaralások a szakértők szerint a szó szoros értelmében butítanak: egy háromhetes tengerparti üdülés akár 20 IQ-pontjába is belekerülhet – az átlagos 100-ból – a pihenésre szorulóknak. Mindezt Siegfried Lehrl német pszichológus, a német Afytréning Társaság elnöke számolta ki. Szerinte nyaralás közben az agyban a tevékenység hiánya miatt a homloki lebenyben egyszerűen zsugorodni kezdenek az idegsejtek. Az intelligencia vészes és drasztikus csökkenése azonban nem csupán szellemi tétlenség következménye lehet, hanem túlterheltségé is. Ezért különösen menedzsereknek, klinikai orvosoknak és újságíróknak érdemes gyakrabban beiktatni pihenőket, hogy megőrizzék szellemi képességüket. "Egy vezető politikus a választási hadjárat okozta tartós megterhelés miatt például a megválasztása utáni este bizonyosan butább, mint előtte volt” – mondta Siegfried Lehrl. (MTI)

Ébresztő földrengés

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:24 +0200

Római lapjelentések szerint a múlt pénteki 4,7-es erősség? földrengés hatására magához tért a kómából egy harminckét éves asszony. Már huszadik napja feküdt az umbriai Foligno kórház intenzív osztályán, amikor "hirtelen kinyitotta a szemét és beszélni kezdett" – számolt be a nem mindennapi esetről az intézmény fizikoterápiás szakorvosa, Giuliano Bifarini. Mivel a földrengés és az asszony ébredése egy időben történt, a professzor lehetségesnek tartja, hogy a földmozgás energiája meggyorsított egy klinikai folyamatot. (MTI)

Képtelen ötlet

root — Wed, 15 Apr 1998 09:50:17 +0200

Az iowai szenátus alkalmazottainak csoportképéről idén hiányzik valaki - Clinton elnök. A kép hagyományosan az elnöki szék előtt készül, a háttérben Clinton elnök hivatalos képmásával. Ez ebben az évben nem így történt. Azok a középiskolások ugyanis, akik boyként dolgoztak, megszavazták, hogy Clinton képe a fotózás idejére lekerüljön a falról az elnök cipzárgate botránya miatt. "Clinton nem a legjobb példakép a fiatalság számára” - jelentette ki Matt Johnston, a Muscatine-ból származó boy. (USA Today)